#gazdaság
HVG
HVG
Összeolvad a két népszerű stockfotós oldal, a Getty Images és a Shutterstock
A két cég részvényei az elmúlt években folyamatosan vesztettek az értékükből a mobilfotózás és az MI térnyerésének köszönhetően.
Index
Index
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat
Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.
HVG
HVG
Megkapta a hatósági engedélyeket a kínai hátterű magyar légitársaság
Már karácsony előtt megtartotta az első tesztrepülését a Hungary Airlines gépe, az új évben pedig több gyakorlórepülést is végrehajtott.
HVG
HVG
Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt
Végérvényesen eltűnt a magyar cégek közül a Széchenyi István Hitelszövetkezet.
HVG
HVG
A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?
Sok vállalat a profitja csökkentésével próbálja megoldani, hogy ne kelljen túlságosan emelnie az árakat, de a költségeik egyre nőnek és most már aggasztóan nagy áremelkedést várnak 2025 elejére. Úgyhogy az év eleji átárazásokat érdemes figyelni, hogy okosabbak legyünk – mutatta be az MNB.
HVG
HVG
Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait
Változik a jogi helyzet – ezzel magyarázta a McDonald’s azt, hogy visszavonta a sokszínűségi célkitűzéseit.
444
444
„Másfél éjszaka” Párizsban magánrepülővel 18 millióért, még másfél davosi éjszakával már 37 millióért – ilyen az, amikor Nagy Márton repülőrajtot vesz
Orbán Viktor azt mondta, hogy amire nagyon kell pénz, arra mindig van. Nagy Márton luxusszállóira és magánrepülős utazásaira volt, két év alatt több százmillió forint. A 444 által kikért adatokból az is kiderül, hogy a miniszter az éjszakánként akár 1 milliósnál is drágább szállodák világában sem szégyell lehajolni a 40 eurós napidíjakért.
Index
Index
Reagált a kormány a cikkünkre: 369 százalékkal nőtt a háztartások vagyona
Összesen 90 355 milliárd forintról van szó.
HVG
HVG
Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország
2,5 milliárd euró devizakötvényt terveznek az év első felében kibocsátani, ennek első részeként január 14-ig két kötvénycsomaggal indítanak.
Index
Index
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt
Néhány állam óriási bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.
24.hu
24.hu
Ha ilyen gázszámlát kapott, ne hagyja szó nélkül, jó eséllyel korrigálhatják
Furcsa éves földgázelszámoló számlát kapott néhány olvasónk. Úgy tűnik, érdemes reklamálniuk.
The post Ha ilyen gázszámlát kapott, ne hagyja szó nélkül, jó eséllyel korrigálhatják first appeared on 24.hu.
HVG
HVG
CATL: A debreceni beruházásra nincs hatással az amerikai feketelistára kerülés
A CATL akkugyártó nagyvállalatot azzal gyanúsította meg az USA védelmi minisztériuma, hogy együttműködik a kínai hadsereggel. A cég ezt tagadja, és kérdésünkre közölték, hogy a magyarországi gyárépítésük zavartalanul megy tovább.
24.hu
24.hu
Nagy Márton 15 millió forintból repült tovább az egy éjszakára 1,7 millióba kerülő párizsi szálláshelyéről
Két év alatt több mint 132 millió forintba kerültek a külföldi hivatalos útjai.
The post Nagy Márton 15 millió forintból repült tovább az egy éjszakára 1,7 millióba kerülő párizsi szálláshelyéről first appeared on 24.hu.
HVG
HVG
Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között
A 2023-as nettókat vizsgálta meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.
HVG
HVG
Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint
Minimálisan erősödött hétfő este óta a forint, de nincs ok nagy örömre, ez csak azt jelenti, hogy most épp nem a kétéves mélypontján áll.
HVG
HVG
Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért - közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit
Több millió forintos szállásdíjak és tízmillió forint fölötti magánrepülő-költségek szerepelnek Nagy Márton külföldi útjainak díjai között. A nemzetgazdasági miniszter lehajolt az apróért is, a diplomaták 40 eurós kiküldetési napidíját is lelkiismeretesen felvette.