#vállalat+vezető

HVG HVG

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Az ünnepek alatt csaknem 1600-an voltak a budapesti szociális ellátóhelyeken.
fel 0 le
HVG HVG

Hétfőig közlekedett volna a MÁV fénymozdonya, de szombaton elromlott

A vasúttársaság úgy eltüntette a menetrendből, mintha nem is lett volna.
fel 0 le
HVG HVG

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Az ellenzéki politikus közösségi oldalán több kérdést is feltett a miniszterelnök utazásával kapcsolatban.
fel 0 le
HVG HVG

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Megengedhetetlennek tartják, hogy Varga Zs. András kiszivárgott újévi köszöntőjében „az övétől eltérő álláspontot vallókkal szemben szankciót helyez kilátásba”. Emellett azt is szeretnék tudni, a Kúria milyen megállapodásokat kötött az igazságügyi kormányzattal a béremelés megvalósulása érdekében. 
fel 0 le
HVG HVG

A dán király címert változtatott, miután Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland

X. Frigyes döntése még a történészeket is meglepte.
fel 0 le
HVG HVG

Megkongatták a vészharangot, ezt mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ

Biztonsági szakemberek figyelmeztetnek: nem érdemes várni a Windows 10 támogatásának kivezetéséig, már azt megelőzően célszerű meglépni a digitális rendszerváltást. Ennek oka pedig a biztonság.
fel 0 le
HVG HVG

Rendkívül hasznos funkció érkezik a Chrome böngészőbe, már ön is kipróbálhatja

Új funkciót kap a Google Chrome, ami például akkor jöhet majd jól, ha szokott hosszú PDF-eket küldeni másoknak – de a fájlnak csak egy adott pontját szeretné megmutatni a másik félnek.
fel 0 le
HVG HVG

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

A miniszterelnök útját szinte élőben tudósítják.
fel 0 le
HVG HVG

Mobilgarázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

65 embert vert át, ezzel 14 millió forintot szerzett egy Hajdú-Bihar vármegyei férfi, aki a bizniszbe az élettársát és két barátját is bevonta.
fel 0 le
HVG HVG

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

Az orosz erők igyekeznek visszaverni az ukrán rohamcsapatok támadásait.
fel 0 le
HVG HVG

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

A norvég és a brit miniszterelnökhöz hasonlóan a francia elnök is bírálta az amerikai techmilliárdost. Thomas Regnier, uniós szóvivő szerint viszont Musknak jogában áll, hogy kifejtse a nézeteit.
fel 0 le
HVG HVG

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Az aláírásokkal trükközhettek.
fel 0 le
HVG HVG

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Az optikai kábelhálózat kiegészítéseként, vagy inkább kiváltásaként hozná létre a NATO azt a rendszert, ami baj esetén az űrben továbbítaná az adatokat. A technológia adott, csak össze kell rakni.
fel 0 le
HVG HVG

Megint emelkednek az üzemanyagárak

A forint gyengülése szinte azonnal jelentkezik is a kutakon.
fel 0 le
HVG HVG

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Simona Brambilla nővér az első női prefektus a Vatikánban. Korábban még soha nem neveztek ki nőt a katolikus egyház központi irányító szerve fontos hivatalának élére.
fel 0 le
HVG HVG

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Több mint fél kilométeren keresztül húzták a kutyát a füldúton, az állatorvos szakvéleménye szerint csak a szerencsén múlott, hogy túlélte a kínzást.
fel 0 le
HVG HVG

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Elpusztíthatatlan – üzeni az egyik legismertebb szatirikus lap címoldala.
fel 0 le
HVG HVG

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Magyar Péter és Sulyok Tamás összeszólalkozásából vezette le a veszélyt ifj. Lomnici Zoltán.
fel 0 le
HVG HVG

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump minden reményt megölt a hazánkat is érintő enyhébb vámpolitika kapcsán. 416,4-ig zuhant a forint-euró árfolyam.
fel 0 le
HVG HVG

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Az amerikai kormány értesülések szerint Bassár el-Aszad bukása után több humanitárius segélyt engedne be a szír területekre. A további oroszellenes szankciók pedig az orosz olajat szállító tankereket célozzák.
fel 0 le