444 a kommenteren - 444

444 444

Hatalmas verseny lesz a legnépesebb megyéért

Az ellenzéki előválasztáson indulni akaró jelöltek szeptember 6-ig gyűjthetik az aláírásokat, fejenként 400 darabot kell összeszedniük. Megyénként bemutatjuk, hogy kik gyűjtenek, ez a cikkünk a legnagyobb megyéről, Pest megyéről szól. A jelöltek neve után kiemelten az a párt áll, aminek a frakciójához csatlakoznak, ha nyernek. Mögötte jelezzük, melyik pártok kérik a saját szimpatizánsaikat, hogy rá szavazzanak. Mutatjuk, hogy az adott választókerületben 2018-ban a Fidesz egyéni jelöltje hány százalékot ért el. Ahol ez az érték 45 százalék alatt van, azt az ellenzék nyerhető körzetnek tartja, ahol viszont 50 százalék felett, ott meglepetés lenne a győzelmük. Pest a legnépesebb megye, a KSH 2019-es adata szerint 1 millió 279 ezren élnek itt, ide tartozik a teljes budapesti agglomeráció. A megyében 12 egyéni választókerület van, ezekből a 2018-as eredmények alapján az ellenzék szerint hét nyerhető, három nehéz és még kettő meglehetősen nehéz. Pest 1 - Érd és még öt településBősz Anett – DK; támogatja: Liberálisok, Jobbik, MMMBősz a Magyar Liberális Párt (MLP) országgyűlési képviselője, a DK frakcióvezető-helyettese, közgazdász, 1986-ban született. A parlamentbe 2018-ban az MSZP-Párbeszéd listájáról jutott be, az MLP-vel kötött együttműködés alapján. 2019 őszén Bősz az MLP elnöki posztján is váltotta Fodor Gábort, aki a 14-18 között volt a minipárt képviselője.Bőszhöz kapcsolódik a ciklus talán legkínosabb ellenzéki parlamenti ügye. Egy titkos megállapodás szerint az MSZP-Párbeszéd pártszövetség a listás hely mellett mintegy 60 millió forintot fizetett volna az MLP-nek a közös indulásért. Bősz a Párbeszéd ötfős frakciójába ült volna be, de pár héttel a választás után az MSZP és a Párbeszéd együttműködésének hiányára hivatkozva kilépett. Mint kiderült, elsősorban azért, mert nem kapta meg a párt a beígért 60 milliót.Bősz 2019 decemberében csatlakozott a DK-frakcióhoz. A képviselőség mellett a Corvinuson tanít, a liberalizmus gazdaságelméletének etikai alapjairól szóló PhD-dolgozatát most júniusban védte meg. 2004-ben magyar bajnok volt cselgáncsban, és 2020-ban kötött házasságot Csőzik Lászlóval, Érd polgármesterével.Tetlák Örs – LMP; támogatja: Új KezdetA 45 éves Tetlák Örs 2019 óta Érd LMP-s alpolgármestere, EU-s szakértő. Az érdi polgármester helyetteseként érdekes különversenyt vív Bősz Anettel, a polgármester feleségével. Akihez hasonlóan Tetlák is a Corvinuson PhD-zik. Tetlák 2017 óta LMP-s, 2020 óta a párt elnökségének is a tagja.Önéletrajza szerint Afrika-kutató, a doktoriját is Afrikáról írja. A blogján több afrikai útról is beszámol, ezek azonban a jelek szerint nem a tanulmányaihoz kapcsolódnak, inkább klasszikus utazgatásokról van szó. Az Origo Tetlák afrikai látogatásait luxusutaknak titulálta, ami csak azért érdekes, mert a kormánypárti revolverlap minderről azzal a korábbi anyagukkal összefüggésben írt, mely szerint a NAV adótartozás miatt Tetlákot kétszer is eltiltotta a cégvezetéstől, és a második rendelkezés 2023-ig hatályos. A két cég közül Tetlák előválasztásos cv-jében csak az egyik szerepel volt munkahelyként, jóllehet az Opten cégadatbázis szerint mindkettőben ügyvezető is volt, nemcsak tulajdonos.Ollero Marco – Momentum; támogatja: MSZP, PárbeszédA 21 éves jelölt 2020 óta egyetemista, az ELTE-n nemzetközi tanulmányok szakos. 2018-19-ben pincér volt, 2019-ben a Momentum színeiben városi képviselő lett Törökbálinton, és e pozíciójához kötődhet hogy bekerült a Fővárosi Önkormányzat többségi tulajdonában lévő Budapest Nagybani Piac Zrt. felügyelőbizottságába.2017 körül eszmélt rá, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, amikor a legjobb barátai sorra külföldre költöztek. Önkormányzati képviselőként legfontosabb céljának a fiatalok helyben tartását nevezte, és ezt megerősítette a Fekete-Győr Andrással közös előválasztási bemutatkozó videójában is.Itt 2018-ban a KDNP-s Aradszki András 43,74 százalékkal nyert, tehát ez az ellenzék szerint nyerhető körzet. Pest 2 – Budakeszi és még 16 településSzél Bernadett – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd, Jobbik, MMMA független országgyűlési képviselő, az LMP egykori társelnöke, 2018-ban miniszterelnök-jelöltje. Akkor itt nagyon kevés, 296 szavazattal kapott ki a fideszes jelölttől, úgy, hogy a jobbikos jelölt nem lépett vissza. Az egyik legaktívabb képviselő, adatokat kér és feljelentéseket tesz korrupciógyanús ügyekben, sok utcai megmozdulás szervezője. Rendszeresen Hadházy Ákossal együttműködve lép fel. Tavaly együttműködési megállapodást kötött a Momentummal.Hegyesi Beáta – DK; támogatja: LiberálisokA 60 éves nő az Acronym Networking marketingigazgatója volt 1992-től 2014-ig, majd a Párbeszéd politikusa lett. Most DK-s jelöltként indul el Széllel szemben.A fideszes jelölt 2018-ban 44,14 százalékkal, 296 szavazattal verte meg Szél Bernadettet – ez egy nyerhető körzet. Pest 3 – Szentendre és még 16 településBuzinkay György – Momentum; támogatja: MSZP, PárbeszédA Momentum elnökségi tagja, és a BVH Holding Zrt. felügyelőbizottsági tagja is, illetve eddig az V. kerületi közterület-felügyeletnél a parkolással foglalkozó bizottsági tag volt. A politológus-közgazdász szentendrei, itt is indul, és érdemes tudni, hogy a történelmi Buzinkay család sarja.Katona Andrea – független; LMP Az Országos Széchényi Könyvtár volt főigazgatója, majd a Kaposvári Egyetem főiskolai docense volt, 2018 óta egyéni vállalkozó. 2015-ben Magyar Györggyel megalakították a KARD (Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért) Egyesületet, aminek 2016 végéig ügyvezető alelnöke volt. 2017 tavasza óta a Változást Akaró Szavazók Pártja elnöke. A Civil Bázis támogatja, és az LMP-frakcióba ülne be.2012 végén egy akciófilmbe illő eset miatt be a hírekbe: motoros tolvajok egy piros lámpánál kirabolták, üldözőbe vette őket, és az egyik tettes menekülés közben halálos balesetet szenvedett. Az ügy utóélete öt évig tartott a bíróságon.Kóder György – független, LMP támogatja: MMM, Kóder Tibor egy gyümölcstermesztő cég gazdasági munkatársa, korábban a Generali biztosítónál volt pénzügyi szakértő. Az LMP-frakcióba ülne be. Önkormányzati képviselő, tagja a Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesületnek.Pál Gábor – Jobbik; támogatja: LMP, DK, ÚVNPEgykori újságíróból lett 2010-től a Jobbik-frakció sajtófőnöke, majd kommunikációs tanácsadója. 2019 óta szentendrei önkormányzati képviselő. A fideszes jelölt 2018-ban 46,11 százalékkal nyert – az ellenzék szerint ez nyerhető körzet. Pest 4 – Vác és még 33 településGyurcsik Ádám – független, az LMP-frakcióba ülne be2000-ben született Újpesten, Szokolyán nevelkedett. 21 éves, 2019-ben barista, tavaly összeíró volt a Központi Statisztikai Hivatalnál, az ELTE-n tanul kommunikációt. Saját honlapja van.Inotay Gergely Ábel – Jobbik; támogatja: LMP, MSZP, Párbeszéd, ÚK, MMM46 éves általános iskolai tanár Vácon, ahol 2019 óta alpolgármester. Két alapítványban is kuratóriumi tag, illetve énekkarban és színjátszókörben is tevékenykedett hosszú évekig.Juhász Béla Róbert – ÚVNP, Momentum; támogatja: DK, Liberálisok2010 óta Sződliget polgármestere, előtte egy évig egy egyéni vállalkozó üzletkötője volt.A fideszes jelölt (a KDNP-s Rétvári Bence) itt 2018-ban 51,41 százalékkal nyert – meglehetősen nehéz terep ez az ellenzéknek. Pest 5 – Dunakeszi és még 6 településDorosz Dávid – Párbeszéd; támogatja: LMP, MSZP, Momentum, Jobbik35 éves jogász, 2010-től az LMP parlamenti képviselője, majd 2013-ben kivált a Párbeszéddel. A 2014-es parlamenti választáson a Pest megyei 1-es választókerületben a KDNP-s Aradszki András után második lett. 2019 és 2020 között Budapest főpolgármester-helyettese volt. 2019-ben jelent meg Az idő szorításában – Hogyan kerüljük el a globális összeomlást? című könyve, ami a klímaváltozásról és más globális kihívásokról szól.Fekete László – ÚVNP, LMP 1983 és 2000 között a Tungsramnál dolgozott, igazgató is lett, 2000-től tíz évig a MOL Slovnaft a.s. vezérigazgató-helyettese volt, majd egy évig az Olajterv Vagyonkezelő Kft. igazgatója, majd 2014-ig az Pronergy Kft. és az MMT Zrt. társtulajdonosa. 2014 óta egyéni vállalkozó. A Kék Sárga Kék Baráti Kör lokálpatriótája és a helyi környezetvédelmi műhely tagja. Az ÚVNP/LMP-frakcióba ülne be. 61 éves.Tonzor Péter – DK; támogatja: Liberálisok, MMM1983 és 1995 között a MÁV-nál volt vasutas, majd három évig a Vasutasok Szakszervezeténél sajtófőnök. 1998-tól 17 évig a Vasutas Egészségpénztárnál befektetési vezető, majd az SPB Befeketetési Zrt.-nél vezető privátbankár. 1989-ben MSZP-alapító volt, majd a VI. kerületben elnökségi tag 1991-ig. 2014-ben és 2019-ben is ellenzéki önkormányzati képviselőnek indult Dunakeszin, de hiába. Az önéletrajza szerint: „Az alábbi televíziós műveltségi vetélkedőkben játszottam: Kedd 21 (1996), Cápák (2008), Honfoglaló (2018).” 65 éves. A fideszes jelölt (Tuzson Bence) itt 2018-ban 43,27 százalékkal nyert – nyerhető a körzet. Akkor a DK-s jelölt 36,24, a jobbikos 15,45, a momentumos 3,54 százalékot kapott. Pest 6 – Gödöllő és még 16 településHohn Krisztina – LMP; támogatja: Jobbik, MSZP, Párbeszéd, ÚK, MMM2018 óta parlamenti képviselő az LMP-frakcióban, előtte 12 évig Mánfa polgármestere volt, miután a Pécsi Tudományegyetemen művelődésvezetőként végzett. Az Új Kezdet párt jelenlegi elnöke. A pártot Gémesi György gödöllői polgármester alapította, és már 2018-ban is az LMP-vel szövetségben indultak a választáson, ahogy 2022-ben is tervezik. Simon Erika – DK, ÚVNP; támogatja: Liberálisok50 éves, jogi szakokleveles közgazdász és mentálhigiénés szakember. 1996 és 2007 között informatikai cégeknél volt vezető tanácsadó, majd két évig az OGYS Consulting Kft.-nél igazgató. 2008 óta a Simeron Consulting Kft. ügyvezetője, 2012 és 2014 között a KEKKH-nél volt projektvezető. 2019 óta társadalmi megbízatású alpolgármester Szadán.Varga Zoltán – Momentum 2008-ban az Apehnél (ma NAV) volt végrehajtó, öt évig a gödöllői polgármesteri hivatalban osztályvezető, majd rövid ideig dolgozott kormányhivatalban is, de 2014 óta ügyvédként praktizál.A fideszes jelölt (Vécsey József László) itt 2018-ban 45,92 százalékkal nyert, de az LMP, a Jobbik és az MSZP-P jelöltjei összesen több szavazatot kaptak – az ellenzék szerint nyerhető a körzet. Pest 7 – Vecsés és még 7 településFarag Alexandra – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd29 éves gyógypedagógus.Fricsovszky-Tóth Péter – Jobbik; támogatja: DK, LMP, ÚK, MMM 42 éves, a cv-je szerint válófélben lévő férfi a Corvinuson végzett, civil szervezetekben aktív, itt az oldala. Azt írja, 2018-ban Magyarországon precedens értékű jogi győzelmet ért el a TASZ-szal az új gyülekezési törvény módosítása kapcsán.A fideszes jelölt itt 2018-ban 44,82 százalékkal nyert, de a Jobbik, az LMP, a DK, a Momentum és az Együtt jelöltjei összesen több szavazatot kaptak – az ellenzék szerint nyerhető a körzet. A fideszes jelölt Szűcs Lajos volt, aki nem tudott elszámolni több 100 millióval, amit a teniszszövetség a vezetése alatt kifizetett. Pest 8 – Szigetszentmiklós és még 9 településJószai Teodóra – DK; támogatja: Momentum, Liberálisok2001 és 2011 között középiskolai tanár volt, majd a Fővárosi Csatornázási Műveknél HR-asszisztens, 2013 óta a Community – Solution Kft. ügyvezetője.Nagy János – Jobbik; támogatja: LMP, MSZP, Párbeszéd, ÚK, MMM40 éves, 20 évig volt programozó, majd 2019-ben Szigetszentmiklós polgármesterévé választották. Sokat sportol, több egyesületben is megfordult, illetve zongorázni tanult, manapság hobbizenészként lép fel rendezvényeken. Aktív civil, karitatív rendezvények szervezője, magát szociálisan érzékeny típusnak írja le.A fideszes jelölt itt 2018-ban 40,33 százalékkal nyert, az ellenzéki jelöltek együtt 55 százalék fölött voltak, úgyhogy ez nyerhető körzet. Pest 9 – Nagykáta és még 20 településSchmuck Erzsébet – LMP; támogatja: DK, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, ÚK, ÚVNP, MMMNincs kihívója az LMP-s parlamenti képviselőnek és a párt társelnökének, Schmuck Erzsébetnek. Főleg klímapolitikai és környezetvédelmi ügyekkel foglalkozik.A fideszes Czerván György 2018-ban 50,25 százalékkal nyert, az ellenzék együtt sem tudta volna megszorongatni – nehéz terep ez az ellenzéknek. Pest 10 – Monor és még 22 településGér Mihály – Párbeszéd; támogatja: MSZP, LMP, Momentum, Jobbik38 éves, pszichológiát és kommunikációt végzett, 2019 óta a pilisi gyermekotthonban és óvodában/iskolában pszichológus, előtte Albertirsa önkormányzatának dolgozott. Az Összefogás Háza nevű karitatív szerveződésben igyekszik segíteni a térség rászorulóinak.Magdics Máté – DK; támogatja: Liberálisok42 éves, 2014 óta Monor önkormányzati képviselője, 2019 óta ott van a Pest megyei közgyűlésben, a DK választókerületi elnöke. 1996-ban szakácsként végzett, az önéletrajza szerint a munkái: 1998-tól 2000-ig Flórián moziban pénztáros, 2003 és 2006 között a Nobilis 2003 Kft.-nél üzletvezető egy Reál Pontban, 2007 és 2009 között a zuglói vasútállomás büféjében dolgozott, mellette az Otthon Centrumban volt ingatlantanácsadó, 2009 óta a Padrillo-Tex Bt. cégvezetője.A fideszes Pogácsás Tibor 2018-ban 52,61 százalékkal nyert, a jobbikos másodiknak fele ennyi szavazata sem volt – nagyon nehéz terep ez az ellenzéknek. Pest 11 – Dabas és még 16 településAndrejka Zombor – Momentum; támogatja: MSZP, Párbeszéd, ÚVNP48 éves egyéni vállalkozó, előtte 8 évig szaktanácsadó volt a Bio-Fungi Kft.-nél. 2019 a Momentum önkormányzati képviselője Gödön, ahol 2020-ra ellenzéki belharc alakult ki.Jánosi-Lesi Ágota – DK; támogatja: Liberálisok, JobbikA 47 éves művelődésszervező tavaly lett a DK választókerületi elnöke. Budapest nyüzsgése elől költözött vidékre, ahol hamar megtapasztalta a betelepülőkkel szembeni előítéletek működését – mesélte el a Klubrádióban.Munkái: stúdiómunkatárs a budapesti Skála nagyáruházban (1996-1997), majd négy évig korrektor, aztán hat évig újságíró-szerkesztő a Táncmámor Magazinnál, 2006 és 2010 között titkársági referens az Oktatási és Kulturális Minisztériumban, 2014-ben, majd 2017-ben és 2018-ban terminálkezelő a Tóalmás Bt.-nél, 2014-ben pedagógiai asszisztens egy tóalmási általános iskolában, 2016-ban a Protocall Kft.-nél telefonos ügyfélszolgálati munkatárs, 2018-ban pedig a Magyar Országgyűlés Hivatalában asszisztens.Itt a fideszes Pánczél Károly 2018-ban 50,94 százalékkal nyert – nehéz terep lesz ez az ellenzéknek. Pest 12 – Cegléd és még 9 településLászló Ferenc – MSZP; támogatja: Párbeszéd46 éves, szociális munkásként végzett. 1998 óta Nagykőrös önkormányzati képviselője, 2002 és 2012 a Pest Megyei Közgyűlés tagja, 2002-től az MSZP nagykőrösi elnöke, 2004 és 2012 között az MSZP választókerületi elnök és Pest megyei alelnöke.Sipos Mihály – független, LMP Agrármérnök, évekig tanított a Szent István Egyetemen és szakközépiskolában is, 2000 és 2005 között a GAK Kht. termelési igazgatója volt, 2019 óta őstermelő a Tulipános Tanya családi önellátó gazdaságban. A Fenntartható visszafejlődés Youtube-csatornán propagálja a tanyasi életet. Az LMP-frakcióba ülne be.Zágráb Nándor – Jobbik; támogatja: Momentum, LMP, DK, ÚVNP, MMMA cv-je szerint már a rendszerváltozás idején részt vett ellenzéki mozgalmak szervezésében, de utána eltávolodott a politikától, vállalkozni kezdett. Ügyvezető volt a Franchise Systems Bulgaria OOD.-nál (2006-2015), a Brainturbo OOD.-nél (2012-2019) és a Peron-Süti Kft.-nél (2010-2020).1998 óta önkormányzati képviselő Nagykőrösön, 2002-ig a Fidesz színeiben, de akkor kilépett. Ekkor kezdett foglalkozni a villany nélküli tanyák árammal való ellátásával, „amit Oláhné („lgazmondó”) Marika segítségével 10 év alatt, a TanyaVilág Egyesület keretében megvalósítottunk, az érintett nagykőrösi tanyák esetében”– írja.2003-ban részt vett a Jobbik alakuló kongresszusán, 2006-ban a párt országgyűlési képviselőjelöltje volt. 2006 végén felhagyott a pártpolitizálással, és megalapította a Jobb Nagykőrösért Egyesületet, ennek a színeiben minden választási ciklusban önkormányzati képviselő volt.2017-ben visszatért a Jobbikba, 2019-ben polgármesterjelölt volt, 2020 óta Jakab Péter személyi asszisztense.A fideszes jelölt (Földi László) 2018-ban itt 51,64 százalékkal nyert – nehéz körzet ez az ellenzéknek.Az előválasztásra készülő egyéni választókerületekről szóló összeállításaink itt találhatók.
fel 0 le