A lélegeztetőgépekkel bizniszelő kínai CECZ Közép-Európai Kft. ezúttal a csomagkézbesítésben látott fantáziát, ezért október 1.-től tulajdonos lett a Magyar Posta Zrt. által 2018-ban még nagy lelkesedéssel megalapított logisztikai cégben. Konkrétan az European Chinese Supply Chain Zrt.-ről van szó, amelyet az állami vállalat azért alapított két kínai partnerrel, hogy a kelet-közép-európai áruszállítási piac meghatározó szereplője legyen, így pedig jelentős árbevétel-növekedést hozzon a Postának.Mostanra viszont jelentősen átalakult a tulajdonosi szerkezet: a két kínai partner hamar távozott, így a Magyar Posta egyedüli részvényes maradt, most októbertől viszont már az European Post Service (EPS) Kft. a többségi tulajdonos, az állami vállalat pedig háttérbe szorult. Helyére az EPS két birtokosa lépett: a céget még 2019 elején a kínai hátterű CECZ Közép-Európai Kft. és a tiszteletbeli kazah konzul, Horváth László érdekeltségébe tartozó L.A.C. Holding Zrt. alapította és most is ők a tulajdonosok. A vegyesvállalat (amelynek székhelye továbbra is megegyezik a Magyar Posta központjával) célja viszont aligha változott: európai logisztikai bázis kialakítása, a Kínából érkező küldemények kezelése és továbbítása a magyar, illetve európai címzettekhez. Mindez nem működne az Orbán-kormány bábáskodása nélkül. A kínai CECZ, amely tagja a Kínai Vállalatok Magyarországi Egyesületének és tevékenysége kiemelten kapcsolódik a Hszi Csin-ping kínai elnök által meghirdetett Új Selyemút kezdeményezéshez, kiváló kapcsolatokat ápol Magyarország Kormányával.Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a CECZ tavaly összesen 11,8 milliárd forintért szerzett be COVID védőfelszereléseket, maszkokat és lélegeztetőgépeket. Például a Semmelweis Egyetem által kiírt tendert verseny nélkül nyerte el: 56 nem invazív és 140 invazív jellegű lélegeztetőgépet kellett leszállítani a ferihegyi repülőtérre 1,6 milliárd forintért. A jó kapcsolat az eredményes keleti portyázás után is megmaradt: a CECZ október végén jelentette be, hogy 27 milliárd forintért raktárbázist épít Vácon az E-kereskedelmi Logisztikai Parkban, a kormány pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a terjeszkedést.A kínaiakkal pedig nem csak az Orbán-kormány üzletel, hanem a postai csomagkézbesítő másik új tulajdonosa, a Horváth László központi cégének számító L.A.C. Holding is. Ez a hármas már korábban összebútorozott Záhonynál: a térség óriási léptékű vasúti fejlesztésére létrehozott konzorciumnak a MÁV és a L.A.C. által közösen birtokolt MÁV-Rec Kft. mellett a kínai CECZ is tagja. Így tehát már a MÁV-nak és a Magyar Postának is partnere lett a kínai cég.Gőzerővel dolgoznak azon, hogy a kínai áru vasúton is zökkenőmentesen befuthasson Magyarországra. Ehhez azonban az oroszokkal is jóban kell lenni. Horváth László cégbirodalmának másik fontos tagja a CER Hungary Zrt. nevű magánvasút társaság. Nos, a CER és az orosz vasút (Russian Railways Holding) október végén állapodtak meg arról Moszkvában, hogy még az idén közös vállalatot hoznak létre. A feladat: a rakományszállítás szervezése a kínai tartományokból Oroszországon át Magyarországra.
444 a kommenteren - 444
Keleti portya: a lélegeztetőgépekkel nagyot hasító kínai cégnek a MÁV után a Magyar Posta is partnere lett