Jó két hete jöttünk haza a családdal Párizsból, ahol az őszi szünet egy hetét töltöttük. Amikor elindultunk, itthon nem volt érvényben semmiféle járványügyi korlátozás, azt kivéve, hogy meccsre és koncertre csak oltottságival lehetett járni. Fel is merült bennem, hogy nem fogja-e kényelmetlenné tenni a vakációt, hogy Franciaországban sokkal szigorúbb szabályok érvényesek. A boltokat kivéve mindenhová, de tényleg mindenhová csak védettségivel lehetett bemenni. Szó szerint egy kávét nem ihatsz meg a pékség elé kirakott padon anélkül, hogy le ne csippantanák a QR-kódodat. És eleve csak maszkban mehetsz be bárhová, oda is, ahová nem kell oltás. “Kurva idegesítő lehet”, gondoltam, “idegesítőbb, mint szúrós garbót hordani”, végiggondolva, hogy hány múzeumba, kávézóba, sörözőbe és középületbe fogunk bemenni. Kurva idegesítő is volt. Egy napig. Amíg rá nem szoktam, hogy az asztalhoz lezöttyenve reflexből nyújtsam a pincér felé az igazolványomat. Onnantól észre lehetett venni az egészet, kábé annyira volt kényelmetlen, mint köszönni a belépéskor. Vagyis hazudok: azt nagyon is észre lehetett venni, hogy a kovid-ügyi odafigyelés mennyire jó közösségi élményt jelentett mindenkinek. Az egy hét alatt többezer lecsippantás és maszkos belépés szemtanúi voltunk és egyetlen egy esetben tapasztaltunk idegeskedést, amikor egy erősen betépettnek tűnő, behugyozott félkegyelmű kezdett handabandázni egy közértben. Mindehhez képest különösen kontrasztos volt most elolvasni a VALÓDI PÁRBESZÉDET A JÁRVÁNYKEZELÉSRŐL! című, aláírásgyűjtéssel kombinált nyílt levelet.Itt van rögtön a címe, egyben - elvileg - fő követelése.Magyarországot, a hazai közbeszédet, a Fidesz-kormányt, az ellenzékét, a magyar sajtót és hazai lakosságot számtalan dolog miatt lehet joggal kritizálni, de ha valamiből nem volt hiány az elmúlt 1 ¾ évben, az a valódi párbeszéd volt a járványkezelésről. A kormány és Orbán Viktor néha jót húzott, sokszor rosszat, de azzal egy Gyurcsány-Dobrev-Vágó szentháromsághoz imádkozó DK-s nénike se vádolhatja, őket, hogy ne figyeltek volna a mindenféle járványügyi véleményekre, ideértve a lakosságét. És ez a sokszereplős párbeszéd annyira valódi volt, hogy a hatalom többször is inkább hallgatott a népi véleményre, ha azt sokan hangoztatták. Amikor az elején mindenki megijedt és a jól érzékelhető közhangulat az volt, hogy gyorsan kéne lépni valami határozottat, akkor Orbán Viktor annak ellenére habozás nélkül megtette, hogy pár héttel korábban még egyáltalán nem ilyen húrokat pengetett. Amikor pár hónappal később a tömegek besokalltak, már inkább rájuk hallgatott, mint a szigort kérő szakértőkre.De azért a szakértők is elmondhatták, és el is mondták a magukét, a kormányzsoldban állók és a függetlenek is. És mindenki más is. A vendéglátósok, a zenészek, a hívők és a szkeptikusok. Minden létező csatornán, az internettől az oltásellenesek óriásplakátkampányaiig. És majdnem minden ilyen csoport véleménye hatással is volt a konkrét döntésekre a védekezés különböző fázisaiban. Orbán tábornok védekező hadművelete nagyrészt pont amiatt volt annyira csapongó, mert a párbeszéd szinte túlzottan is valódi volt.A “valódi párbeszéd” kifejezést használók, ha jól értem, úgy általában arra szoktak gondolni, hogy egyrészt elhangozhasson minden vélemény, másrészt legyen is következménye a dialógusnak.Annál párbeszédebb párbeszéd, mint ami a járvány ügyében 2020 eleje óta zajlik, eszerint a definíció szerint is nehezen képzelhető el. Én hírfogyasztóként éltem át a rendszerváltást, a privatizációt, a kárpótlást, az átvilágítás elmaradását, a nagy világválságot, és a NATO- meg EU-csatlakozást, de nem emlékszem olyan, minden magyart érintő témára, amiben ennyire érdemi lett volna a párbeszéd. A kiáltvány valódi párbeszédet hiányoló címe pont olyan módon abszurd, mint amikor a teljes közmédiát és a sajtópiac további részének minimum a felét elfoglaló Orbán Viktorék arra panaszkodnak, hogy nincs olyan felület, ahol szabad kifejthetnék a véleményüket. Legalább ilyen vicces a nyílt levél második, “Ne nézzük kiskorúnak egymást! című pontja. A kiáltvány szerzői szerint az kiskorú-alattvalói viselkedés, ha “meggyőzés és meggyőződés” nélkül kell betartani a szabályokat. Eszerint a halott barátok és rokonok, ismerősök és ismeretlenek őket nem győzték meg arról, hogy járvány idején nem a legfontosabb univerzális emberi szabadságjog jól benyomni a Kisüzemben, aztán koncertre menni. Ez is egy vélemény, markáns és tiszteletre méltó, de mintha kissé ovis dolog lenne legyerekezni azokat, akik nem így gondolkodnak. Mindenkinek szíve joga azt mondani, hogy “szívesebben nézem a rumos polcot a pult fölött, mint a folyosón tárolt haldoklókat”, de azokat csesztetni, akik ezt kicsit is másképp gondolják, eléggé meglepő.A kiáltvány harmadik pontjában az aláírók az ellen tiltakoznak, hogy ítélkezve, moralizálva beszéljünk a helyes járvány elleni védekezésről. Úgy, hogy az erről szóló bekezdésben morálisan elítélik, illetve gyermetegnek és indulatosnak ítélik meg azokat, akik szerint egy tömegek halálát okozó járvány esetében azért elég világosan meg lehet mondani, hogy mi a felelős és mi a felelőtlen viselkedés.A nyílt levél negyedik pontjában lazul fel először a képmutatás sűrű szövete, amikor azt írják, hogy Túl a nyomasztó gazdasági hatásokon, a kijárási korlátozások és az intézmények bezárása komoly és tömeges mentálhigiénés problémákhoz vezetett.Erre nincs jobb illusztráció ennél a nyílt levélnél.Kirívó még a hatos pont, amiben az aláírók nyilvános önkritiikát gyakoroltatnának a tudósokkal, amiért - a tudomány lényege szerint eljárva - az elmúlt két évben volt képük többször is megváltoztani a véleményüket, miközben éppen beérkeztek az újabb és újabb adatok egy korábban ismeretlen betegségről. Elképzelni is horror, hogy mi lett volna, ha nem így cselekszenek. Ezért nyilvános vezeklést követelni borderline gődényizmus.A kiáltvánnyal mindezekkel együtt két alapvető probléma van: nem azt mondja, amire a kezdeményezői valójában gondolnak totálisan eltéveszti a címzettet A kiáltvány 9 pontjában egy csomó, nyilvánvalóan jogos felvetés bújuk meg. A védekezés lépéseiről döntve valóban fontos mérlegelni azok hosszú távú gazdaság, mentális és egyéb következményeit is. Nyilvánvaló, hogy vita nélkül őrültség lenne feladni az alapvető szabadságjogainkat. Minimum felvethető, hogy a halálesetek elkerülésének abszolutizálása ne tegye elviselhetetlenné az életet a nagy többség számára.Csakhogy az aláírásgyűjtés kezdeményezői valójában nem minden álláspontnak teret adó vitát szeretnének - márcsak azért sem, mert ez rég megvalósult - hanem jelentős részben simán csak korlátozásellenesek. Az első körös aláírók között eleve jó pár közismert korlátozásellenes megmondóember/aktivista akad, akik a saját fb-oldalukon nem csinálnak Krisztusból bohócot, és szépelgés nélkül tiltakoznak lényegében minden járványügyi intézkedés ellen. Az egész vállalkozás képmutató mivoltát semmi semmi illusztrálja jobban, mint a vonatkozó fb-oldalon a nyílt levél után publikált következő poszt. Ebben a Magyar Orvosi Kamara azon követelését támadják, miszerint ha nem akarunk karácsonyig sok halottat, akkor be kellene tiltani a tömegrendezvényeket, így a koncerteket is. A posztot egy koncertfotóval illusztrálták. A bejegyzés lényegében csak azzal érvel a felvetés ellen, hogy ha nem lennének koncertek, a zeneiparban dolgozó tíz- vagy százezrek (?) megélhetése megint veszélybe kerülne hosszú hónapokra. Itt aztán végképp lehulott a maszk, hiszen a nyílt levél eredeti kezdeményezői között egy rakás zenész van. Az érvelésnek itt már egyáltalán nem része, hogy járványügyi szempontból indokolt-e hullám közben tömegrendezvényeket tartani.Ne legyen félreértés: tényleg baromi fontos szempont, hogy a korlátozások milyen gazdasági-megélhetési gondokat okoznak. A zernészek teljes joggal aggódnak és frusztráltak. Nem vitás, hogy igaz, hogy ha nincs semmi más szempontunk, mint hogy minél kevesebben haljanak meg, azzal a túlnyomó többség életét tehetjük szélsőséges esetben akár tönkre is. De a példaként hozott zeneipar szereplőinek jogos panaszaira nyilvánvalóan nem az indokolt korlátozások feloldása a megoldás. A nyílt levél szerzői itt tévesztették el a címzettet. Az iparági problémákat nem a védekezés gyengítésével, hanem célzott támogatásokkal érdemes kezelni. Vagyis aki azért akar lobbizni, hogy ne semmisüljön meg a neki kenyeret adó iparág és így a saját egzisztenciája, az ne a védekezést ássa alá, hanem forduljon azzal a magyar kormányhoz, hogy az támogassa rendesen a korlátozások miatt súlyos károkat elszenvedő magánembereket és cégeket. Mert a hazai védekezésnek - minden durva, életekbe kerülő hibájával együtt! - nem annyira az egészségügyi része volt a minősíthetetlen, hanem a gazdasági. A magyar kormány tényleg példátlan módon kicseszett az előadóművészekkel, a vendéglátósokkal és több más nagy társadalmi csoporttal. De az ő problémáikat nem az önfeledt, korlátozásmentes körbefertőzéssel, hanem készpénzátutalásokkal lehet orvosolni.