Teljesen lehozza a nézőt az életről, mégis kihagyhatatlan a nápolyi új hullám egyik legfontosabb rendezője, Antonio Capuano 1991-es filmje, a Vito e gli altri (Vito és a többiek). A maga idejében nemzetközi érdeklődést is kiváltó alkotás a Nápoly legszegényebb, legreménytelenebb külkerületében élő utcagyerekek kilátástalan, rideg, letaglózó világát mutatja be, szinte dokumentarista stílusban. Capuano már a film legelején kivonja magát a mesélő szerepéből, ő is csak szemlélő, és nem kerek történetet tár elénk, hanem epizódokból, benyomásokból, nyomasztó flashekből építi fel a filmet. És ami a legszomorúbb: a jelenség, amiről a Vito és a többiekben mesél a rendező, azóta sem szűnt meg.Capuano nem szórakozik, már a legelső jelenetben világossá teszi, hogy ez nem lesz könnyű menet. Szilveszter van, Nápoly a szokásosnál is hangosabb az egész városban durrogtatott tűzijátékok és petárdák robbanásaitól. A tizenkét éves Vito otthonában vagyunk, ahol az apja épp most irtotta ki a családot, a fegyvert pedig a kisfiúra szegezi. A férfi végül megkíméli az életét, és feladja magát a rendőrségen, Vito pedig rokonokhoz kerül. Azonban új családja is az összeomlás szélén áll, nevelőanyja piti bűnözéssel próbálja megszerezni a napi betevőt, a traumatizált kisfiú pedig gyakorlatilag teljesen magára marad. Hozzácsapódik az utcagyerekekhez, akiknek a napjai lopással, rablással, betörésekkel, és dílerkedéssel telnek.Évtizedek óta ismert tény, hogy a Nápoly környéki maffia, a Camorra előszeretettel szervez be elhanyagolt, szegény gyerekeket, hogy velük végeztessék el a piszkos munkát. Azért teszik ezt, mert tizennégy év alatt - elvileg - a gyerekek nem büntethetők. Nemcsak a drogügyeiket bízzák rájuk, hanem konkrétan gyilkosságokat is. Ezeket a gyerekeket nevezték el Olaszországban idővel Baby Killereknek. A helyzet az elmúlt évtizedekben kicsit javult, de túl sokat nem; legutóbb Roberto Saviano írt regényt a Nápoly utcáit rettegésben tartó tizenévesekről, ebből film is készült 2019-ben Ragadozók címmel.A Vito és a többiek Nápoly legszegényebb és legcsúnyább arcát mutatja. Nincs munka, nincs jövő a város szegénynegyedeiben, csak sivárság, totális reménytelenség, drogok, a Camorra és az ellopott gyerekkor. Vito maga is nagyon korán arra jut, hogy az élet egy szarkupac, és hogy esélye sincs a való világban. Ő és társai folyamatosan sodródnak fixen megjósolható szomorú végzetük felé, úgy, hogy ezzel ők maguk is végig tisztában vannak.A filmben fontos szerepet játszik Nápoly természetes, váltakozó volumenű, de állandó morajlása, és a jól megválasztott zene, ami sokszor a narrációt is pótolja. Még komolyabb szerepe van a folyton mindenhol ott duruzsoló tévének, a kiégett felnőttek és a gyerekek is naphosszat bámulják a szappanoperákat és a rémes reklámokat, melyek a kereskedelmi tévék megjelenésével érkeztek. Fontos a tűzijáték hangja, és a videojátékoké, amiken a játékteremben játszanak, ahogy a vidámparké is, ahol ha úgy van, a gyerekbanda a bűnözéssel szerzett pénzét elveri. Mivel úgy beszélnek, mint a felnőttek, és még egymáshoz is csak ritkán szólnak szépen, az ember szinte elfelejti, hogy csak azt csinálják, amit a gyerekek csinálni szeretnek: játszanak, dodzsemeznek és vattacukrot esznek.Aztán egy rendőrségi akció során - sok utcagyerekkel együtt - Vitót elkapják, és hiába csak tizenkét éves, javítóba zárják, ahol nála idősebb fiúkkal rakják össze. Szobatársai rendszeresen kínozzák és meg is erőszakolják. Hónapokat tölt az intézetben, míg végül egy ügyvéd segítségével kihozzák onnan, és arra hivatkozva, hogy le se tartóztathatták volna, kártérítést követelnek. Vitót valójában már nem érdekli semmi, nappal bűnöző, éjszaka pedig egy kisfiú, akit rémálmok gyötörnek, és aki ágyba vizel. Miután rájön, hogy kora miatt nem csukhatják újra le, elkezdi sérthetetlennek hinni magát, és teljes erővel veti vissza magát a bűnözésbe, egyre súlyosabb bűncselekményekbe, majd a prostitúcióba is. A filmben időnként egyenesen a nézőhöz szólnak a gyerekek, működésük hat legfontosabb szabályát sorolják fel a forgalom közepén, egy széken ülve. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy nem árt tudni, hogy ha te nem teszel meg valamit a maffiának, biztos lehetsz benne, hogy megteszi majd valaki más helyetted.A Vito és társaiban nem csak az a súlyos, hogy ez tényleg így ment, vagy így megy, hanem hogy a rendező az alapsztorit is egy megtörtént eseményre húzta fel. 1987-ben egészen a parlamentig jutott a tizenkét éves Antonio története, akit börtönbe zártak, közös zárkába egy szexuális bűnözővel és egy gyilkossal. A probléma súlyáról sokat elárul az is, hogy a filmben a Vitót alakító kisfiú nem sokkal később maga is beállt a Camorrának dolgozó egyik bandába, és már saját nevén szerepelt Nico Di Biase Piezz' ' e core című dokumentumfilmjében, melyben a rendező több baby killer sorsát és pályafutását dolgozta fel.A teljes film megnézhető Youtube-on angol felirattal, viszonylag még élvezhető minőségben.