Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét, nem árbefagyasztásokkal, hanem organikusan, annál nagyobb ára lesz, növekedésben, foglalkoztatásban, jövedelemben és reálkeresetben is, mondta Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke a HVG-nek adott interjúban.Az interjú fontosabb állításai:A monetáris tanács június végi 0,5 százalékpontos alapkamat-emelése nem volt elég, hogy tartósan olyan forintárfolyam alakuljon ki, amelyik az inflációt érdemben mérsékli.Az alapkamatnak monetáris funkciója érdemben nem maradt, szerepe a kommunikációban a félrevezetésre redukálódott: azt hirdették, hogy a jegybank nem emelt kamatot, holott 2021-ben többször is úgy emelte az effektív kamatot, hogy kifelé, a laikusokat, a politikusokat, a közvéleményt félrevezetve azt hirdették, mintha nem tettek volna ilyet.Az MNB nemhogy másfél évre, de két hónapra sem lát előre, havonta tolják feljebb az infláció tetőzésének várható időpontját és szintjét.Az MNB vezetése évekig azt a teljesen téves üzenetet küldte a piacnak, hogy nem érdekli az árfolyam, a kormánnyal együtt 2020 tavaszáig tudatosan is gyengítették a forintot.Magyarországon a járvány, és a gazdaság leállítása 2020-ban átmenetileg tompította az áremelkedés ütemét, de amint a korlátozások elmúltak, visszaállt a gyorsuló trend.Az inflációt kétszer szenvedjük meg: egyrészt a kereskedők az árstop betartásával más termékek árait emelik meg, amikor pedig végre felszabadítják a befagyasztott árakat, azok is az egekbe szállnak. Az árstop nem alkalmas arra, hogy a gazdaság, a társadalom alkalmazkodjon a megváltozott árarányokhoz: spóroljon a benzinnel, mérsékelje a karbonszennyezést, kedvezőbb lenne, ha havonta küldenének egy-egy csekket a költségvetésből a rászorulóknak.A bejelentett program mennyiségileg jó, szerkezetében viszont verseny- és gazdaságellenes, ráadásul erőteljesen inflációs hatású. Az árbefagyasztásokat is figyelembe véve 16 százalék az infláció, ebből 7-8 százalékot a hazai gazdaság-, a jövedelem- és a monetáris politika hozott össze, a többi nem rajtunk múlik, kívülről jön, nem lehet elkerülni.Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét annál nagyobb ára lesz: növekedésben, foglalkoztatásban, jövedelemben és reálkeresetben is.
444 a kommenteren - 444
Surányi György: Az MNB nemhogy másfél évre, de két hónapra sem lát előre