Kiváló hír volt 10 éve, hogy ismét látványos dunavirág-rajzás volt Magyarországon. Ezek a rovarok ugyanis évtizedekre eltűntek a hazai vizek szennyezettsége miatt. Felbukkanásuk azt jelezte, hogy sokat javult a vízminőség.A 2012-es rajzás ugyanakkor fájdalmasan hamar megmutatta a problémákat is. A tiszavirágnál egyelőre gyengébb pr-ral bíró dunavirág nem nappal, hanem sötétedéskor kezd bele a szaporodásukat biztosító rapid ismerkedés-gyors szex-peték vagy tojások lerakása menetbe. És ez - szó szerint - rávilágított egy csapdára. A dunavirág életének alaptörvénye, a tömegszex vagy halál hirtelen tömegszex és halállá változott. Döbbenetes jelenetek játszódtak le 10 éve. A dunavirág megjelenése miatt boldog szakemberek azzal szembesültek a Tahitótfalunál lévő hídon, hogy hatalmas, felhőnyi kérész kavarog a közlámpák fényében, és képtelenek elszakadni onnan, miközben minden órával közelebb kerülnek rövid életük végéhez. Részlet a Dunavirág rejtély című filmből:Növelte a drámát, hogy a nőstények ahelyett, hogy a vízre rakták volna a sárgás tojáscsomóikat, petéiket, ahová kellene, az utolsó erejükkel a száraz aszfaltra ragasztották a náluk lévő csomagot. Így elpusztult és életre sem kelt rovarokból álló vastag szőnyeget borította a hidat, és ez napokon keresztül megismétlődött. Egyetlen dunavirág eszmei értéke 10 ezer forint. Milliárdos természeti károk keletkeztek csak ezen az egy hídon, veszélybe sodorva egy éppen újonnan kialakuló ökoszisztémát. 10 év telt el. A szentendrei Duna-ág hídja alatt vagyunk Kriska Györggyel, az ELTE TTK Biológiai Intézet munkatársával, a fiával, Ferenccel, akivel közösen forgatta a Dunavirág rejtély című filmet, és Egri Ádámmal, aki az Ökológiai Kutatóközpontban a munkatársa.Kriska ott volt 2012-ben is a hídon. Ekkor már 15 éve foglalkozott kérészekkel, ott határozta el, hogy kideríti, mi okozta a dunavirágok mészárszékét, és hogyan lehetne tenni ellene. A jó hír az, hogy találtak megoldást. A rossz, hogy egyelőre azt csak itt alkalmazzák. Pedig 2018-ban például Budapest számos pontján is szembeötlő volt a dunavirágok rajzása. A rajzás idén korábban kezdődött a megszokottnál. Már egy-másfél hete tart, valószínűleg nem is fog kitartani szeptemberig. Hétfő este 9-kor úgy tűnt, hogy az egésznek mostanra már vége is van. A szakértők azt mesélik, hogy idén nemcsak meglepően korán indult a rajzás, de a korábbi éveknél sokkal több kérész kelt ki, hogy a nekik jutó rövid idő alatt gondoskodjanak az utódlásról. Feltételezhető, hogy az alacsony vízállás és a nagy meleg kedvezhetett a lárvák fejlődésének, mert algával táplálkoznak, annak pedig éppen ideálisak a körülmények. Mindezt úgy hallgatjuk, mint a legjobb buliról szóló beszámolót, amire végül nem mentünk el. Már sötétbe kezdett hajlani a szürkület, de a vízparton bekapcsolt lámpa fénye csak egy-egy dunavirágot vonz oda. Törékeny, könnyed, a sötétben fehér csíkot húzó rovar. Próbálom elképzelni, milyen lehet, amikor nagyon sokan összeállnak egy csóvává. Nem nagyon megy. Aztán váratlanul sűrűsödni kezd a hófehér gomolyag.Ami nem azért jó hír, mert az ember szívesen gázolna bokáig érő állattetemekben. Éppen az ellenkezőjére készülünk. Megnézni, hogyan működik a magyar kutatók fejlesztése, ami megakadályozza, hogy halálos csapdába kerüljenek az este útnak induló kérészek. Kriskáék a dunavirágok érzékelésére alapozták a kutatásukat. Észrevették még 2012-ben a hídon, hogy egy másik fényforrással, akár egy zseblámpával is ki lehet szakítani a közlámpába fogságába esett, egyre fáradó rovarokat. De ehhez meg kellett találni azt a fényt, ami vonzóbb a dunavirágok számára a közúti lámpáknál. Az Ipoly egyik hídján kísérleteztek. 7 tagú lámpasort szereltek rá, ez az infravöröstől az ultraibolyáig lefedte a spektrumot. Arra jöttek rá, hogy a rövid hullámhosszú ultraibolya és a kék fény vonzotta a leginkább a kérészeket. Ezek sötétedéskor a leginkább jelenlévő színek. A kérészek nem úgy érzékelik a vizet, mint az emberek. Mi a tükröződés és fodrozódás alapján ismerjük fel, ők a poláros fény alapján. Miután a lárvák kikelnek a folyóból, gyorsan párzanak, a hímek már ekkor elpusztulnak, a nőstények a folyón sodrással szembeindulva követik az általuk látott ösvényt a víz közepén, hogy elérjék az ideális peterakó helyüket. Ez akár több kilométeres út is lehet, a víz pedig visszasodorja a lerakott petéket és tojásokat nagyjából oda, ahonnan indultak. A petelerakás után a nőstények sem élnek már sokáig.A hidak két ok miatt jelentenek problémát. A vízen keresztbe álló építmény és annak tükörképe megszakítja a rovarok által érzékelt polarizációs ösvényt, és megállítja őket.Visszafelé nem tudnak menni, mert mögöttük vannak az érkezők. Így aztán felfelé veszik az irányt. Ahol a lámpák várják őket. Kétszeresen is bajba kerülnek. Egyrészt a közvilágítás fényének rabságába kerülnek. Másrészt úgy érzékelik a lámpák által megvilágított, vízszintesen poláros fényt tükröző aszfaltot, mintha az víz lenne, ahová lerakhatják a petéiket. Hidat elbontani kissé nehézkes lenne, főleg évente 2-3 hétre, hogy szabad legyen az út a dunavirágoknak. Azt viszont meg lehet akadályozni, hogy ha tovább nem is tudnak menni, de legalább ne essenek a közvilágítás fogságába a kérészek.A megoldás: a közvilágításánál a dunavirágok számára vonzóbb kék lámpák felszerelése a hidak pillérjeire, amelyek a víz felett tartják a megrekedt rajzást. Ez tényleg működik. Nagy tömegben keringenek a dunavirágok a kék fényben, onnan lecsapva a vízre (és nem a híd aszfaltjára) rakják a petéiket. Azért fent a hídon is vannak a lámpák körül kérészek, de sokkal kevesebb, mint a híd lábánál. Kriska azt meséli, hogy a sikeres kutatás után minimális pénzből hozták össze a megoldást. Kilincseltek támogatásért a fénysorompó elkészítésére, de mindenhonnan visszapattantak. Egy tehetséges tanítványuk, Farkas Alexandra nyert egy szabadon felhasználható, 800 ezer forintos kutatási keretet, amit felajánlott nekik. 600 ezer forintból szerezték be a kék ledes lámpákat, a maradék 200 ezerből egy-egy, korszerűbb égőt vettek a hídra, hogy a fenti lámpák fényerejét csökkenteni lehessen 30 százalékkal. Végül az önkormányzat is beszállt, és a hídon lévő többi égőt is lecserélték. Ehhez kellett az is, hogy 2018-ban megint olyan erős rajzás volt, hogy a természetvédelem mellett közlekedési szempontok is megjelentek: autók koccantak, biciklisek estek el a rovarszőnyegen, ami be is rohadt, penetráns szagot árasztva. Naponta kellett megtisztítani a hidat, ami másnap újra megtelt a rovarok tetemeivel. 2019-ben szerelték fel a két kék lámpát. Azóta keresték őket két épülő hídnál is, hogy adjanak tanácsot. Kriska beszélt velük, de azóta nem jelentkeztek. A szakember reméli, hogy nem ezen fognak spórolni majd. Egyelőre így csak a Tahitótfalunál lévő hídon működik a kéklámpás kérészmentés, miközben idén például a Megyeri hidat is elérte a rajzás. Megoldást jelentene-e, ha lekapcsolnák a lámpákat a hídon? Kriska szerint nem feltétlenül. Egyrészt balesetveszélyes lenne. Másrészt ha a hídon nem is égnek lámpák, a hídfőknél igen, ami még kijjebb vonzaná az elakadt kérészeket, majd a lépőkő effektus miatt onnantól újabb és újabb lámpákat követve egyre messzebb kerülnének a víztől.Ugyanakkor idén Szentendrén lekapcsolták a sétányon a világítás a rajzás idején, civilek pedig lámpákkal szálltak vízre csónakokban, kajakokban, hogy a víz felett tartsák a kérészeket. Az ugyanakkor látszik, hogy egy pár százezres megoldás, amit ráadásul évente csak 2-3 hétig kell bekapcsolni sötétedéskor, biztosan működik. Az idén bemutatott Dunavirág rejtély itt látható.A korábbi, A dunavirág mentőakció pedig itt.