2019 óta működik Budapesten a CoHousing Budapest egyesülete, akik a nyugaton már bevett cohousing lakhatási formát igyekeznek elterjeszteni Magyarországon. A cohousing nem csak arról szól, hogy emberek összeköltöznek lakásokba és nagyobb társasházakba, hanem a közösségről és megosztásról, „amit régen falun úgy hívtak: jószomszédi viszony.” Magyarországon sokan előítéletesek azokkal, akik közösségben szeretnének élni, mert „a saját lakás és a magántulajdon a non plus ultra”. Szerda kora este érkezünk Sasadra a CSÍK5 elnevezésű lakásközösségbe, ahol öten laknak együtt. Nem pusztán sima társbérletről van szó, az itt élő fiatalok tudatosan választották azt az életformát, amit cohousingnak neveznek, és aminek nyugat-európai nagyvárosokban nagy divatja van. „A cohousing azt jelenti, hogy egy csoport a maga szántából dönt úgy, hogy összeköltözik, együtt választják ki a csoporttagokat, azt, hogy milyen épületet, milyen közösségi tereket szeretnének. Együtt döntenek arról, milyen mértékben osztanak meg tereket, ők döntik el, hogy ezt hogyan használják” - segít ki a definícióval Babos Annamária, a CSÍK5 lakásközösség egyik lakója, és egyben a CoHousing Budapest egyik elnöke és alapítója. De mit is jelent ez a gyakorlatban? A CSÍK5 négyszintes, bérelt lakásában két férfi és három nő lakik, 25 és 40 év közöttiek, akik arra vágytak, hogy legyen társaságuk, amikor a munkából hazaérkeznek, legyen kivel beszélgetni, közösen vacsorát főzni, programozni. Az elsődleges szempont itt a közösség, de anyagilag is kedvező, hogy több ember él egy házban és együtt viszik a háztartást. Maga a társasház elég különleges elrendezésű. A domboldal miatt az építész a lakásokat felfelé építette, ezért a sorház, amiben a CSÍK5 is elhelyezkedik, úgy néz ki, mintha gyufaskatulyákból állna, amiket egy meredek, hosszú csigalépcsővel lehet elérni. Babos Annamária, a ház egyik lakója vezet minket körbe. A ház alatt nyíló ajtó egy nagyon pici előszobába visz, ahonnan máris indul a meredek csigalépcső az első szintre, ahol egy nagy hálószoba, egy fürdő és a nappali, étkező, konyha van. Az utóbbiból nyílik kijárás a zöld kertbe, ami a lakók elmondása szerint a legnagyobb bája a háznak, és elsősorban emiatt választották ezt az albérletet. A következő emeleten kisebb lakószobák és egy fürdő van, Annamária pedig a csigalépcső legtetején lakik a mosókonyha mellett.A lakók közül nincs mindenki otthon, Annamária szerint nyáron szinte lehetetlen összehozni, hogy mind az öten egyszerre legyenek a házban. De találkozunk Adrival, aki történészként dolgozik, a játéktervező Nándival, akit épp egy meeting közben zavartunk meg, a csapat legfiatalabb tagjával, a gazdaságinformatikus Violával, a már említett Annamáriával, aki építészmérnök. Tamás, aki ottjártunkkor házon kívül volt, szintén építészmérnök.Egy egyetemi óráról indultA CSÍK5-ben nem csak az ott lakók fogadnak minket, hanem a Cohousing Budapest egyesület tagjai is, akik elmondják, hogy mi a cohousing lényege, és tulajdonképpen mitől más ez, mint az, hogy néhány ember összeköltözik. „A BME lakóépület-tervezés tanszékéről indult az ötlet, ahol egy kutatási tárgy keretében lehetett jelentkezni a cohousinggal foglalkozó csoportba” - meséli Horogh Petra, az egyesület társelnöke és egyik alapítója, aki korábban szintén egy lakásközösség tagja volt.A kutatócsoport azt vizsgálta, hogy külföldön, például Berlinben és Bécsben milyen gyakorlatok vannak a cohousingra, míg végül eldöntötték, hogy ők is szeretnék ezt itthon megvalósítani, így 2019-ben javarészt építészmérnökök létrehozták az egyesületet.Igazi cohousing előtte nem volt Magyarországon, bár magyar előzményként a miskolci kollektív házat szokták emlegetni, ami viszont nem teljesen ugyanaz, mint a nyugati modell.„Léptékében nagyon sokféle van: van a lakás szint, mi most egy olyanban vagyunk. Ezt lakásközösségnek hívjuk, itt nyilván ta főzést meg közös eseményeket tudunk megosztani. A nagyobb szint az már a házlépték, amiben mindenkinek van egy kis saját lakása, saját fürdővel, saját konyhával. De ezen felül vannak közös terek, amiket a lakók közösen használhatnak, ilyen lehet például egy nagy közös konyha, vagy szauna, barkács szoba, jóga szoba. Sok példa van. Lehet olyan is, hogy a lakók a házban egy kávézót üzemeltetnek esetleg vagy megszervezik egy térnek a kiadását” - magyarázza Annamária.A CSÍK5-höz hasonló lakásközösségekből már van egy pár Budapesten, de a házlépték még nem valósult meg, azonban a CoHousing Budapest ezen is dolgozik.Szabó Julianna, az egyesület egy másik tagja meséli el, hogy fut egy projektjük, amely CollAction névre hallgat, ennek keretében szeretnék Magyarországon is megvalósítani a házléptéket. A tervek szerint felépítenek egy 12-25 kis lakásból álló társasházat, aminek lesz közös kertje, udvara.Azt, hogy a ház milyen közösségi tereket kap majd, a lakók fogják eldönteni, eddig jelenleg 12 háztartásnyi fiatal, családos és 50+-os vesz részt a közösségépítési és fejlesztési folyamatban. Ehhez jelenleg már megvan a telek Óbudán és egy fejlesztő, aki szintén lakó szeretne lenni, de az építési engedélyeket nem könnyű beszerezni, ugyanis a magyar jogrend nem igazán tud mit kezdeni a cohousing formákkal. Míg például Németországban lehetséges az, hogy egy egyesület tulajdonol egy társasházat, amelynek a lakásait a közösségben élni vágyók veszik meg, addig erre itthon nincs lehetőség. Szintén nagy problémát jelent a támogatás hiánya. Annamária azt mondja, hogy próbálkoztak a fővárosi önkormányzatnál támogatást szerezni, de épp akkor ütött be a járvány, ez pedig elvonta a főváros financiális energiáit. Pedig Annamária szerint az önkormányzatoknak is megérhetné támogatni a cohousingot, ugyanis ez egy fenntarthatóbb lakhatási modell, és arra is képes, hogy adott esetben átvállaljon valamilyen önkormányzati feladatot, például azzal, hogy ha mondjuk az egyik közös térben létrehoznak és üzemeltetnek egy bölcsődét a lakók. De nyugat-európai fejlődő városokban például az is látszik, hogy azok a lepusztult vagy kevésbé népszerű területek, ahol felépül egy ilyen ház, képes arra, hogy fellendítse a környéken a lakáspiacot, mivel a lakók programokat szerveznek, szépítik a környezetüket. Nyugati példákban egyébként van egy házléptéknél is nagyobb forma, ezek az úgynevezett tömbközösségek, amik több társasház összefog és van például egy közös kertjük, vagy közösen üzemeltetnek egy üzletet vagy szerveznek időközönként eseményeket maguknak és a szomszédságban élőknek.Az egyesületnek az is célja, hogy segítse azokat, akik a cohousing elvei alapján szeretnének élni. Ez jelentheti azt, hogy segítenek megfelelő albérletet találni, vagy segítenek egy-egy csoportnak abban, hogy hogyan tudják felosztani jól a közös tereket, milyen szabályokat érdemes lefektetni. De ha valaki jelentkezik az egyesületnél, mert megtetszett nekik ez az életforma, akkor a közvetítésben is segédkeznek, ha valamelyik lakásközösségben üresedés lenne. Emellett külföldi tanulmányutakon próbálnak minél több tudást és tapasztalatot gyűjteni a cohousingról, évente kétszer pedig egy előadást vagy kötetlen találkozót szerveznek, ahol a lakásközösségek tagjai és a cohousing iránt érdeklődők megoszthatják egymással gondolataikat. Szvingerklub, szekta, kommunaA CSÍK5 lakásközössége két éve jött létre, de Adri, Tamás és Annamária már korábban is laktak együtt egy másik lakásközösségben. Akkor a Daróczi utcában laktak egy ötszintes házban, ahonnan azért kellett eljönniük, mert a tulaj szintenként kezdte eladni a lakásokat. Hárman viszont úgy döntöttek, hogy keresnek egy másik házat, ami alkalmas a cohousingra, így találták meg a CSÍK5-öt, amihez már csak két új lakótárs hiányzott. Mivel a cohousing szempontjából nagyon fontos, hogy a lakóközösség kikből tevődik össze, ezért a lakók többkörös interjút tartottak, amire nagyjából 20-an jelentkeztek.„Teljesen véletlen kerültem bele ebbe, egy sima facebookos albérletkereső csoportban bukkantam rá a hirdetésre. Többkörös interjú volt, volt például egy online vacsi is. Én ennek amúgy örültem, mert így én is jobban beleláttam, hogy mit kell elképzelni, mert korábban csak egy másik lánnyal laktam együtt” - mondja Viola, a csoport legújabb tagja, de már ő is több mint egy éve lakik itt.Adri szerint nem feltétlen csak extrovertált emberek jelentkezhetnek lakásközösségekbe, de azoknak, akik csak a szobájukban bezárkózva szeretnek lenni, valószínűleg nem ez a legjobb lakhatási forma. Adri szerint fontos, hogy a lakó szeressen és akarjon is közösségben lenni, és ne csak a saját érdekeit nézze, mert volt olyan lakó, akinek ezért kellett kiköltöznie. De sokféle lakásközösség lehet, például ha valakinél a fenntarthatóság a fontos, akkor eszerint választanak lakótársakat is, hogy zölden tudjanak élni.„Szoktunk arra törekedni, hogy legyen egy közös étkezés, ami nem mindig jön össze, mert öten ötfele vagyunk. Baráti találkozókat szoktunk szervezni, és ezek nyitottak mindenki felé. A közösségi események egyébként eléggé spontánul alakulnak, ha éppen itthon van több ember, akkor együtt vacsizunk, reggel munka előtt közösen kávézunk” - mondja Adri.A CSÍK5 lakásközösségnek van néhány szabálya, amiket keményen betartatnak. Ilyen például a kamraajtóra kifüggesztett takarítási rend, amit ha valaki nem végez el, akkor fizetnie kell érte. Szintén szabály, hogy jelezni kell, ha valakinek problémája van, ahogy az is, ha valaki vendéget hoz a házba.Amikor arról kérdezzük őket, hogy albérletkeresésnél mit szólnak a lakástulajok, főbérlők, amikor közlik, hogy öt fiatal költözne be, akkor eléggé megoszlanak a tapasztalatok. „Van olyan főbérlő, aki úgy áll hozzá, hogy egy szerződést kell csak kötnie, és ez milyen jó, mert mindent a közösség intéz magának, de van olyan, akit zavar, hogy nem egy család, hanem 5 külön személy költözik be. Pedig szerintem ez még pozitívum is lehet, ugyanis így 5 jövedelemből finanszírozzuk a bérleti díjat, míg egy család esetében csak két fizetésből megy, ami meginoghat, ha valaki elveszíti a munkáját”- mondja Annamária.A család és a közvetlen környezetük viszont legtöbbször nem tudja, nem érti, hogy mi az a cohousing, és rengeteg előítélettel találkoznak. „Nekem a kedvencem az a szvingerklub volt, de volt szekta, hippi kommuna is” - mondja Annamária arról, hogy miket gondolnak róluk. „Az idősebb generáció azt gondolja, hogy ez egy társbérlet, amikor muszájból laksz együtt másokkal, mert nincs pénzed. De én nem azért élek ennyi emberrel együtt, mert nincs pénzem, hanem mert így döntök. Nyilvánvalóan van egy ilyen sztereotípia, de azt hozzá kell tenni, hogy Magyarországon a magántulajdon és az, hogy neked van egy saját lakásod, az a non plus ultra. Mindenki erre vágyik, így vagyunk nevelve, a bérlés meg nettó hülyeség.” - magyarázza Annamária.Szerinte ezek a téves elképzelések az ismeret hiányából fakadnak és az egyesület azon is dolgozik, hogy minél több információt adjon erről az alternatív lakhatási formáról. „Én is sokszor találkozom ezzel a gondolattal, de oda próbálok visszamenni a beszélgetésekben, hogy én hogyan érzem magam ebben, és azt tudom mondani, hogy jól. Nem szeretnék egyedül lakni egy kis lakásban háromszor-négyszer ennyiért, és nekem tök fontos, hogy van egy ilyen közösség, egy háló, amihez tudok fordulni. Mások viszont el se tudják képzelni, nem is értik, hogy én miért választom ezt. Családtól, idősebbektől is és kollégáktól is megkapom. Jönnek a csodálkozó tekintetek, és megkérdezik, hogy hány éves is vagyok” - meséli nevetve Adri.Julianna szerint pedig a cohousing és a házléptékű kollektíva lényegében arra épít, ami régen a falvakban is megvolt: egy jó szomszédi viszonyra, amikor van kihez fordulni egy kis élesztőért.Még Petrának is jut a sztereotípiákból, pedig ő jelenleg a férjével lakik együtt, de ha elkészül Óbudán a társasház, akkor ők is szeretnének beköltözni.„Tőlem olyanokat szoktak kérdezni, hogy: te tényleg meg akarsz osztani dolgokat és tereket emberekkel? Én abszolút az értéket látom benne, hogy ha mondjuk gyerekem lesz és le kell ugranom tejfölért, akkor megkérem a szomszédot, hogy menjen le tejfölért, vagy vigyázz a gyerekre. Vagy kérek tőle cukrot, vagy lesz közös tejföltároló a pincében és csak bedobom a pénz, és elveszem. Annyi lehetőséget nyújt azon túl, hogy kompromisszumokkal jár” - vélekedik Petra. „A közösségi élet nem egy újkeletű dolog. Az, ami még falun megvan, hogy ismerik egymást a szomszédok, az már városban, Budapesten annyira nem jellemző. Ezért a cohousing a nagyvárosi elmagányosodásra is egy válasz” - zárja Petra.