Nagy port kavart az Állami Számvevőszék “Pink education jelenség Magyarországon?!, A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és gazdasági-társadalmi hatásai” című elemzése. A legtöbb médium az elemzésből azt a következtetését kapta fel, hogy az Állami Számvevőszék szerint a túl sok diplomás nő miatt csökken a házasságok és a gyerekvállalás esélye. Többen pedig jogosan kifogásolták, hogy az elemzés csak tovább erősíti a káros és alaptalan nemi sztereotípiákat, mint hogy a fiúk kreatívak és focizni tudnak, miközben a lányok szorgalmasak és szófogadóak. Ebben a cikkben azonban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az elemzés nemcsak tudománytalan, hanem a végkövetkeztetések, amire jutnak, konkrétan ellentmondanak a hivatalos statisztikának és kutatásoknak.Ahogy az elemzésben hibásan idézett Nagy Beáta vagy más kutatók is megfogalmazták, az elemzés módszertana, a mintavétel, a kérdőívben feltett kérdések és azoknak az elemzése is tudománytalannak tekinthetőek. Már a kérdésfelvetések is meglévő sztereotípiákra épülnek, de a válaszadók vélhetően azt sem tudták, hogy a saját véleményük vagy a társadalomban jelen lévő sztereotípiák alapján kéne ezeket megválaszolniuk. Az elemzés részben ráadásként azzal segítik a megértést, hogy rózsaszínnel jelölik a lányosnak és kékkel a fiúknak gondolt tulajdonságokat. De a kiinduló feltevés is téves, miszerint az oktatásban található nemi arányok eltolódásában közrejátszhatott a pedagógus szakma elnőiesedése. Az elemzés szerint 2010-2021 között hazánkban minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba, mint férfi, és a 2022-es tanév őszi félévében a felsőoktatásban tanuló hallgatók között a nők aránya már 54,55 százalék. Azonban a pedagógusszakma elnőiesedése egyrészt sokkal korábbra tehető, másrészt pedig világjelenség. Egy tanulmány szerint a magyar iskolákban a munkaerőhiány és az alacsony keresetek hatására már az 1980-as évek végére a nők aránya megközelítette a 90 százalékot, az évtized végére pedig a 95 százalékot. Ehhez képest a férfiak aránya a tanárok között nőtt is időközben, hiszen az elemzés szerint 2021-ben a hazai közoktatásában oktató 96 000 pedagógus 82 százaléka nő volt. Bár az is némiképp ironikusnak hangzik, hogy a nők mintegy 55 százalékos egyetemi arányára már a címben is túlreprezentációként (vagyis problémaként) utalnak, amikor szinte minden területen, a gazdaságban, tudományban, médiában és közéletben is a nők történetileg hátrányban vannak a férfiakkal szemben. Elég csak belegondolni abba, hogy a férfiak aránya a parlamentben az elmúlt 32 évben szinte változatlanul 90 százalék körül stagnál és eddig még egyik állami intézmény sem próbálta megérteni a férfiak politikai túlreprezentációjának az okait. Ami ennél még súlyosabb probléma, hogy az elemzés ezekből az adatokból és válaszokból olyan következtetéseket von le, amelyek nem is következnek belőlük. A fő következtetés, hogy a megkérdezettek a lányosnak tartott tulajdonságokat tartják fontosabbnak a közoktatásban és emiatt szenvedhetnek hátrányt a fiúk a közoktatásban és a munkaerőpiacon is. Az elemzésben azt írják, hogy a szülők 13 százaléka és a pedagógusok 21 százaléka véli úgy, hogy a közoktatás előnyben részesít bizonyos, valamelyik nemhez jobban köthető tulajdonságokat és ezáltal az ilyen nemű tanulók előnyt élveznek a rendszerben. Miközben ez az adat sokkal hitelesebben úgy hangzana, ha azt mondanánk, hogy a megkérdezett szülők 87 százaléka, a pedagógusok 79 százaléka azt válaszolta, hogy nem lát olyan különbséget, hogy a közoktatás valamelyik nemhez jobban köthető tulajdonságokat előnyben részesíti. Tehát mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak a több mint kétharmada nem látja azt, hogy valamelyik nem előnyt élvezne a másik rovására.A legfontosabb valótlan tény azonban az a demográfiai riogatás, hogy a diplomás nők miatt nem születik több gyerek. Nem is derül ki, hogy milyen adatokból jutnak erre a következtetésre. Úgy tűnik, mintha ezt pusztán abból a gondolatmenetből vezették volna le, hogy a diplomás nőknek nehezebb lesz hasonló edukációjú párt találniuk, ha ez a tendencia folytatódik, hogy a férfiak aránya csökken a diplomások között. Pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon a diplomás nők legalább ugyanannyi gyereket szülnek, mint a középfokú végzettségűek. Sőt, a 2020-ban született 92 338 gyerekből, a legnagyobb csoportot éppen a felsőfokú végzettségű anyától született 30 636 gyerek jelenti.Mi több, 2010 óta a felsőfokú iskolát végzett nők csoportjában születik évente a legtöbb gyerek Magyarországon. Ez azért is érdekes, mert az elemzés szerint pont 2010-től kezdve jár több nő egyetemre, mint férfi itthon.Ha nemzetközi kitekintést nézünk, azt látjuk, hogy először valóban csökkentek a termékenységi arányszámok, ahogy a nők munkaerő-piaci részvétele nőtt. Azonban egy új kutatás szerint a gazdag országokban ez a tendencia megfordult: a nők magasabb részvételi aránya több gyerekkel jár együtt. A szerzők megállapítják, hogy négy fő tényező vezet magasabb termékenységi rátához: rugalmas munkaerőpiac, együttműködő apák, kedvező társadalmi normák és jó családpolitika. Az északi országokban, ahol a gyerekgondozást nagymértékben támogatják, jellemzően át nem ruházható megosztott szülői szabadság van, mind a női foglalkoztatási ráta, mind a termékenységi ráta a legmagasabbak között van az OECD-országokban. Tehát korántsem igaz, hogy a diplomás nők száma és a gyerekszám között negatív kapcsolat lenne. Az elemzés egy másik problémás következtetése, hogy a “férfias tulajdonságok” alacsonyabb értékelése, esetleg büntetése az oktatásban, mentális és viselkedésbeli problémákat okozhat a fiú tanulóknak. Ez a következtetés nem veszi figyelembe, hogy nemtől függetlenül minden diákot érint, ha nem tudják sajátos képességeiket optimálisan megmutatni, kibontakoztatni. Ha valóban az elemzésben felsorolt, inkább lányosnak megítélt tulajdonságokat – szorgalom, szófogadókészség, alkalmazkodóképesség – preferálja az oktatási rendszer, az nemcsak a fiúkat érti hátrányosan, hanem azokat a lányokat is, akik nem felelnek meg ezeknek a nemi sztereotípiáknak. A helyes következtetés az lett volna, hogy a fiúkat és a lányokat is egyaránt rosszul érinti, ha a társadalom által közvetített nemi szerep elvárásoknak nem tudnak megfelelni.Sőt, az elemzés szerint a fiúk hátrányt szenvedhetnek a középiskolai záró eredmények és a felsőfokú továbbtanulmány terén is, mivel az oktatási rendszer a “lányosnak gondolt” tulajdonságokat preferálja. Itt is inkább arról lenne érdemes beszélni, hogy azoknak a fiúknak, akiknek bölcsész vagy társadalomtudományi érdeklődésük van, milyen nehéz lehet érvényesülni egy olyan közegben, ahol mindenki a “fiúsnak tekintett” természettudományi, műszaki és informatikai területre terelné őket. Vagy arról, hogy mit lehetne tenni, hogy több lány merjen és akarjon választani olyan szakmát, amit most a férfiak dominálnak. Annál is inkább, hogy jellemzően ez utóbbi területeken tapasztalható munkaerőhiány.Az a következtetés, hogy mivel a középfokú oktatás a nőiesnek gondolt tulajdonságoknak kedvez, emiatt rombolja a férfiak társadalmi mobilitást és esélyegyenlőségét, egészen bizarrul hangzik Magyarországon, hiszen az ország az egyik utolsó helyen, a 26. helyen áll az EU-ban a nemek közötti egyenlőségi indexen.A pontszám 14,6 ponttal alacsonyabb az uniós értéknél. Számos kutatás és adat bizonyítja azt, hogy a nők felsőoktatásban való magas részvétele ellenére a munkaerőpiacon sokrétű diszkrimináció éri őket. Mi több, az Eurostat adatai azt mutatják, hogy a nők és férfiak bérkülönbsége Magyarországon 2020-ban 17,2 százalék volt (az EU-s átlag 13 százalék). A nők és férfiak közötti bérkülönbség pedig többek között az oktatási és munkaerő-piaci szegregációból fakad. Amíg a vertikális szegregáció arra a jelenségre utal, hogy alig találunk a vezetők között nőt, addig a horizontális szegregáció azt jelenti, hogy a nők és férfiak eltérő képzéseken tanulnak, majd különböző ágazatokban dolgoznak, vagyis kialakulnak az ún. “elnőiesedett” és “elférfiasodott” szakmák. Az elemzés jól rávilágít arra, hogy a pedagógusszakma is egy ilyen elnőiesedett szakma lett, bár ebből azt a konklúziót is levonhatták volna, hogy a tanári pálya elnőiesedése azért problémás, mert a diákoknak szüksége lenne a férfi és női tanári példaképekre is. Ehhez pedig vissza kell állítani a szakma megbecsültségét azzal, hogy megadjuk a tanárok kért fizetésemelését. Végül kiemelném azt, hogy bár az elemzés címe már gyanakvásra adhat okot azzal, hogy azt sugallja, hogy a nők magas arányú diplomaszerzése problémás, az elemzésben vannak kifejezetten előremutató gondolatok a nemek közötti egyenlőség szempontjából. Az elmúlt években ritkán láthattunk példát arra, hogy egy állami szervezet mer olyan fogalmat használni, mint a társadalmi nem (gender), sőt definiálja azt. Mi több egy ponton az elemzés egy tanulmányra hivatkozva azt mondja, hogy “a nemi kérdések iránti érzékenységet növelő tréningek tudnák kimozdítani a “nem-vakság” (nemi elfogultság) állapotából a tanárokat a kutatók szerint”. A téves következtetések ellenére az elemzés pozitívumai közé tartozik az, hogy a felsőoktatás fontos funkciói között tartják a társadalmi mobilitás elősegítését, felhívja a figyelmet a diákok mentális egészségére és jólétére, a megfelelő beiskolázási korra, a fiúk oktatásbeli lemorzsolódási problémájára, a tanárhiányra, az elavult oktatásra és hibásan ugyan, de az oktatásban uralkodó nemi sztereotípiákra és a tanárokban meglelhető tudattalan előítéletekre. Az viszont teljesen érthetetlen, hogy a következtetéseknél miért csak nőies és férfias tulajdonságokról van szó, ezzel tovább erősítve a nemi sztereotípiákat, amikor az elemzés tartalmi részeiben többször helyesen, nőiesnek vagy férfiasnak “tartott”, “minősített” tulajdonságokról beszél. Az elemzésnek azzal az állításával pedig szerintem sokan jó szívvel egyet tudnak érteni, hogy “a kreativitás, az innováció, a vállalkozó szellem és a technikai-műszaki érzék szükségesek a gazdaság optimális fejlődéséhez, a munkaerőpiaci problémák enyhítéséhez, a versenyképesség és fenntarthatóság javításához”. Az, hogy ma a magyar oktatás ezeket a tulajdonságokat vagy kompetenciákat nem tartja fontosnak, az nemcsak a fiúkat károsítja, hanem mindkét nemet és az egész társadalmat is, beleértve a gazdaságot. Sőt azt kéne hangsúlyozni, hogy nemcsak a nők érdekeltek abban, hogy férfiak jól teljesítsenek, eredményesek és sikeresek legyenek, hanem ez fordítva is ugyanúgy igaz. Az elavult oktatásért vagy a rossz reál oktatásért pedig ne a nőket hibáztassuk, hanem a döntéshozóknál kényszerítsünk ki oktatási reformot. Hiszen egyre több cég eredményei mutatják, hogy a nők vezetői pozícióba helyezése a változás és az innováció kulcsa. Tehát nem kérdés, hogy a diplomás nők jót tesznek az üzletnek és összességében a gazdaságnak.Szerző: Zorigt Burtejin, a CEU doktorjelöltje és az Egyenlítő Alapítvány szakértője