Milánóban szombaton több ezren vonultak utcára, miközben a hatóságok közel másfél ezer rendőrt és katonát vezényeltek ki a város főbb tereire. A demonstrációra egy héttel azután került sor, hogy fiatalok csoportjai üzleteket fosztottak ki az olasz nagyvárosban - írta meg a Rapporteur.
+2 hasonló
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint nyugodtan zajlott az összevont választás.
Mutatjuk, mely számok értek milliárdokat.
+2 hasonló
A Győr pontszámban beérte a listavezető Puskás Akadémiát.
+2 hasonló
Benyújtották a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosító csomagot.
+2 hasonló
A szövetségi szakmai igazgatója tételesen cáfolta a teniszező állításait.
+2 hasonló
Az Álarcos énekes nyomozói minden lehetőséget számításba vesznek, amikor tippelniük kell. Arra is felkészültek, hogy idén akár visszatérő versenyző is lehet a maszk alatt. Puskás-Dallos Peti ekkor figyelmeztette nyomozótársait arra, hogy a felesége még nem szerepelt a műsorban. Nem véletlen tehát, hogy a nyomozók minden produkció után felvetették a nevét. Sebestyén Balázs egy valamiben biztos: Fluor nem térne vissza.
Számos községben az is problémát jelent, hogy kevesebben pályáznak önkormányzati képviselői mandátumra, mint ahány képviselőt meg kellene választani.
+2 hasonló