#politika
444
444
Egy lépéssel közelebb kerültek a hazai szkíták ahhoz, hogy honos népcsoporttá nyilvánítsák őket
Az NVB egyhangúlag hitelesítette az erről szóló kezdeményezést.
444
444
Ferencz Orsolya űrbiztos ül be Bajkai István helyére
A VIII. kerületben viszont már nem kell időközit tartani a váltása miatt.
444
444
Visszakerülhetnek Lázárhoz a dohánykoncessziók
Egyelőre nem világos, hogy a lépésnek mi köze az építésügyhöz vagy a közlekedéshez, de tény, hogy a minisztert régóta foglalkoztatja a terület.
444
444
Óriásplakáton köszönte meg a győri polgármester a tanárainak, hogy emberré faragták
Pedagógusnap alkalmából plakátolta ki magát Dézsi Csaba András.
444
444
Hét éves csúszásnál tart, de Szijjártó szerint felgyorsul a paksi bővítés
Júliusban megindulhat a résfalazási munka, közölte a külügyminiszter.
444
444
Megelégelték a kormányzati kereszténykedést az ateisták
Társaságuk közleményben szólította fel a kormány tagjait, hogy ne tegyenek több, a nem vallásos és ateista polgárokat kirekesztő nyilatkozatot.
444
444
Novák: Rendszeresen egyeztetek Orbánnal
Hosszú interjút adott a 24.hu-nak Novák Katalin köztársasági elnök, a beszélgetésből három témát emeltünk ki:Novák Orbánról„A miniszterelnökkel időről időre megosztom elképzeléseimet. Rendszeresen szoktam vele találkozni, ő is elmondja, hogy éppen milyen döntéseket tervez.”- mondta a miniszterelnökkel való kapcsolatáról. Állítása szerint rendszeresen beszélnek egymással. „Ezek majdnem mindig négyszemközti beszélgetések, ritkán jut idő a személyes...
444
444
A fia után most Hadházy Ákos is bemutatott a közmédiának
A független politikus szerint „valójában mindannyiunknak ezt kellene tenni”.
444
444
A kormányközeli Századvég vezető elemzőjének csatornáján tűnt fel a propagandavideó Krímmel kiegészített változata
Azóta a videót Palóc André privátra állította, így azt nem lehet megtekinteni. A hivatalos kormányzati felületeken egyáltalán nem jelent meg a javított verzió.
444
444
Kiszáll a Mol a fehérvári fociból
13 év után nem hosszabbítják meg a szponzorációs szerződést.
444
444
A háború miatt elmarad a kecskeméti repülőnap
A honvédelmi minisztériumnak a magyar emberek biztonsága az első, ezért elmarad az augusztusi esemény.
444
444
Kirill pátriárka: boldog szülinapot Orbán Viktornak, Dicsőség és Becsület Semjén Zsoltnak
A magyar kormány által bevédett moszkvai pátriárka kitünteti a magyar kormány vezetőit.
444
444
Orbán szerint Erdogan Soros emberét győzte le, Brüsszelből pedig a magyar emberek tönkretételét javasolták
A Kossuth Rádiónak adott „interjút” adott a miniszterelnök.
444
444
Rogán találmányi díja alaposan megcsappantja a miniszternek rendszeresen utaló cég nyereségét
A cég a teljes bevételeinek a harmadát volt kénytelen kifizetni Rogánnak.
444
444
A rendőrök a rakpartnál körbezárták és igazoltatják a státusztörvény ellen vonuló tüntetőket
A rendőrség szerint céltalanul vonultak.
444
444
Roger Waters: „Engem aztán rohadtul nem fognak eltörölni”
Németországban antiszemitizmussal vádolták, a náci egyenruhát levetette, a harcos politizálást nem hagyta abba.
444
444
A státusztörvény és a rendőri erőszak ellen tüntetnek a belügynél
Összesen 15 városban szervezett tüntetést csütörtök délután a Tanítanék és a Noár mozgalom.
444
444
Varga Judit szerint „teljesen feleslegesen" szavazott az Európai Parlament a magyar soros elnökség ellen
Az igazságügyi miniszter korábban is úgy reagált a hírekre: „fel sem merült", hogy Magyarország ne töltse be a pozíciót.
444
444
Novák Katalin rekordszámú elítéltnek adott elnöki kenyelmet
Soha ennyien nem szabadultak egyszerre elnöki kegyelemmel a rendszerváltás óta.
444
444
Hivatalos személy elleni csoportos erőszak miatt büntetné az ügyészség a kordonbontó diákokat
Akár kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak azokra, akik a státusztörvény ellen tiltakoztak a Karmelitánál május elején.