Főoldal
A miniszterelnökség összefoglalta a sport-tao-támogatások összegeit és kedvezményezettjeit, egyben közölték, hogy a kormány 2027-től megszünteti a sport-tao rendszerét, és közvetlen költségvetési támogatást juttat a sportszervezeteknek.
Bemutatkozik a PhalloFill nevű vállalkozás, amely az önbizalomhiányos férfiakra épít.
Keddi tárgyalásán a szexuális bűncselekményekkel vádolt színész-humorista korábbi években tett vallomásait olvasták fel, amelyeket Brand a vádlottak padján hallgatott végig.
Az áprilisi országgyűlési választási vereség óta országszerte sorra hagyják el a Fidesz önkormányzati frakcióit azok a politikusok, akik korábban a párt színeiben szereztek mandátumot. Győrben húsz év után megszűnt a Fidesz közgyűlési többsége, de Szolnokon, Pécsen, Pakson és több budapesti kerületben is jelentősen meggyengültek a párt helyi szervezetei. A távozók többsége a települési érdekek elsőbbségére hivatkozik, mások a pártvezetés működését bírálják, miközben egyre többen érzik úgy, hogy…
A háború nem csupán a mindennapokat változtatja meg, hanem mély nyomokat hagy az emberi lélekben is. Ezeket a személyes tapasztalatokat, félelmeket és belső vívódásokat állítja középpontba Sz. Kárpáthy Kata Trivoga (Riadó) című verseskötete, amelyet október 27-én mutattak be a II.Tovább »
Takács Péter élesen bírálta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter vezetői alkalmasságát, és a megfelelő szakmai tapasztalat hiányát rótta fel neki.
A KDNP-s politikus az egyik ismerősét perelte be, mert szerinte hazugság, hogy a pályázatokból pénzt kapott volna vissza.
A nő „rasszista, jéghideg vérű” embereknek nevezte az énekes jogi képviselőit.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságíróknak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy Oroszország egyfajta "gazdasági házassággal" próbálja elcsábítani az Egyesült Államokat, ám ez a kapcsolat hosszú távon egyáltalán nem lesz előnyös Washington számára - jelentette a RBK.
Egyelőre veretlen a Diósgyőr Feczkó Tamással, aki bízik benne, hogy az is marad: az NB I éllovasa, a PAFC ellen ötven százalék esélyt ad csapatának a továbbjutásra.