A 20 éves pilóta történelmet írhat a hétvégi mexikóvárosi futamon.
Már legalább 68 halálos áldozata és nyolcvan sérültje van a szerda délelőtti spanyolországi gyorsvasúti katasztrófának. A baleset helyszínre érkezett szemtanúk és a roncsok közül kimentett utasok megrázó részletekről számoltak be. A Toledo megyében történt ütközés erejétől a kocsikban utazók és a csomagok szabályosan kirepültek a helyükről, a környéken dolgozók pedig leszakadt végtagokat láttak a roncsok között. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, miközben…
A milánóiak házigazdaként kaptak ki a Bolognától a Serie A 9. fordulójában.
Pedro Sánchez miniszterelnök alapos vizsgálatot és a mulasztások feltárását ígérte a vonatbaleset ügyében.
A német gyártó számára egyre kevésbé működik a korábbi kínai üzleti modell: a helyi piac gyengül, az elektromos autóknál pedig erős a verseny.
Háromszor is a kapufát találta el az ETO, majd a ráadásban Bumba öngóllal zárta le a kupamérkőzést.
ATV
Első alkalommal alkalmaztak Magyarországon Impella katéteres szívpumpát egy életmentő beavatkozás során.
Óriási lendülettel vágott neki Balázsék üldözésének Kulcsár Edina és G.w.M. Mindketten azt hitték, forró nyomon járnak, így kissé csalódottak voltak, amikor kiderült, ők A visszavágó - Kapj el, ha tudsz első kieső vadászpárosa. Így már nélkülük üldözik a szökevényeket, akik igyekeznek félrevezető jeleket hagyni maguk után. És mint kiderült, néha egy croissant is lehet megtévesztő, miközben a Geoguesser világbajnoka a fű színéből is képes felismerni, melyik országról van szó.
Az európai földgáz irányadó jegyzése szerdán rövid időre megawattóránként 100 euróra emelkedett, amire 2022 decembere óta nem volt példa. Időközben a kormányok vagyonokat költenek arra, hogy csökkentsék a magas árak negatív hatásait.
Borzalmas látvány tárult a túlélők szeme elé.