Főoldal
Varga Barnabás átvette a görög labdarúgó Szuperligától a 3. forduló legszebb góljáért járó díjat – derült ki a bajnokság és az AEK Athén közös Instagram-bejegyzéséből. A magyar válogatott csatár szeptember elején, az Arisz ellen 5-0-ra megnyert bajnokin duplázott, a szurkolók pedig a második, látványos fejes gólját szavazták meg a játéknap legszebb találatának. A kitüntetést az athéni klub edzőközpontjában adták át légiósunknak, aki a szurkolóknak is üzent a videóban.
Váratlan fordulattal védelmezte meg volt feleségét, Dávid Petrát Kabai Andris, miközben a TV2 kalandrealityjének másik szereplőjét, Kiara Lordot nevezte meg a konfliktusok valódi felelőseként. Noha a Házasság első látásra című műsorban tönkrement kapcsolatuk feszültségei a dél-amerikai verseny alatt is felszínre kerültek, a lemezlovas szerint a forgatáson tapasztalt folyamatos csipkelődések mögött nem az exe, hanem annak játékostársa áll.
Sápi Vivien fiatalon házasodott meg, ám a kapcsolata viszonylag korán zátonyra futott. Elmondása szerint a házasság megromlásában komoly szerepet játszott a Covid-időszak, amikor légiutas-kísérőként elveszítette az állását. A bezártság és a nehézségek miatt a férjével elhidegültek egymástól. Kiderült, azóta milyen viszonyt ápolnak egymással.
A tévést az oxigénhiány és a terhelés küldte padlóra.
Kubatov Gábort újabb négy évre választották meg a Ferencváros elnökének, de egy készülő törvény kizárhatja a politikusokat a sportvezetésből. Magyar Péter szerint csak hetekig maradhat, egy jogász viszont bizonytalannak tartja a szabály alkalmazását.
Kicsinyes módon megy szembe a törvényekkel a kabinet Orbán Viktor titkárságának az ügyében.
Az egykori vezérigazgató ergonómiai katasztrófának nevezte az ötletet, 16 évvel később mégis valósággá vált.
Gyertyák és mécsesek miatt tavaly 93 tűz keletkezett halottak napja környékén. A tűzoltók az őrizetlenül hagyott lángokra, a rendőrök pedig a temetői parkolókban leselkedő tolvajokra és az üresen hagyott ingatlanok biztonságára figyelmeztetnek.
A kontinenstornára 18 fős keret nevezhető, a meccskeretben pedig 16 játékos szerepelhet.
A csepeli kupameccs kezdéséhez egy robotfűnyíró szállította a labdát a kezdőkörbe.