Főoldal
Szabadság
Nyolcadik alkalommal jelölték a kolozsvári Jazz in the Parkot az European Festival Awards Best kisfesztivál kategóriájában. A rendezvény idén az egyetlen romániai induló ebben a mezőnyben, a közönség pedig november 20-ig támogathatja szavazatával.
Önkormányzatok
Anami
2026. 10. 29., cs - 09:12
Diákok és polgárok közösen távolították el a gyűlöletkeltő feliratokat szerda este a szabadkai belvárosi aluljáró falairól. Az akció során a többi között az Egyetemisták – terroristák feliratokat is átfestették.
A kőből készült síremléket a jelenlegi város helyén álló ókori Tomis temetkezőhelyén találták, a maradványok mellett gyerekjátékok, két bronzbulla és két bronzkarperec is volt.
És még fel is jelentették.
Matolcsy György a jegybankelnöki évei alatt több százmillió forintot keresett, a vagyonnyilatkozataiban szereplő megtakarításai azonban jelentősen megcsappantak.
Elhunyt a román bajnokságban szereplő Sepsi OSK elnökének, Diószegi Lászlónak az édesapja. A klub részvétét fejezte ki Diószegi Gábor halála miatt. A Székely Légió ultracsoport szintén együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak.
A nem az első ilyen tragédia a választások előtt különösen rosszkor jött a baloldali spanyol kormánynak.
Benjamin Netanjahu már azzal is győztesnek tekinthető, hogy a várakozásokkal ellentétben nem szenvedett egyértelmű vereséget. Hatékony kampánya, több évtizedes politikai tapasztalata és a regionális konfliktusok miatt megerősödő biztonságigény mind hozzájárulhattak a sikeréhez. Ezzel szemben az ellenzék vezető alakja, Gádi Eizenkot kevésbé bizonyult meggyőző kommunikátornak – véli Szalai Máté külpolitikai szakértő, a hollandiai Clingendael Intézet kutatója. Hozzátette, a kormányalakítás akár…
Sebestyén Géza közgazdász a Napindítóban.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető felszólította az ország haderejét, hogy készüljenek fel egy háború megvívására – tudósít több koreai hírlap.