Főoldal
Balázsék újabb feladatot kaptak Majkától: lángost kellett enniük a búvóhelyükhöz legközelebb lévő parkban. A Vadászok azonnal lángosozót kezdtek keresni Londonban, miközben Balázs és Fecó sokkal leleményesebb utat választottak. Ahelyett, hogy a brit fővárosban vadásztak volna lángosra, saját kezűleg sütöttek maguknak, amit végül szinte teljes nyugalomban fogyasztottak el a parkban.
Kendőzetlenül beszél az élsport sötét oldaláról, a bántalmazásról, az Én, a szexmániás című könyve megírásának körülményeiről és arról, hogyan változtatta meg életét az igazság kimondása. Szepesi Nikolett Európa-bajnoki bronzérmes úszóval készített őszinte és megrázó interjú érinti azt a kérdést is, hogy miként lehet "kilábalni" egy olyan közegből, ami a teljesítmény mindenhatóságára épül.
Átmérője 1500 kilométer, a csillagászok is csak találgatnak, mi lehet.
Országos szakszervezeti sztrájkot hirdettek meg péntekre, és ezzel egy időben diáktüntetések várhatók: Milánó központját lezárják, Rómában biztonsági gyűrű övezi a Colosseumot.
Az ügyészség elutasította Hankó Balázs arról szóló beadványát, hogy a kecskeméti börtönben a budapesti fodrásza vághassa a haját, közölte a Telexszel Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. A határozat ellen a gyanúsított panasszal élhet, így a döntés még nem jogerős.
Különleges elismerést adott a France Football Cristiano Ronaldónak. A portugál válogatott labdarúgó a Ballon d’Or of All Time (B.O.A.T.) nevű díjat ítélték oda. A szurkolói szavazatok után az ötszörös Aranylabdás klasszis üzent a rajongóinak.
A mentőautóban kötött ki leszíjazva.
A 19. századi magyar Alföldre repíti a nézőket a Paprika és Puskapor című új magyar kalandfilm, amely a betyárvilág legendáit ötvözi a western műfajával. Karácsony Péter első egész estés rendezésében Waskovics Andrea, Kamarás Iván, Olasz Renátó és Trill Zsolt is feltűnik, a forgatásról pedig már az első fotók is megérkeztek.
Teljesen megalapozatlannak és törvénytelennek tartja Seszták Miklós letartóztatását Papp Gábor ügyvéd. A politikus védője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy ügyfele szerint nem létezik a sajtóban emlegetett 9 milliárd forint, és a hatóságoknak nincs bizonyítékuk arra, hogy a politikus szökni próbált volna vagy bizonyítékokat akart volna eltüntetni.
Ezúttal sem hagyott sok teret a képzeletnek.