Főoldal
Az előző este még a Málaga ellen lépett pályára, másnap reggel pedig már a spanyolországi vonatbaleset helyszínen segített Ángel Contento. A labdarúgó nem habozott, amikor meghallotta, mi történt. Később azt mondta, az ott látottak sokkolták.
Ezerötszáz milliárd forintos kiadáscsökkentést tervez a kormány jövőre, az összeg egy részét az állítólagos állami pazarlások megszüntetéséből teremtenék elő. A lehetséges hatások körül komoly kételyek merülnek fel.
Olyan új vizsgálati eljárást fejlesztett egy nemzetközi kutatócsoport, amit korábban lehetetlennek tartottak.
Beni tavaly szeptemberben kezdte meg az első osztályt, édesanyja azonban márciusban úgy döntött, hogy kiveszi az adott iskolából, mert a kisfiú nem érezte jól magát az intézményben. A hosszú keresgélés végül eredménnyel járt: idén szeptemberben sikerült olyan szegregált iskolát találniuk, ahol Beni kifejezetten jól érzi magát. Az új intézményben mindössze öten járnak egy osztályba, így a pedagógusok jóval több időt és figyelmet tudnak fordítani az egyes gyerekekre. Az oktatás mellett a diákok…
Híradó
Scheller79
2026. 10. 29., cs - 18:45
A Pannon TV hírműsora
Magas pénzbírság formájában megvalósítandó két évi szabadságkorlátozásra ítélte a dél-lengyelországi Tarnów városában működő járásbíróság Andrzej Jez helyi püspököt, amiért nem haladéktalanul jelentette az állami hatóságoknak, hogy értesülései szerint két pap pedofil tetteket követhetett el.
Ibrahima Camaráról eddig is az a hír járta, hogy erőszakos típus, most bizonyította.
A Nagyszombat megyei önkormányzat összesen 2,5 millió eurót költött a két útszakasz felújítására.
A nyár óta klub nélküli Jadon Sancho több klubtól is milliós nagyságrendű ajánlatot kapott a Közel-keletről.
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke szerint a hivatásos sportolókra vonatkozó kedvezményes ekho-értékhatár drasztikus csökkentésével a nemzetközi szinten is meghatározó kézilabdacsapataik elveszíthetik külföldi sztárjátékosaikat, és így már nem lesz esélyük például a Bajnokok Ligája megnyerésére. Ilyés Ferenc ugyanakkor azt nem tudta megmondani, hogy a taót felváltó új rendszerrel összességében rosszabbul jár-e a magyar kézilabda. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára…