Főoldal
NB II-es csapat otthonában a Vasas, a DVSC, az MTK, a Nyíregyháza és a Paks is harmadosztályú együttes vendégeként lép pályára.
Egyelőre sem Benjamin Netanjahu kormányfő szövetségeseinek, sem a Gadi Eizenkot vezette ellenzéki tömbnek nincs meg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többsége az izraeli választás részeredményei alapján. A Likud maradhat a legnagyobb párt, az arab pártok pedig történelmi eredmény felé tartanak, támogatásukat azonban az ellenzék több vezetője már a kampányban elutasította. A szavazatokat még számolják, a mandátumeloszlás változhat.
Tizenhat lényegesebb ponton változtak a vagyonadó szabályai a törvény kedd este közzétett új szövegében, az október elején társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezethez képest, és a módosítások egy része könnyít, más része viszont szigorít az adózók helyzetén.
Mutatjuk a részleteket.
Mérföldkőhöz érkezett a Sziget fesztivált szervező cég vezetése: tizenöt esztendő után távozik posztjáról Kádár Tamás cégvezető, helyét pedig a rendezvénynél több mint egy évtizede dolgozó Filutás Anna veszi át. Az átszervezés hátterében a gyengébb idei látogatottság és a pénzügyi kihívások állnak.
+2 hasonló
Romániának szüksége van közigazgatási reformra, de azt alaposan át kell gondolni és elő kell készíteni – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
40 milliárd fölött viszont 7,5 százalékos adókulcsot vezetnek be.
Világ
Anami
2026. 10. 28., sze - 12:00
Egyik politikai tömb sem szerzett egyértelmű többséget a keddi izraeli parlamenti választásokon az urnazárás után közzétett exit poll felmérések szerint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök és legfőbb kihívója, Gadi Ejzenkot pártszövetsége között rendkívül szoros a…
Az Országgyűlés elé került a Tisza-kormány módosított katatörvény-javaslata, amely néhány ponton tér el az október elején bemutatott, sokak által bírált tervezettől.
+4 hasonló
A Fed mai kamatdöntésére figyelnek a befektetők világszerte, ami magyar idő szerint este 7-kor érkezik, emellett fontos vállalati gyorsjelentések mozgathatják ma a piacokat: a techszektor óriásai közül jelent ma a Microsoft és az Alphabet is. Az amerikai tőzsdék emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a technológia szektor vezetésével, az ázsiai indexek is többségében emelkedtek, az európai indexek pedig vegyes elmozdulásokkal kezdtek. Ami a hazai eseményeket illeti, megjelent este több…