Főoldal

0 komment

26 év után vette feleségül párját Hevér Gábor

A színművész magánéletében is jelentős változás történt: 26 év együttélés és két közös gyermek nevelése után feleségül vette párját, Mirjamot. A titokban tartott esküvőt Balatongyörökön rendezték meg, a frigy híre pedig még a szakmabeli kollégákat is meglepte. A házaspár a szertartást követően a szomszédos Gyenesdiásra utazott el, így a nászútjuk mindössze nyolc kilométeres volt. Mivel Hevérnek az esküvő napján este színházi előadáson kellett fellépnie, a hagyományos nászéjszaka helyett végül…
0 komment

„Nehogy reggel elvigyék az autódat a végrehajtók” – Sztárbalhé! Dopeman kegyetlenül beleszállt a Tiszában csalódott Alekoszba

Miután Nagy Alekosz nyomdafestéket nem tűrő stílusban fakadt ki a rendőrségre és a politikai vezetésre a szigorú közlekedési bírságok miatt – kijelentve, hogy „a Tisza Achilles-sarka a Magyar Rendőrség lett”, valamint hogy „én k.rvára nem erre szavaztam” –, nem kellett sokat várni az első komolyabb reakcióra sem. Dopeman egy rövid, ám annál velősebb videóüzenetben szembesítette az egykori valóságshow-győztest korábbi politikai kiállásával és a realitásokkal.
0 komment

Ilyen sem történt több mint tíz éve: több pénzt égetnek el az amerikai techóriások, mint amennyit megtermelnek

Rekordösszegű készpénzt termeltek a legnagyobb amerikai technológiai vállalatok 2026 első kilenc hónapjában, de a részvényesi készpénz-visszajuttatás 15 éve nem volt ilyen alacsony. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházások ugrásszerű növekedése ugyanis felemészti a szabad forrásokat, ami miatt a cégek drasztikusan visszafogták a saját részvényeik visszavásárlását.

Bejelentkezés vagy regisztráció