Főoldal
Oroszország kivonja hadrendből a Nagy Péter (Pjotr Velikij) csatacirkálót, amely az orosz flotta legnagyobb és legerősebb felszíni hadihajójának számít. Egy szakbizottság vizsgálata szerint az egység műszaki állapota annyira leromlott, hogy a felújítása és korszerűsítése már nem lenne kifizetődő, így a hajót várhatóan lebontják - jelentette több ukrán lap.
A Wizz Air december 3-tól heti három alkalommal repül majd Pozsonyból Nápolyba.
Levélben fordultak a gyulai önkormányzathoz Krasznahorkai László Nobel-díjas író egykori gimnáziumi osztálytársai, hogy alma materük, az Erkel Ferenc Gimnázium épületének főbejáratánál emléktáblát helyezhessenek el. A költségeket állják, a szükséges engedélyeket beszerezték. Ám három képviselő, köztük a kulturális bizottság elnöke nem járult hozzá az emléktábla kihelyezéséhez, ami ettől függetlenül megtörténik.
Rónai Egon távozását már korábban bejelentették, lehet, hogy két állandó műsoruk is lekerül a képernyőről.
A benzin az elmúlt héthez képest még olcsóbb lett.
Az INA nyeresége 80 százalékkal lőtt ki, az iparágban leginkább figyelt CCS EBITDA pedig 30 százalékkal nőtt a kedvező energiapiaci környezetben.
Politika
Scheller79
2026. 10. 30., p - 15:42
Lemondott tisztségéről Goran Karadžić, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatója – közölte az intézmény.
Idén a legalacsonyabb mértékű gazdasági növekedésről számolt be a KSH. Panyi Miklós hívta fel a figyelmet a szomorú összefüggésekre.
A Liverpool vezetőedzője, Andoni Iraola sajtótájékoztatón beszélt Szoboszlai Dominik állapotáról. A spanyol tréner szerint a magyar középpályásnak van esélye a játékra a vasárnapi bajnoki mérkőzésen. A Liverpool a címvédő Arsenalt fogadja az Anfield Roadon.