Főoldal
Megszólalt a Kreml az európai részvételről.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írása olvasható.
Míg a korábbi kormánypárt köreiben napok óta arról sugdolóznak, hogy ENSZ főtitkár lehet Orbán Viktorból, a Franciaország külügyminisztere egészen más véleményt fogalmazott meg.
Az embereknek joga van megismerni egyes döntések hátterét, és azt, mivel foglalkozott az akkori kormány az Alaptörvény elfogadásának évében – írja a Miniszterelnökség.
Egy holland-belga hátterű cég veszi át a helyi üzletágakat, de Magyarországot nem érinti az eladás.
+4 hasonló
Miután a The Wall Street Journal című amerikai lap három különböző diplomáciai forrást is idézett annak kapcsán, hogy Orbán Viktornak, hazánk korábbi kiniszterelnökének komoly esélye van az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkári pozíciójára, a hazai és a nemzetközi politika szereplői is komolyan kezdtek foglalkozni a témával. Pedig ez a poszt bizony nem fenékig tejfel, ahogy arról a korábbi vezetők botrányai és vesztett ügyei is tanúskodnak.
A dokumentumokat mostantól bárki böngészheti.
Közérdekű programok
P.Anita
2026. 10. 30., p - 09:54
November 8-án tizedik alkalommal rendezik meg a Libanapokat Tiszaszentmiklóson. A látogatókat gasztronómiai versenyekkel, libaszépségversennyel, kukoricamorzsolással és gyermekprogramokkal várják.
Magyarországon továbbra is jelen marad az üzletlánc.
A lapot a közelmúltban külföldi ügynöknek minősítették, megfosztották az adománygyűjtés lehetőségétől, és a szerkesztőségének is ki kell költöznie a csaknem harminc éve használt moszkvai épületből.