A házaspár mosolyogva távozott az idei évad második kiesőjeként.
A forró napokon több mint háromszázezren fürödtek a tóban.
+2 hasonló
Két éve nincs köztünk a televíziós szerkesztő-riporter.
Tovább fokozódnak az izgalmak, pörögnek az események: megvan az Ázsia Expressz második kieső párosa: Gombos Edinának és férjének, Alberto Costafredának kellett búcsúznia a TV2 versenyétől.
A megbékélés napja is ez. Alkalom, hogy elfelejtsünk minden itt hagyott haragot, civódást. Szelíddé simogatjuk az együtt töltött éveket, hogy békesség lepjen be mindent odafönt és idelent.
Matolcsy György volt jegybankelnök nem vehet részt személyesen a jegybanki visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság november 5-i meghallgatásán – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az RTL-lel. Az előzetes letartoztatásban lévő Matolcsyt így legfeljebb távmeghallgatással idézheti be a bizottság.
+2 hasonló
Kiderült, kik távoznak másodikként az Ázsia Expresszből.
Rómában egy feketébe öltözött csoport az újságírókat is megtámadta.
Minden eddiginél súlyosabb konfliktus robbant ki a kormány és az ellenzék között.
Szerinte a jogállami garanciák működnek.