Főoldal
Elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Fenyő János meggyilkolása miatt hét év börtönbüntetésre ítélt Gyárfás Tamás perújítási kérelmét. A médiavállalkozó védői új bizonyítékokra hivatkozva szerették volna elérni az ügy újratárgyalását, a bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a benyújtott nyilatkozatok nem alkalmasak a jogerős ítélet megváltoztatására. A döntés egyelőre nem végleges.
+3 hasonló
A kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Vitek Dárius és a 72 kg-ban érdekelt Váncza István is ezüstérmet nyert az asztanai birkózó-világbajnokságon, miután előbbi simán, utóbbi nagy csata végén alulmaradt iráni riválisával szemben a hétfői döntőben.
Megdöbbentő felvételt tett közzé az autópálya-kezelő egy friss, ijesztő balesetről: egy élő állatokat szállító utánfutót vontató terepjáró vesztette el az uralmát a járműve felett a sztrádán. A hirtelen belengő szerelvény keresztbe fordult a sávok között, és végül a belső szalagkorlátnak csapódva állt meg, közvetlenül a mögötte érkező kamionok és autók előtt.
+3 hasonló
A Claude mesterségesintelligencia-modellt fejlesztő amerikai vállalat részvényeinek kereskedése már november végén elindulhat.
A csapat szerdán Albánia ellen lép pályára Tiranában.
Egyetlen nap alatt több mint nyolcezer jármű haladását vizsgálta a Magyar Közút az M6-os autópályán, ahol a meglévő rendszámleolvasó kamerák adatai alapján a leggyorsabb autós 214 km/órás átlagsebességet ért el egy hosszabb szakaszon. Mivel a hatályos jogszabályok jelenleg nem teszik lehetővé a szakaszos átlagsebesség-mérés alapján történő bírságolást, a szaktárca a jogi környezet módosításán és a rendszer hivatalos bevezetésén dolgozik – számolt be a fejleményekről Vitézy Dávid közlekedési és…
A horvátországi Független Demokrata Szerb Párt (SDSS) gratulált az egyetemista és polgári mozgalomnak, valamint az Egyetemista Listának az előrehozott parlamenti választásokon aratott győzelméhez.
– Olyan győzelemhez gratulálunk,
Szerző: Magyar Szó online
Tisztújító közgyűlést tart kedden a Ferencvárosi Torna Club, az eseményen jó eséllyel újabb négy évre bizalmat kap Kubatov Gábor elnök.
Stohl András vasárnap autóbalesetet szenvedett a Szentendre felé vezető 11-es úton. Olvasónk tudósítása szerint a kocsijába hátulról ment bele egy autó, amit a színész is megerősített lapunknak.
Vesti na srpskom
Anami
2026. 10. 26., h - 09:59
Prema podacima Republičke izborne komisije objavljenim u 8.30 časova, Studentska lista osvojila je više od 2,23 miliona glasova, dok je lista koju predvodi Aleksandar Vučić dobila gotovo 1,67 miliona. Savez vojvođanskih Mađara dobio je 34.723 glasa.