Főoldal

0 komment

Nemcsak Lázár Jánosnak, hanem Navracsics Tibornak is dolgozott Feledy Botond cége

Újabb részletek láttak napvilágot a Magyar Külügyi Intézet (MKI) éléről frissen felmentett Feledy Botond korábbi kormányzati szerződéseiről: a 444 birtokába került dokumentumok szerint a külpolitikai szakértő érdekeltsége Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és területfejlesztési miniszter számára is végzett elemzői munkát. Lázár János minisztériumának pedig 62,5 ezer forintos órabérért is dolgozott a cége a lap szerint.
0 komment

Elindult a társadalmi egyeztetés a MEMI létrehozásáról – Most bárki beleszólhat a törvénytervezetbe

Elindult a társadalmi egyeztetés a Működő és Emberséges Magyarország Intézet (MEMI) létrehozásáról szóló törvénytervezetről. A kezdeményezés célja egy olyan új, országgyűlési háttérrel működő szervezet felállítása, amely folyamatos kapcsolatot biztosítana az állampolgárok, a helyi közösségek és az állami döntéshozatal között.
0 komment

Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni, sikertelenül

A volt miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában vele kapcsolatban megtalálható dokumentumokat tett közzé, és arról írt, sorkatonai szolgálata alatt próbálták beszervezni, amit visszautasított és a nyolcvanas évek elejétől megfigyelték. Ungváry Krisztián egy újabb bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Németh Miklósnak miniszterelnökként nem lett volna joga betekinteni az érintett dokumentumokba. 
+3 hasonló
0 komment

Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi…
+3 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció