Főoldal
A Budapest Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanvásárlása miatt – tudta meg a HVG. Nagy Elek kamarai elnök a HVG-nek azt mondta, a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt.
+12 hasonló
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte a honvédelmi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
+12 hasonló
A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A gyömrői Liget lakóparkban tartott jelmezes felvonulás után több átcsomagolt finomságot találtak.
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjét hivatali vesztegetés és versenyt korlátozó megállapodások miatt. A bíróság emellett pénzbüntetést, 6,6 millió forintos vagyonelkobzást és a közügyektől való ötéves eltiltást is kiszabott rá. Az ítélet kimondta, hogy a politikus egy rendszerszintű, európai uniós pályázatokra épülő, készpénzes visszaosztási hálózatot működtetett a választókerületében - tudósított…
+12 hasonló
Még egy év hátra volt a mandátumából, de már hónapok óta pletykálták a távozását.
Magyar Péter és Andrej Babis cseh miniszterelnök négyszemközti tárgyalásával kezdődik az első cseh-magyar kormányülés Prágában.
+12 hasonló
És Stofa György ellen is.
+12 hasonló
Szabadság
Donald Trump amerikai elnök kormányzata Orbán Viktor volt magyar miniszterelnököt szeretné az ENSZ következő főtitkárának – írta a The Wall Street Journal három ország diplomáciai forrásaira hivatkozva. Az amerikai elképzelést a korábbi egyeztetések alapján Oroszország és Kína is támogatná, így Orbán akár a három nagyhatalom közös jelöltjeként indulhatna a tisztségért. A politikus érdeklődést mutatott a lehetőség iránt, de egyelőre nem döntött a jelöltség vállalásáról.
+12 hasonló
Politika
Scheller79
2026. 10. 25., v - 10:48
A választásra jogosultak 19,8 százaléka adta le szavazatát délelőtt 10 óráig Szerbiában a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) becslése szerint. CRTA: A választók 19,8 százaléka adta le szavazatát 10 óráig
Közérdekű információk
P.Anita
2026. 10. 22., cs - 09:00
Karbantartási munkálatok miatt október 23-án, pénteken szünetel az áramszolgáltatás: