Főoldal
Három év után először emelt kamatot a brit jegybank, amely a vártnál jóval szigorúbb hangvételt megütve 3,75 százalékról 4 százalékra növelte az irányadó rátát. Bár a döntéshozók most egyhangúlag a szigorítás mellett szavaztak, a következő, legkésőbb februárra várt kamatemelés körül már komolyabb nézeteltérések alakulhatnak ki, és egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben további szigorító lépésekre lesz szükség - számoltak be az ING Bank elemzői.
Több mint 250 ezer ember vonult utcára Franciaország-szerte, hogy a megélhetési költségek növekedése ellen tiltakozzon, miközben a parlamentben holtpontra jutottak a jövő évi költségvetésről szóló tárgyalások. A már több mint egy hónapja tartó demonstrációsorozat a közlekedésben is fennakadásokat okozott, a politikai és gazdasági bizonytalanság pedig a pénzpiacokon is érezteti a hatását - jelentette a Bloomberg.
+6 hasonló
Ezzel Magyarország első indulási jogát szerezte meg a Los Angeles-i olimpiára.
+6 hasonló
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a BRFK-hoz továbbította a Havasi Bertalan ügyében tett feljelentést.
+6 hasonló
Több gépnek a tervezettnél korábban vagy kísérettel kellett leszállnia.
+6 hasonló
Válságstábot hívtak össze csütörtökön az otopeni-i repülőtéren, miután bombafenyegetést kapott egy Milánóból érkező járat.
+6 hasonló
Az Állami Számvevőszék elnöke továbbra is elmozdítaná a hűtlen kezeléssel vádolt Biró Ferenc Pált az Integritás Hatóság éléről, ezért minden jogi lehetőséget kihasznál.
+6 hasonló
Az El mellett a Konferencialigában is rendeznek meccseket. Magyarország–Montenegró férfi kézilabda Eb-selejtező.
+6 hasonló
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökakták kapcsán bocsánatot kért az áldozatoktól mindazon egyházi személyek nevében, akik a kommunizmus idején valóban együttműködtek a pártállammal. A testület ugyanakkor óva int az elhamarkodott ítélkezéstől, és hangsúlyozza, hogy az igazi felelősök a diktatúra működtetői voltak, a dokumentumokban szereplő nevek mögött pedig nagyon eltérő, gyakran zsarolással terhelt egyéni sorsok húzódnak meg.
+6 hasonló
Az amerikai alelnök szerint a választási vereség elemzését mindenképp az iráni háborúval kell kezdeni.
+6 hasonló