A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökakták kapcsán bocsánatot kért az áldozatoktól mindazon egyházi személyek nevében, akik a kommunizmus idején valóban együttműködtek a pártállammal. A testület ugyanakkor óva int az elhamarkodott ítélkezéstől, és hangsúlyozza, hogy az igazi felelősök a diktatúra működtetői voltak, a dokumentumokban szereplő nevek mögött pedig nagyon eltérő, gyakran zsarolással terhelt egyéni sorsok húzódnak meg.
+6 hasonló
Az aktanyilvánosság Tarr Zoltán családját is érinti, meg is szólalt a miniszter.
+6 hasonló
Az épületben dolgozók észlelték a szúrós szagot, az ügy kivizsgálására a helyszínre érkezett a Magyar Honvédség speciális biolaboratóriuma is.
+6 hasonló
Végleges döntést hozott a Kecskeméti Törvényszék: a volt alelnök továbbra is rács mögött marad a 17 milliárdos hűtlen kezelési NKA-ügyben.
+6 hasonló
A Demokrata Párt megszerezte a Kongresszus mindkét házának irányítását az amerikai félidős választásokon az NBC News előrejelzése szerint. Úgy tűnik, az amerikai választók határozott nemet mondtak Donald Trump politikájára és magára a Republikánus Pártra.
+6 hasonló
Tarr Zoltán több terület szakértőit is felkérte a közös múltfeldolgozás segítésére.
+6 hasonló
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden pontjáról és Európa meghatározó városaiból jelentkeznek, hogy első kézből számoljanak be a legfontosabb történésekről.
Facebook: https://www.facebook.com/mtva.hirado
Instagram: https://www.instagram.com/m1_hirado
Telefon: (1) 759 5050
E-mail:…
Elfogadta az Országgyűlés a kormány törvényjavaslatát a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról. Akár húsz évre visszamenőleg is vizsgálhatják az országgyűlési képviselők és vezető politikai tisztségviselők vagyonszerzését.
+10 hasonló