Főoldal
Medvetámadás végezhetett azzal a két turistával, akinek a holttestére hétfőn és kedden, egy túraútvonal közelében találtak rá a kanadai Brit Columbia tartományban, Bella Coola település közelében.
A korábbi szépségkirálynő a nyáron került kórházba életveszélyes állapotban, a felépülése pedig a vártnál jóval hosszabb ideig tartott. Most megkezdődtek a részletes kivizsgálások, az orvosok szerint ugyanis valamilyen rejtett alapbetegség állhat a történtek mögött. Polgár Ildikó a Blikknek arról is beszélt, hogy a szívét is érinthette a súlyos fertőzés.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Olyan szintű politikai megosztottság veheti kezdetét az Egyesült Államokban, ami a kormányzást is ellehetetlenítheti.
A kormány által megosztott adatbázisban szerepel egy Szijjárto István Gábor, de az ő születési helye és az anyja neve sem egyezik a fideszes politikus családtagjainak adataival, és a nevét is rövid o-val írja.
+1 hasonló
Szinte mindenből készítettek már sört a világon.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára több oldalt is közzétett abból a szándéknyilatkozatból, amit 2022 augusztusában kötött az Orbán-kormány a kínai céggel.
+2 hasonló
Bár több államban még számolják a szavazatokat, a demokraták országszerte felülmúlják a várakozásokat a 2026-os félidős választásokon.
+3 hasonló
Sport
Scheller79
2026. 11. 04., sze - 19:12
Meglepetésre vereséget szenvedett Novak Đoković a párizsi ezres mestertorna második fordulójában.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.