A szokásoshoz képest kicsit nehezebben, de sikerült. Önök már sokadjára bizonyították, hogy a Klubrádió számíthat a hallgatóira, ahogy Önök is a Klubrádióra. Újabb fél évig tudunk működni, ezt pedig köszönjük támogatóinknak.
Meg fogunk döbbenni, amikor nyilvánosságra kerülnek a kommunista állambiztonság ügynökaktái – erre figyelmeztetett Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. Szerinte a politikai és egyházi szereplők mellett a magyar művészvilágban is lesznek olyan nevek, amelyekre kevesen számítanak. Úgy véli, a dokumentumok megismerése komoly társadalmi megrázkódtatással járhat, ezért különösen fontos a józanság és a történelmi körülmények figyelembevétele.
Warholik Zoltán a szakmai zsűri, Bacsa Botond a közönségdíjat kapta. Gratulálunk nekik!
A repülés drága mulatság, miközben rengeteg bőrönd félig üresen kel át az óceánon. Egy mobilalkalmazás azonban elhozhatja a megoldást: úgy lehet olcsóbb az utazás, ha valakinek a küldeményét magunkkal visszük.
A rutinos védő a DVSC felcsúti kiszállásán sérült meg.
Az Országos Népegészségügyi Intézet ( ONI ) október 19. és 25. közötti időszakot összegző tájékoztatója szerint a fővárosban öt, laboratóriumi vizsgálattal igazolt mpox-megbetegedést regisztrált.
Egy lakóházból hallottak lövéseket.
Közel három évtizeddel a merénylet után sincs senki, akit elítéltek volna Sýkora meggyilkolásáért.