#Autó
A Pagani Huayra 70 Anima a cégalapító Horacio Pagani 70. születésnapjára készült.
Itt a megoldás arra az esetre, ha valaki egy picit vérszegénynek tartja az Audi RS5 gyári produkcióját.
Az Egyesült Államokba helyezheti át nagyméretű SUV-modelljeinek gyártását az Audi, ami komoly következményekkel járhat a pozsonyi Volkswagen-üzem számára. A tervek szerint a Q7-es és Q8-as modellek gyártása kerülne át Amerikába. A szlovák ellenzék felszólította a pozsonyi kormányt, hogy tegyen lépéseket a hazai gyártás és a munkahelyek megőrzése érdekében.
A Budapest III. kerületében kihelyezett sebességmérő műszer egyetlen hét alatt hetven száguldozót is elcsípett, köztük egy igen kirívót is.
Sok előírást ma is tömegesen semmibe vesznek a rolleresek.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Az idén lekérdezett járműtörténeti jelentések több mint felében szerepelt korábbi káreseményre utaló információ.
Andrea Kimi Antonelli személyében 73 év után ismét olasz világbajnoka lett a száguldó cirkusznak.
Van valami, amiről a rutinos autósok is megfeledkeznek.
A BYD 3 millió dolláros szuperautója nagy sebességnél csapódott a pálya szélének Kínában. A Yangwang U9 Xtreme hátsó tengelye leszakadt, a sofőr azonban sértetlenül megúszta a balesetet.
Svéd kutatók arra voltak kíváncsiak, mennyire sérülékenyek a modern autók szoftverei. Az eredmény egészen megdöbbentő.
Jogászok vizsgálják a nagy kutak kiskereskedelmi árképzését.
Azt egyelőre nem tudni, mitől nyílt fel ennyire a Toyota teteje.
A teljes kitiltástól, a szigorú bírságolásig terjed a skála, amivel az önkormányzatok eddig is próbálkoztak.
Úgy váltott sávot a teherautó sofőrje, hogy nem nézett tükörbe.
Olcsóbb lett a 95-ös benzin.
Ügyészség
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a 3 év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta.
A 112-es segélyhívó számra 13.24 óra körül érkezett bejelentés a balesetről. Camelia Roșca, a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivőjének tájékoztatása szerint a helyszínre a nagyváradi 1-es számú tűzoltóegység munkatársai vonultak ki két járművel, köztük egy nehéz műszaki mentőautóval. A mentésben a nagyváradi SMURD mobil intenzív terápiás egysége is részt vett.
A tűzoltók kiszabadították a járműbe szorult személyt. Alin Laza, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte,…
Felborultak a kocsival.
Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak akkor nyúlunk érte, amikor egy rosszabb úton meg kell kapaszkodni, vagy amikor egy alacsonyabb autóból próbálunk elegánsan kiszállni. Ez a tetőkapaszkodó – és meglepően sok tévhit kapcsolódik hozzá.