#Belföld
Az oltóanyagok november 9-től kerülnek a gyógyszertárakba.
A nagy hadvezér alakját és történelmi örökségét kiállítással, nemzetközi tudományos konferenciával, könyvbemutatókkal és hangversenysorozattal idézték fel.
Baleset miatt lezárták a 10-es főút fővárosi, III. kerületi szakaszát péntek délután, a korlátozás a 260-as autóbusz közlekedését is érinti. Nem sokkal korábban a Bécsi úton történt frontális karambol, amelyben egy férfi életét vesztette.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.
Rendkívüli bejelentés olvasható a pécsi önkormányzat által fenntartott Pécsma.hu által, Péterffy Attilával készített interjúban. A pécsi önkormányzati lap cikkében jelentette be ugyanis azt Pécs polgármestere, hogy a pécsi közgyűlés előtt (vélhetően november 12-én) kezdeményezni fogja Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának visszahívását. A Pécsma egyik kérdésében ara mutattak rá, hogy ugyan egy ideje már […]
A kormányfő emlékeztetett, hogy a súlyos égési sérültek kezelésére szánt temesvári és marosvásárhelyi központ már megépült, és hamarosan megkezdheti működését.
A villamosenergia-árak a romániai háztartások számára a legmagasabbak.
+1 hasonló
Önálló munkaügyi minisztérium létrehozását sürgette pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom szakpolitikusa.
Őrizetbe vettek három székelyudvarhelyi férfit 24 órára október 29-én, miután a rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy bántalmaztak 18 éves fiatalt.
+2 hasonló
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken bejelentette, a kormány pénteki ülésén újabb három hónappal meghosszabbítja a gázolaj drágulását korlátozó intézkedések hatályát.
cccdfvdv
A korábbi főpolgármester-helyettes a parlamenti vizsgálóbizottság ülésén elismerte, hogy néhány embernek jobban utána kellett volna nézni.
A szerda esti tűzvészt, amelyben két kisgyermek – egy 2 és egy 4 éves testvérpár – életét vesztette füstmérgezésben, valószínűleg egy fűtésre használt elektromos melegítőkészülék által kibocsátott hő okozta.
Kigyulladt egy konnektor a sebészeten.
+2 hasonló
Egyúttal arra kérte a kormányt, vizsgálja ki, hogy volt-e politikai befolyásolás a magyarországi antifasiszta támadások ügyében.
A tolvaj egyébként egy állásajánlat miatt érkezett a céghez, de inkább elvitt egy kocsit.
Több mint 300 ezren töltötték ki a kérdőívet az átlagsebesség-mérés bevezetéséről.