#Belföld

0 komment

Ejzenkot előtt nyílhat meg az út az izraeli kormányalakításhoz

Gadi Ejzenkot, az Egyenesen párt vezetője kaphatja a legtöbb parlamenti ajánlást az izraeli kormányalakításra, miután Jichák Hercog államfő megkezdte egyeztetéseit a választásokon mandátumot szerzett pártokkal. Az előzetes számítások szerint Ejzenkot legalább 56 képviselő támogatására számíthat, míg Benjamin Netanjahu mögött 53 képviselő állhat. A kormányalakítás azonban korántsem ígérkezik egyszerűnek, mert a pártok között jelentős politikai és ideológiai ellentétek húzódnak.
+1 hasonló
0 komment

Ügynökakták: a legrosszabb forgatókönyv kezd megvalósulni a szociológus szerint

Jelentős történészi munkára van szükség ahhoz, hogy ne csak az áldozatok, hanem a végrehajtók, a tartótisztek névsora, tevékenysége is nyilvánosságra kerüljön – hangsúlyozta a Kossuth rádió Felkelő című műsorában Szabó Andrea szociológus, az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére létrehozott szakértői testület tagja. Mint mondta: „a legrosszabb forgatókönyv" valósult meg a beszervezési kartonok nyilvánosságra hozatalával.
+1 hasonló
0 komment

Két magyar csapatnál már most a zsebükbe kellett nyúlniuk a tulajdonosoknak. Megteszik ugyanezt a NER-milliárdosok?

Egyre több csapat szorulhat hasonló tulajdonosi hozzájárulásra, kérdés, kik lesznek hajlandóak valóban kifizetni. Mi történt? Két különböző, NB I-es labdarúgó-csapatot fenntartó cégnél is jelentős tőkeemelést hajtottak végre a tulajdonosok az elmúlt hetekben, vette észre a G7. Az érintett csapatok nem egyértelműen NER-es tulajdonban vannak: az Újpestről és a Debrecenről van szó, előbbinél a Mol leánycége […]
+1 hasonló
0 komment

Az Orbán-kormány közpénzből segítette volna a kínai akkugyár bővítését

Az Orbán-kormány jelentős állami támogatást ígért a kínai CATL debreceni beruházásához. A külföldi dolgozók behozatalát, képzését és az újabb gyárterületek előkészítését is közpénzből segítették volna. A szándéknyilatkozatot aláíró Magyar Levente szerint nem történt jogellenesség. Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit.…
+1 hasonló
0 komment

A kerületi közbeszerzésekről és parkfenntartási munkákról beszélt a házi őrizetben lévő Őrsi Gergely

Szerinte mióta ő a II. kerületi polgármester, a parkfenntartási munkákat a legátláthatóbb és a legmagasabb szintű, úgynevezett európai uniós nyílt közbeszerzéseken írják ki.
+1 hasonló
0 komment

Europion-felmérés az ügynökaktákról: a többség kételkedik Orbán Viktor történetében

Nagy a társadalmi támogatottsága az akták nyilvánosságra hozatalának, és az emberek kétharmada számít közéleti következményekre is emiatt. Sőt, sokan várják néhány ismert szereplő lemondását vagy háttérbe vonulását is.
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció