#Bulvár
Lassan 2 éve már, hogy Horváth Éva élete egy pillanat alatt megváltozott. Mint ismert, az egykori szépségkirálynő 2024 novemberében szenvedett súlyos motorbalesetet Balin, mely során súlyosan megsérült a lába, gyógyulása pedig azóta is tart. Most azonban elárulta, máshol is szerzett sérülést.
A dán olimpiai és vb-érmes szerződése a szezon végén lejár, és maga is elismerte, hogy bizonytalan a jövője.
A Grammy-díjra is jelölt rapper 2025-ben vált Trump nyílt támogatójává.
A tenisztől visszavonult francia egy Twitch-interjúban bevallotta, hogy mentálisan nagyon megviselték a történtek.
Nyári Dia évekkel ezelőtt váltott életmódot, amikor kiderült, hogy inzulinrezisztenciával küzd. Akkor nemcsak az étkezését változtatott, de sportolni is kezdett, mégpedig futni. Ez annyira a szenvedélyévé vált, hogy azóta több versenyen is túl van, ezúttal pedig kisfia is vele tartott.
Eltűnt a Triglav-gleccser fő jégtömegének utolsó maradványa Szlovéniában, miután az idei rendkívül meleg nyár felgyorsította az évtizedek óta tartó olvadást - írta a szlovén sajtó.
MC Hawer 5 éves volt, amikor szülei elváltak, ő pedig édesapjához és keresztszüleihez került, ahol nehéz gyerekkora volt. Ott nagy szigorban nevelkedett, bántalmazták őt és keresztanyját édesanyjaként kellett szólítania. A zenésznek négy évig kellett szenvednie, míg visszakerült igazi édesanyjához. Traumáiról most őszintén vallott.
Keddi tárgyalásán a szexuális bűncselekményekkel vádolt színész-humorista korábbi években tett vallomásait olvasták fel, amelyeket Brand a vádlottak padján hallgatott végig.
Vajon milyen édesapa volt a színházi sikerek csúcsán Jordán Tamás? Amikor a kérdés felmerül, lánya, Jordán Adél habozás nélkül jelenti ki: „A világ egyik legjobb apukája.” A Best magazinnak elevenítette fel a két rangos művész a családi életüket, amelyet Adél gyerekkorában megéltek.
Dobrady Ákos élete ötven felett ért igazán révbe: a TNT frontembere ma már úgy érzi, a magánéletében és a karrierjében is a helyére kerültek a dolgok. Miközben a zenekar ismét egyre népszerűbb, az énekes számára a családja jelenti a legfontosabb biztos pontot. Kisfia, Bende érkezése alapjaiban változtatta meg a gondolkodását, és arra is ráébresztette, mennyire fontos, hogy egészségben és jó erőben legyen mellette.
Több mint egy évtizeddel azután, hogy a családjával az Egyesült Államokba költözött, hátrahagyva korábbi televíziós karrierjét, Gombos Edina visszatért a képernyőre a férjével, Albertóval a TV2 népszerű kalandrealityjében, az Ázsia Expresszben. Bár az egykori műsorvezető hosszú évek óta nem szerepelt hazai műsorban, Edina szerint a felkérés a legjobbkor érkezett számára, mert a közeledő születésnapja apropójából szeretett volna igazán emlékezetes pillanatokat átélni.
Dávid vállán sírta ki magát.
Julia Roberts csillagként tündököl a filmvilág egén: az amerikai sztár az első filmjét 1982-ben forgatta, és azóta szinte folyamatosan a kamerák előtt áll. Mintegy hatvan film készült el a szereplésével, a világhírt pedig a Micsoda nő! című moziban nyújtott alakítása hozta el számára. A színészi kvalitásai miatt többször is jelölték Oscar-díjra, amit végül egyszer meg is kapott.