#Bulvár
Ezt csinálja utána bárki is!
Agárdi Szilvia hetek óta a világ egyik legritkább bőrbetegségével küzd. A testét fekélyes hólyagok lepték el, begyulladt a szeme és az evés is komoly fájdalmakkal jár a számára. Még mindig kórházban kezelik, férje azonban naponta látogatja őt.
A művészvilágot is megrendítette Ókovács Szilveszter kirúgása. Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn megszüntette a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. Erről és a főigazgató személyéről megkérdeztünk néhány aktív, illetve már visszavonult operaénekest.
Van az a fajta fájdalom, amit az idő sem képes begyógyítani, csak megtanul együtt élni vele az ember. Halottak napján Szigligeti Ivett egy rendkívül megható, fekete-fehér fotóval osztotta meg a gyászát a követőivel: Dudás Miki sírjánál állva, tizenkét év csodás közös múlt és a kettőjük kis családja után most olyan magányból üzente meg szerelmét, ami a képernyőn keresztül is szinte tapintható. Az temetőben készült fekete-fehér fotó mellé pedig olyan fájdalmas vallomást írt, ami bárki szívét…
Minden eddiginél radikálisabb átalakítás előtt áll a TV2 ikonikus reggeli magazinműsora, a Mokka. Miután a közelmúltban Proksa Szandra egy év után, nehéz szívvel elköszönt a műsortól és a nézőktől, kiderült, hogy a távozása csupán a kezdete volt egy átfogóbb változásnak.
Megható összefogás indult Agárdi Szilviért, aki jelenleg is kórházban küzd a világ egyik legritkább és legsúlyosabb bőrbetegségével, a Lyell-szindrómával. Bár az énekesnő a nehézségek ellenére is igyekszik mindenhez pozitívan hozzáállni, most komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Egyik ismerőse úgy döntött, adománygyűjtést szervez a megsegítésére, amiről Szilvi előzetesen nem is tudott. Nagyon meghatotta a váratlan gesztus, és lapunknak arról is mesélt, miért különösen szokatlan számára, hogy…
A Bologna labdarúgócsapatánál várják, hogy a városban közösen is megünnepeljék a vb-diadalt.
Határozottan visszautasította az ukrán külügyminisztérium Mali és Niger vádjait, amelyek szerint Kijev illegális fegyveres csoportokat támogatna, és beavatkozna a Száhel-övezet államainak belügyeibe. A tárca közleményében alaptalannak nevezte és az orosz propaganda visszhangjának minősítette az afrikai országok nyilatkozatait - írta az UNN.
Sipos Tomi és Papp Feri számára az Ázsia Expressz hetedik évada nem csupán egy televíziós műsor volt, hanem egy életre szóló kaland, amely során Bolíviában számtalan kihívással kellett szembenézniük. A két zenész a dél-amerikai verseny során olyan helyzetekbe került, amelyek nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is próbára tették őket. Bár a megpróbáltatások olykor kimerítőek voltak, a tapasztalatok és a közös élmények felejthetetlenek maradtak számukra. A műsor után úgy döntöttek, hogy saját…
Magyarországon évről-évre egyre többen ünneplik a Halloweent, amely jó alkalom arra, hogy különböző jelemezeket öltsünk magunkra. Idén sem maradhatott ki, hogy számos hazai híresség öltözzön rémisztő vagy éppen szexi jelmezbe. Összeszedtük a legjobbakat.
Dávid Petra az Instagramon tett közzé egy meglepő fotót, amelyen egyértelműen terhesnek tűnik. Mint kiderült, erről szó sincs: a személyi edző csupán az új életmódprogramját reklámozta.
Csőstül jött a baj Schobert Norbiék életében 2022 környékén: a családnak nemcsak Norbi sztrókjával és Réka daganatos betegségével kellett megküzdenie, hanem az Update-birodalom összeomlásával is. A vállalkozás bukása ráadásul a fitneszguru állítása szerint nem egyszerűen gazdasági nehézségek következménye volt: úgy véli, saját munkatársai játszottak össze ellene, és ők lopták ki a pénzt a cégből.
Kezdődhet a forralt bor, a mézeskalácssütés és a kanapén bekuckózás időszaka, ugyanis a Moziklub csatorna novembr elsejétől hivatalosan is karácsonyi üzemmódra kapcsolt! Az RTL népszerű kábelcsatornája idén is folytatja a már hagyománnyá vált ünnepi programját, amelynek keretében egész nap karácsonyi filmekkel kényezteti a nézőket. Most már minden karácsonyrajongó újra átadhatja magát a meghitt, ünnepi hangulatnak.
Jonathan Guinness 96 éves volt.
Verebes István, a népszerű színész-rendező a Klubrádió egyik műsorában osztotta meg gondolatait és emlékeit a társasági életről, a színházi világ változásairól és saját életének fordulópontjairól. Bár munkája során sok helyen megfordult, magánéletében mindig is a csendesebb, meghittebb kapcsolatok híve volt. A nagy társaságokat kerülte, és inkább néhány közeli barát társaságát kereste.
Egy külföldi diák azért ment a bankba, hogy felvegye a tartózkodási engedélyéhez szükséges összeget.
Nemcsak a hangjával, hanem a személyiségével is meghódította a nézőket Szofi, aki a Sztárban Sztár idei évadának egyik legnagyobb meglepetéseként egészen a döntőig menetelt. A fiatal énekesnő hétről hétre újabb oldalát mutatta meg, elképesztő hangterjedelmével és sokoldalúságával pedig nem egyszer ámulatba ejtette a közönséget és a zsűrit. A siker mögött azonban ott áll egy nagyon fontos ember, akiről eddig keveset tudhatott a nyilvánosság: az édesanyja.
Farkasházi Réka számára az utóbbi időben a temetői látogatások a korábbi meghitt pillanatok helyett egyre nehezebbé és fájdalmasabbá válnak. A művésznő a közösségi oldalán osztotta meg követőivel azokat a mély lelki gondolatokat, amelyek a mindenszentek és halottak napja időszakában kavarognak benne. Azt is elárulta, valójában nem is Farkasházi volt a családjuk vezetékneve.
Egy temetkezési vállalat épületében 180 euróért meg is lehet szállni.