#Bulvár

0 komment

Megérdemelten esett ki Gudics Máté a Sztárban Sztárból?

A tegnapi elődöntő után hivatalosan is megvan a Sztárban Sztár 12. évadának négy döntőse: Ádám Szofi, Brasch Bence, Dr. Mátyás és Takács Nikolas. A vasárnap esti drámai elődöntőben a versenyzőknek már dupla átalakulással, azaz két egyéni produkcióval kellett bizonyítaniuk. A zsűri pontozása után a végső döntés teljesen a nézők kezébe került. A szavazatok alapján végül a döntő kapujában Gudics Máté számára ért véget a verseny. Ön szerint megérdemelten esett ki? Szavazzon a cikkünk alján!
+2 hasonló
0 komment

"Eltűnt. Ennyit tudok" - Hová lett Jack Nicholson? Aggasztó hírek jöttek az évek óta eltűnt legendáról

Jack Nicholson egykor Hollywood egyik legnagyobb sztárja volt: több mint 70 filmben és televíziós produkcióban szerepelt, és pályafutása során 12 Oscar-jelölést kapott. A háromszoros Oscar-díjas színész azonban a 2000-es évek végén fokozatosan eltűnt a nyilvánosság elől, és immár több mint másfél évtizede nem vállalt új filmszerepet. Bár az utóbbi időben felmerült a visszatérésének lehetősége, barátja, Michael Douglas most úgy fogalmazott, hogy a legendás színész már nem dolgozik, és aligha áll…
0 komment

Szívszorító utolsó interjú: Patrick Stewart még betegen sem volt hajlandó visszavonulni!

Az egész filmvilágot megrázta Patrick Stewart, a Star Trek és az X-Men-filmek legendás színészének halála. Az Alzheimer-kórral és a Lewy-testes demenciával küzdő Grammy-díjas világsztár szerdán 86 évesen otthonában hunyta le örökre a szemét, hosszú évtizedekig tartó, gyönyörű karriert hátrahagyva. A hollywoodi ikon utolsó interjújában is egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában visszavonulni.
+2 hasonló
0 komment

Meghalt Patrick Stewart, a Star Trek és az X-Men-filmek sztárja

A BBC tájékoztatása alapján Stewart szerdán, Los Angeles-i otthonában hunyt el, miután küzdelmet folytatott az Alzheimer-kórral és a Lewy-testes demenciával. A színészt felesége, Sunny, valamint két gyermeke, Daniel és Sophie gyászolja – írja az MTI. A Yorkshire-ben, 1940-ben született Stewart a Royal Shakespeare Company tagjaként kezdte pályafutását, majd a Broadway színpadán is szerepelt. Több mint hat évtizedes karrierje során a színház, a film és a televízió világában egyaránt jelentős…
+3 hasonló
0 komment

Komoly műtétje után sem áll le Szekeres Adrien, tele van a naptára – Fontos üzenetet küldött minden nőnek

Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ez pedig idén különösen személyes jelentőséggel bír Szekeres Adrien számára. Az énekesnő sikeres műtéten esett át. Saját történetével szeretné felhívni a nők figyelmét arra, hogy a rendszeres szűrővizsgálatok és az időben történő felismerés akár életmentő jelentőségűek is lehetnek.
+2 hasonló
0 komment

Szabó Franciska visszavonulásra készül: „Szeretnék lassan utódokat vállalni!”

Az Exatlon Hungary és a Farm VIP sztárja, a korábbi cselgáncsozó Európa-bajnok, Szabó Franciska egyre komolyabban kacérkodik az edzői pályával, és egyre többet gondolkodik azon, mihez kezd, ha abbahagyja a versenyzői pályafutását. A sportoló a napokban egy, fiatal dzsúdósoknak tartott bemutató edzésen újra átélhette, miért szerette meg annyira a küzdősportokat, miközben a profi bokszban és a pofoncsaták világában is újabb kihívások várnak rá. A 35 éves sportolónő a Blikknek elárulta: Budapest…
0 komment

A nézettségi lista élén debütált Franciaországban Nemes Jeles László történelmi drámája

A premierfilmek mezőnyének élére ugrott a francia és a Benelux-térség mozijaiban a Moulin. Az Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb történelmi alkotására a premier hetében 349 ezer jegyet váltottak Franciaországban, amivel a produkció azonnal megszerezte a legnézettebb új bemutató címét.
+1 hasonló
0 komment

„Ez nekem igenis egy trauma” – Megrázó részletességgel vallott szülése megpróbáltatásairól Horváth Csenge

Őszinte, megrázó videósorozatban kezdte el feldolgozni és megosztani szüléstörténetét Horváth Csenge. Fésűs Nelly lánya a TikTok-oldalán közzétett videójában beszélt arról a nehéz folyamatról, amelyen keresztülment, hangsúlyozva: nem önsajnáltatásból és nem figyelemfelkeltés céljából állt a nyilvánosság elé, hanem azért, hogy segítséget és megerősítést nyújtson azoknak az édesanyáknak, akik hasonló lelki terheket cipelnek.
+1 hasonló
0 komment

Műsort indít az ügynökaktákról a közmédia Szily Nóra és Orvos-Tóth Noémi vezetésével

Mától bárki számára hozzáférhetővé válnak a régóta várt állambiztonsági ügynökakták, miután a kormány eleget tett a korábbi ígéretének, és feloldotta a titkos iratok korlátozását. A történelmi lépéshez igazodva a közmédia is műsorra tűz egy rendhagyó, tematikus sorozatot: az Ügynökakták, a hallgatás ára címmel induló produkcióban a múlt elhallgatott titkait, a transzgenerációs traumákat és az iratok társadalmi következményeit járják körül a szakemberek.
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció