#Bulvár
Nyolcvanhárom éves korában meghalt John Leeson brit színész, aki a Ki vagy, doki? (Doctor Who) című sci-fi sorozatban a kultikus robotkutya, K9 hangját kölcsönözte. A művész halálhírét fia, Guy Ducker tudatta a közösségi oldalán, megerősítve, hogy édesapja egy nyáron át tartó, hosszas betegség után békésen távozott az élők sorából.
+1 hasonló
Az Izraeli Védelmi Erők Gázában végrehajtott műveleteiről beszélnek részletesen katonák a Naza című dokumentumfilmben. A filmet a Velencei Filmfesztiválon ováció fogadta, a két rendező viszont elveszítheti miatta az izraeli állampolgárságát.
+1 hasonló
Balogh Eleni és Soós Dávid, az Ázsia Expressz 2026-os évadának fiatal szerelmespárja, a verseny során igyekeztek kedvesen és tisztességesen játszani, miközben saját előrehaladásukra koncentráltak. Azonban a televíziós adásokból szembesültek azzal, hogy Kiara Lord és Dávid Petra, a műsor két másik versenyzője rendszeresen gúnyos megjegyzéseket tett rájuk a kamerák előtt.
+1 hasonló
Nemes Jeles László szerint a magyarországi kormányváltás lehetőséget teremt arra, hogy új alapokra helyezzék az ország működését. A Saul fia Oscar-díjas rendezője az Indexnek adott interjújában élesen bírálta a korábbi kormányzati rendszert, de a magyar filmipar jövőjéről is beszélt. Úgy véli, a hazai filmes szakma megújulásához megfelelő szakmai vezetésre és türelemre is szükség lesz.
+1 hasonló
+2 hasonló
A 83 éves filmrendező egy lőtéren sebesült meg könnyebben.
+1 hasonló
Hosszú évek óta nem nyilatkozott a magánéletéről, lapunkkal azonban kivételt tett Meszimerisz Krisztina. A legtöbben Curtis egykori párjaként ismerték meg, akivel 2019 augusztusában megszületett a közös gyermekük, Doncsi. A baba érkezése előtt össze is házasodtak, ám 2020-ban különváltak az útjaik. Krisztina először mesél az új párjáról, a mindent elsöprő szerelemről és a közös terveikről.
+1 hasonló
Dudás Miki 2026 januári tragikus halála után a családja teljesen összeomlott, mivel egyetlen éven belül ez már a második feldolgozhatatlan veszteség volt számukra. A korábbi világbajnok kajakos otthonában hunyt el 34 évesen. Özvegye, Szigligeti Ivett kivitte mindenszentekkor a temetőbe a gyermekeiket, és megindító sorokkal emlékezett meg az elhunyt kedveséről.
+1 hasonló
November 8-án ünnepelte volna a 78. születésnapját a magyar blues királya, Deák Bill Gyula, aki szeptember közepén tragikus hirtelenséggel, egy szívinfarktus következtében hunyt el. A legendás zenész fia, Deák Tamás azóta sem tudott felocsúdni a tragédiából, hiszen az édesapja személyében nem csupán a szülőjét, hanem egy barátját is elveszítette. Mégsem engedheti, hogy teljesen maga alá temesse a gyász. A folytatáshoz a beteg testvére iránt érzett felelőssége is erőt ad neki, akiről – a…
A Call of Duty: Modern Warfare 4 egy egészen fantasztikus kampánnyal zárta le a 2019-ben rebootolt univerzum sztoriját, ami senkivel nem finomkodik. De nemcsak emiatt lehet szeretni, hanem a realisztikusabb a multi és az élvezhetőbb DMZ miatt is, de jó kérdés, hogy a Game Pass nélkül is sikeres lesz-e.
Hatalmas meglepetésekből és feszültségből nem volt hiány az Álarcos énekes legutóbbi adásában: nemhogy egy, de rögtön két leleplezés is sokkolta a nézőket! A Nyomozók ráadásul mindkét álarc mögött rejtőző sztárt kitalálták!
+1 hasonló
Sáfrány Emese dolgozó nőként vált édesanyává, hiszen ebben az időben dübörgött légtornász stúdiója. Az ezzel járó munkát pedig a gyermeke érkezése után sem tudta teljes mértékben letenni. Már a fia születése után pár órával csörgött a telefonja a munka miatt.
Nemcsak a versenyzők, hanem a mentorok idegei is pattanásig feszültek az X-Faktor székes fordulójában! ByeAlex a könnyeivel küszködött, miközben eldöntötte, kiket visz magával az élő show-kba. A másik mentornak, Solére-nek sem volt könnyű feladata: versenyzői olyan elképesztő produkciókkal álltak színpadra, hogy a végső döntés komoly fejtörést okozott számára. Mindeközben a mentorok között is heves viták robbantak ki, és a fordulatokból sem volt hiány: akadtak versenyzők, akik végül egy másik…
100 éve éppen halloween napján hunyt el a bűvészet egyik legnagyobb alakja, a magyar származású Harry Houdini. A halálát hivatalosan hashártyagyulladás okozta, amihez a legenda szerint annak is lehetett köze, hogy pár nappal korábban váratlanul hasba ütötték; egy kíváncsi egyetemista ugyanis így tesztelte az állóképességét. Hogy mi a teljes igazság, az talán sosem fog kiderülni, Houdini emléke azonban máig nem halványult el.
Kilenc hónappal ezelőtt egy tragikus autóbalesetben vesztette életét Jákli Mónika. A 31 éves modell halála megrázta a családját és követőit, most pedig gyönyörű síremléket állítottak neki a temetőben. Halottak napjára készült el.
Súlyos döntést hozott Bodnár Attila és Pap Rita: az elmúlt évek tapasztalatai és a bennük egyre erősödő félelem hatására a zenészpáros végrendeletet készíttetett. Egyre nyomasztóbb gondolat számukra, hogy bármikor bekövetkezhet egy tragédia, ezért úgy érezték, nem halogathatják tovább, hogy gondoskodjanak gyermekeik jövőjéről, és biztosítsák művészi örökségük sorsát is. A házaspár szeretné, ha váratlan fordulat esetén is minden a helyére kerülne, és szeretteiknek ne kelljen bizonytalansággal…
Idén immár 10. alkalommal díjazták a legjobb hazai videóklipeket a Magyar Klipszemlén. A díjátadót október 29-én tartották az Akváriumban, ahol Beton.Hofi kapta a legnagyobb elismerést.
+1 hasonló
Különleges kalandba vág bele Tassi Rózsa és a férje, Rocco Siffredi: az egykori magyar szépségkirálynő és a világhírű olasz pornólegenda indul az Ázsia Expressz olasz verziójában, a Pechino Express 2027-es évadában. A több mint harminc éve házas pár Dél-Amerika legkeményebb terepein – a chilei sivatagoktól Rio de Janeiróig – napi alig egy eurós büdzsével küzd meg a győzelemért és a jótékonysági fődíjért.
A TV2 műsorvezetőjének, Proksa Szandrának régóta dédelgetett álma volt, hogy a Mokka háziasszonya lehessen, ám most, egy évvel azután, hogy csatlakozott a műsorvezetői csapathoz, váratlanul búcsúzik a csatorna népszerű reggeli műsorától. A tévésnek pénteken volt az utolsó munkanapja a Mokkában, ami után hosszú bejegyzésben köszönt el a nézőktől, a kollégáitól és a stábtagoktól. Szandra számára nehéz a búcsú, de leszögezte, hogy ugyanazzal a kíváncsisággal, szenvedéllyel és hittel megy tovább…
Hamarosan megjelenik Nyáry Krisztián Vetkőzés – Udvaros Dorottya élete című életrajzi kötete, amely megrázó őszinteséggel tárja fel a Nemzet Színészének féltve őrzött családi tragédiáit is. A könyv legfájdalmasabb fejezeteiben a színésznő édesanyja, a koholt vádak alapján elítélt Dévay Camilla pokoljárását ismerhetjük meg, akit a börtönbüntetése lejárta után szabadon engedés helyett rabomobillal egyenesen a kistarcsai internálótáborba vitték. Az újabb hároméves fogság, a megalázó körülmények és…