#ce napi
Kiderül, miről tárgyalt az Orbán-kormány az Alaptörvény elfogadásának évében.
+6 hasonló
Több mint 11,9 millió forint értékben végzett külpolitikai és geopolitikai elemzői munkát a volt területfejlesztési miniszter számára.
+5 hasonló
Utánajártunk annak, mi történt valójában.
+5 hasonló
Davor Macura a választás után került célkeresztbe.
+5 hasonló
Célja, hogy a teljes frontvonalon tűzszünet lépjen érvénybe.
+5 hasonló
Karol Nawrocki államfő visszafordult szenegáli útjáról.
+5 hasonló
Bejelentést tett az áruházlánc.
+5 hasonló
Innentől az Igazságügyi Minisztérium dönt.
+4 hasonló
A Schaeffler öt gyárat zár be Európában.
+4 hasonló
Ezeken a körzeteken múlik, mi lesz Donald Trump elnökségének utolsó két évének a sorsa.
+4 hasonló
38 százalékkal több telefonos érdeklődés érkezett.
+4 hasonló
Az egyik legsúlyosabb eset Nürnbergben történt.
+4 hasonló
Ő lett az ország első megválasztott női államfője.
+4 hasonló
Fontos törvényjavaslatokkal indul az Országgyűlés négynapos ülése.
+4 hasonló
A 36 éves előadó hónapok óta romló mentális állapotban volt.
Christa Pike állandó testi és lelki fájdalmat érez.
+4 hasonló
„A fejvadászok, mint ahogy a vadászkutyák is, addig mennek, míg szagot nem fognak és el nem kapják a zsákmányt”.
+3 hasonló
2027 végére készülhetnek el a tervek.
+3 hasonló
Gyártási gondok miatt késik az oltás.
+3 hasonló
A péntek szinthez képest mérséklődött az átlagár.
+3 hasonló