#ce napi
A végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság határideje azonban változatlan maradna.
Az ellenzéki párt úgy látja, óriási összegek fognak hiányozni a családok kasszájából.
Az énekes szerint véletlenül maradt el a befizetés.
Krimi és szerelmeslevél New York-hoz. Bűn az élet – de szeretet és pasztelles melankólia is.
A Donbasz továbbra is a harcok középpontjában áll.
Ismert, a Fidesz kormányok alatt több milliárdos állami támogatásban részesült zenész szinte elsőként jelentette ki, hogy örül a kormányváltásnak.
„Semmisítsétek meg az agresszorokat!” – olvasható a feliraton.
Az ellenőrzés viszont a kutatók feladata lesz.
DNS-vizsgálat hozott áttörést egy 1974-es ügyben.
A sofőr ellen pénzbírság kiszabását és a vezetéstől való eltiltást indítványozták.
Új alapokra helyeznék az eddigi rendszert.
Egységes, olcsóbb parkolási rendszert javasol, a nyereséget az utak felújítására költené.
Idén közel 74 milliárd forint termeléshez kötött uniós támogatást kaptak a magyar gazdák.
Káprázatos látvánnyal és drámai sztorival csap le a felhők közül az Ace Combat 8: Wings of Theve.
Az ukrán külügyminiszter is reagált.
Minden hatodik személyautó legalább egy szakaszon 145 km/óra feletti átlaggal haladt.
Csak a nyolc általánost végzettek körében népszerűbb a Fidesz a friss felmérés szerint.
A jegyzőkönyvek mélyére néztünk.
Brutális Doncic-show 52 ponttal.
Ez nem mindennapi látvány. Kizárólag az Indexen.