#Gazdaság

0 komment

Bénulhat a közlekedés Budapest agglomerációjában: komoly lezárások jönnek a legforgalmasabb autópályákon

Jelentős útburkolat-felújítás kezdődik október 26-án az M1–M7-es autópályák közös szakaszán, valamint az M7-es és az M0-s egyes részein, Budaörs, Törökbálint és Diósd térségében. A november harmadik hetéig tartó munkálatok során összesen mintegy 9 kilométernyi útszakaszt újítanak fel, a forgalomkorlátozások miatt pedig több helyen torlódásokra és hosszabb menetidőre kell készülni - jelentette be Vitézy Dávid.
0 komment

Időjárás: jön a front és a fagy

Újabb időjárási front érkezik Magyarországra: vasárnap este egyre többfelé eredhet el az eső, hétfőn pedig az erős szél is megnehezítheti a szabadtéri programokat. A hét elején ugyan visszatér a napsütés, kedden hajnalban azonban már mínusz 2 fokig is csökkenhet a hőmérséklet - írja az Időkép.
0 komment

Eljött Magyarország startup pillanata – A siker nem az EU-forrásokon, hanem az intézményi reformokon múlik

A múlt héten újabb fejezet nyílt az uniós források hazahozatalában: a kondicionalitási eljárás lezárásával további 4,2 milliárd euró szabadult fel Magyarország számára, és a magyar kutatók újra pályázhatnak a Horizontra. A lényeg azonban nem változott: az uniós forrás nem kockázati tőke. Az áprilisi választások óta Magyarország befektetői szemmel más polcra került. A tőkehiányos piacon emiatt extra hozamlehetőség nyílhat a korai belépőknek, a siker ugyanakkor feltételes: az uniós milliárdok…
0 komment

Adóváltozások 2027: egyetlen képen, kinek csökkent és kinek emel adót a Tisza-kormány

A Magyar Péter vezette kormány nemcsak a költségvetés tartalmán változtatott lényegesen több ponton, hanem a kommunikáción is, hiszen a 2027-es büdzsé fő üzenetei még azelőtt eljutottak a választókhoz, hogy a több száz oldalas tervezet nyilvánosságra került volna. A figyelem középpontjába így a lakosság számára kedvező lépések kerültek, például minimálbéresek 9%-os szja-kulcsa, valamint a több millió embert érintő adójóváírás. A kormány 264 milliárd forintos lakossági adócsökkentés mellett 929…
0 komment

Naprakész fizetések, bosszankodó edző, nehéz vasárnap

A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapat pénzügyi helyzetéről, a klub tartozásairól beszélt a napokban Răzvan Zăvăleanu. A bírósági vagyonfelügyelő képviselője szerint a klub teljesíti a játékosokkal szembeni kötelezettségeit, ám tőkebefektetésre egyelőre nincs kilátás. E nehéz helyzetben érkezik vasárnap a Fellegvárra a listavezető Bukaresti Dinamó.
0 komment

Itt a bejelentés: Európából Amerikába viheti két népszerű modell gyártását az Audi

Az Audi 4 milliárd dolláros beruházással építené meg első egyesült államokbeli összeszerelő üzemét a georgiai Maconban, ahol évente 200 ezer SUV gyártását tervezi – jelentette be Donald Trump amerikai elnök egy georgiai kampányrendezvényen, amit később az Audi vezérigazgatója, Gernot Döllner  is megerősített. A beruházás alaposan átrendezheti az európai gyártást, hiszen egyes, jelenleg Pozsonyban készülő modellek későbbi változatainak gyártása Amerikába kerülhet, ami leginkább a németországi…
0 komment

Változik a szereposztás: új sztárok lépnek az áramtermelés színpadára

A megújuló energiaforrások és akkumulátoros energiatárolók terjedésével párhuzamosan folytatódik a földgáz villamosenergia-termelésen belüli globális részarányának csökkenése. A világszerte évente telepített akkumulátor-állomány nagysága 4 év alatt nem egészen 10 GW-ról több mint 100 GW-ra nőtt, ami jóval gyorsabb növekedés, mint a nap- és szélerőműveké. Ha a jelenlegi tempó a következő években is tartósul, akkor globális beépített teljesítőképességük 2030-ban meghaladhatja a jelenlegi nemzeti…
0 komment

Rossz hírt üzen a kötvénypiac: most éppen a hozamcsökkenés miatt aggódhatunk

Hónapokig tartó emelkedés után a múlt héten csökkenni kezdett a tízéves amerikai államkötvény hozama, ez azonban korántsem ad okot megkönnyebbülésre a részvénybefektetőknek. A hozamok ugyanis azért esnek, mert a romló növekedési kilátások miatt csökkennek a reálkamatok, miközben az adósságproblémák miatti aggodalmat tükröző lejárati prémium változatlan maradt. A kötvénypiac jelzése szerint ebben a ciklusban már tetőzött a gazdasági növekedés, ami rendszerint nem sok jót ígér a részvényeknek. Ha…
0 komment

Nincs fegyverpénz, kevés a béremelés: tömegesen hagyhatják el a pályát a rendvédelmisek? - íme a szakember és a rendőrök válaszai!

Jövőre biztosan nem lesz fegyverpénz, igaz, azt négyévente kapták az érintettek. A nagyobb kockázat viszont az, hogy akár leszerelhet a rendvédelmi állomány egy része, mivel nem a remélt mértékű bérfejlesztést kapják meg. Az esetleges alku lehetőségét nem lehet kizárni, de ha lesz is, a mozgástér nem túl nagy.
0 komment

A miniszter szerint megvan a pénz a kisnyugdíjasok támogatására: ekkor érkezhet a második részlet

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint nem merül fel annak a veszélye, hogy ne lenne elegendő pénz a kisnyugdíjasoknak járó pénzügyi támogatás második részletének kifizetésére. Az idén azok a nyugdíjasok részesülnek 300 és 500 lej közötti támogatásban, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 3000 lejt. A támogatás második részletét decemberben kellene folyósítani. A munkaügyi minisztert szombat este, egy gyulafehérvári sajtótájékoztatón kérdezték arról, hogy rendelkezésre áll-e a…

Bejelentkezés vagy regisztráció