#Gazdaság

0 komment

Jelentős emelést és SZÉP-kártyát ad a kormány a rászoruló nyugdíjasoknak

A kormány 2027-es költségvetési tervezete szerint a 108 ezer forint alatti nyugdíjak egységesen 120 ezer forintra emelkednek, míg a 146 ezer forintig terjedő nyugdíjaknál 6 és 12 ezer forint közötti emelés jár. Az intézkedés mintegy 455 ezer idős embert érint, emellett megmarad a 13. havi nyugdíj és a 14. havi járandóság első részlete is. Akiknek félmillió forintnál kevesebb a nyugdíjuk, gyógyszerre és élelmiszerre költhető SZÉP-kártyát kapnak. Az M1 a megújult közmédia napi aktuális…
0 komment

Nagyon erős az amerikai feldolgozóipar

Októberben 55,5 pontra javult az amerikai feldolgozóipari ISM beszerzésimenedzser-index az előző havi 54,5 pontról, ami azt jelzi, hogy hosszú idő után a feldolgozóipar is magára talált. Az új megrendelések tovább emelkedtek, a foglalkoztatottsági alindex viszont kissé gyengült. Bár az árnyomás 77,9 pontról 75,2 pontra mérséklődött, továbbra is nagyon erős, és hasonló folyamatok figyelhetők meg a szolgáltatószektorban is. Kevin Warsh Fed-elnök korábban több információt várt a következő…
0 komment

Kötvénypiaci pánik söpört végig a világon – Így állták a sarat a magyar befektetési alapok

A fejlett országok magas államadóssága és a tartós inflációs kockázatok 2026-ban komoly megrázkódtatást okoztak a globális kötvénypiacokon: a tízéves amerikai államkötvény hozama szeptember végére 5,29 százalékra ugrott, míg a francia tízéves hozam október végén járta meg az 5 százalék feletti tartományt. Habár a magyar kezelésű kötvényalapok elsősorban nem globális kitettséggel rendelkeznek, mégis találtunk számos, a nemzetközi kötvénypiacokhoz kapcsolódó magyar befektetési alapot, amelyek…
0 komment

Jövőre már nem adakozhat adófizetői pénzből Novák Katalin – ezt ígérte a miniszterelnök

Magyar Péter a hétvégén kommentben reagált, a hétfői parlamenti ülésen pedig egyértelművé tette, mi lesz a jótékonysági keret sorsa. Mi történt? „A volt köztársasági elnökök fejenként évi sok tíz millió forintos kerete, amelyből kedvük szerint osztogathattak alapítványoknak, ez megszűnik” – mondta Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben. Magyar szerint „ki fogják söpörni a költségvetésből a […]
0 komment

Jövőre emelni kell a nyugdíjakat Romániában – jelentette ki a PSD elnöke

Elengedhetetlen, hogy jövőre nőjenek a nyugdíjak. Ennek meg kell történnie – nyilatkozta Grindeanu a párt vezetőtestületének ülése után. A PSD-elnök szerint arra is ügyelni fognak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor, hogy ne legyenek 2027-ben adóemelések. Hozzátette, hogy Romániának szüksége van egy egységes bértörvényre is, amely segít felszámolni a közalkalmazotti bérrendszer méltánytalanságait. A törvénytervezetről azonban kötelező módon egyeztetni kell a szociális partnerekkel, a…
0 komment

Tisza-kormány: megszüntetik a volt államfők kiváltságait, a Tisza támogatja Fejes Pétert

A parlamentben a következő napokban többek között az ügynökakták nyilvánosságáról, a magántőkealapokról, a milliárdosok vagyonadójáról, a december 24-i munkaszüneti napról és a 2027-es költségvetésről is tárgyalnak, valamint dönthetnek az új legfőbb ügyész személyéről. A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. November 4-én megkezdődik az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatala. Magyar Péter miniszterelnök hétfői, parlamenti felszólalásában arról is beszélt,…
0 komment

Már nem a látványos appokban dől el a fintech jövője: kijött a 2026-os top 100 lista

A fintech szektor legígéretesebb startupjai már nem a látványos lakossági alkalmazásokban, hanem a pénzügyi rendszer háttérrétegeiben keresik a növekedést. Ez derül ki a CB Insights 2026-os Fintech 100 listájából, amely több mint 70 ezer cég közül került ki, és amelynek szereplői összesen 10,9 milliárd dollár tőkét vontak be. Az idei listára egy magyar alapítású cég is bekerült, a WealthTech területen motorozó Zocks. A blokklánc kilépett a kriptós szegmensből, és már a fizetésekben, az üzleti…
0 komment

Nem mindenki örülhet az új adórendszernek a jövő évi költségvetésben - lesznek, akik sok pénzt buknak és nem csak a "gazdagok

Messze nem egyformán örülhet mindenki az új adórendszernek a 2027-es költségvetésben. Az alacsonyabb jövedelműeknek valóban pluszt ad, de a kétgyerekes anyák jövedelemadómentessége negyvenéves kor felett megszűnik. Ha pedig a nyugdíjig tartó évtizedeket nézzük és más kedvezményt nem számolunk, egy budapesti kétszobás lakás árát veszthetik el, de a kiszámíthatóság legalább ugyanennyire fontos tényező.
0 komment

Elon Musk most az amerikai mobilpiacból vágna magának egy szeletet

Felvásárlás vagy hálózati hozzáférési megállapodás? – ez a világ leggazdagabb embere előtti aktuális kérdés. Mi történt? A Washington Post szerint a SpaceX tárgyalásokat folytat az amerikai Boost Mobile felvásárlásáról, valamint a szolgáltató hálózatának használatáról. A világ leggazdagabb emberének cége két lehetőséget mérlegel: a Boost Mobile felvásárlásával a szolgáltató ügyfélbázisát, maghálózatát és előfizetői szolgáltatásait szereznék meg, […]
0 komment

Szétesik a polar vortex: gyökeres változás jöhet Magyarország időjárásában

A megfigyelések történetében még soha nem bomlott fel ilyen korán a sarkkörök felett, 20-30 kilométeres magasságban elhelyezkedő poláris örvény (polar vortex). A meteorológusok szerint ennek nyomán Európában és Észak-Amerikában is szélsőséges időszakok jöhetnek, amelyek miatt hidegbetörések és szokatlanul meleg napok váltják egymást. A Weather on Maps szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy a korábbi hasonló esetek most nem segítik a pontos előrejelzést. A modellek szerint a következő két hétben…

Bejelentkezés vagy regisztráció