#globál
Donald Trump személyesen hívta fel Elon Muskot, kérve a Starlink műholdas internetszolgáltatás ukrajnai korlátozásainak feloldását, írja a Reuters, a Wall Street Journal amerikai tisztségviselőktől származó értesülései nyomán.
+2 hasonló
Ahogy arról ma beszámoltunk, Franciaországban életét vesztette egy Shamonda-vírussal fertőzött beteg. Ez az első ismert emberi megbetegedés a szarvasmarhákat érintő kórokozóval, amely idén nyár óta terjed Európában. A Reuters cikkében összeszedte, mit kell tudni a betegséggel kapcsolatban.
+2 hasonló
Helyreállhat a kapcsolat Oroszország és Európa, Amerika közt, ehhez csupán az kell, hogy a nyugati államok feloldják a Moszkvára kirótt gazdasági szankciókat – jelentette ki Alekszander Gruskó orosz miniszterelnök-helyettes a veronai eurázsiai gazdasági fórumon.
+2 hasonló
Az Országos Kéktúra 75. évfordulójára összeér a három kéktúra útvonala, így a Kékkör először válik valóban körbejárhatóvá – olvasható a Kéktúra hivatalos oldalán. A 2027 őszén bekövetkező változás része, hogy a Kéktúra keleti végpontja Hollóházáról Sátoraljaújhelyre kerül.
+2 hasonló
Ukrajna támogatja az amerikai javaslatot mielőbbi háromoldalú tárgyalások megkezdésére Oroszország és az Egyesült Államok képviselőinek részvételével - jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
+2 hasonló
Elengedi Oroszország Stephen Hubbard amerikai állampolgárt Donald Trump elnök kérésére – jelentette be az orosz elnök, Vlagyimir Putyin.
+2 hasonló
Az Egyesült Államok Lengyelországban építi meg a Patriot légvédelmi rendszerhez használt PAC-3 típusú rakéták karbantartó központját - közölte kedden Magdalena Sobkowiak-Czarnecka lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes.
Ilijana Jotova - aki az ukrajnai háború befejezése érdekében a Moszkvával folytatott párbeszéd mellett érvel - vezet a választóknak az urnától távozáskori megkérdezésén alapuló felmérés szerint a bulgáriai elnökválasztás második fordulójában.
+1 hasonló
Harmadik napja tárgyalnak Dohában az iráni küldöttség tagjai és a katari közvetítők az Irán elleni amerikai–izraeli háború lezárásáról. A diplomáciai erőfeszítések fő célja, hogy még az amerikai félidős választások előtt megállapodás szülessen a nyolc hónapja tartó konfliktus befejezéséről, amely súlyos fennakadásokat okoz a globális olajellátásban - tudósít a Reuters hírügynökség.
+1 hasonló
A Fehér Ház hónapok óta készül arra az eshetőségre, hogy a demokraták a félidős választásokon átveszik az irányítást a Kongresszus felett. Donald Trump stábja olyan terveket dolgozott ki a Reuters beszámolója szerint, amelyekkel az elnök a törvényhozás jóváhagyása nélkül, rendeleti úton is továbbviheti programjának legfontosabb elemeit, miközben a kormányzat a várható demokrata vizsgálatok kivédésére is felkészült.
+1 hasonló
Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni.
Több száz drónnal támadta Ukrajnát Oroszország vasárnapra virradóra, miközben az oroszországi Ksztovóból egy olajfinomítóban keletkezett tűzről érkeztek jelentések. A hétvégén sem esett lejjebb az ukrajnai háború intenzitása, miközben úgy fest, hogy ismét kudarcba fullad Donald Trump amerikai elnök terve a béketárgyalások folytatásáról. Háborús tudósításunk vasárnap reggel.
+1 hasonló
Elon Musk több mint 445 millió dollárt fordított a republikánusok támogatására a jelenlegi félidős választási kampányban, amivel a modern amerikai politikatörténet legnagyobb, egyetlen ciklus alatti egyéni adományozójává vált - írja a Guardian.
+1 hasonló
Az alkotmányos rend megsértésének és az alkotmánybíróság erőszakos átvételének nevezte Karol Nawrocki lengyel államfő szombaton a testület vezetőinek előző napi felfüggesztését, és rendkívüli egyeztetésre hívta a parlamenti pártok képviselőit.
+1 hasonló
Novemberben ülésezik az a magyar–ukrán kormányközi bizottság, amelynek egyik fő feladata az uniós csatlakozási tárgyalások még nyitott kérdéseinek rendezése lesz. A megbeszélések célja, hogy feloldják az utolsó két tárgyalási fejezetcsoport magyar részről fenntartott blokkolását, ami elengedhetetlen Ukrajna európai uniós integrációjához - közölte Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője az RBK-val.
+1 hasonló
Nem hajlandó visszafogni az Oroszországgal szembeni éles kritikáit Kristen Michal észt miniszterelnök annak ellenére sem, hogy sajtóértesülések szerint a Pentagon önmérsékletre intette a balti államokat. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a diktátorok előtti meghunyászkodás csak megaláztatáshoz és a szabadság elvesztéséhez vezet, ezért Tallinn továbbra is nyíltan beszél majd az orosz fenyegetésről - írta az UNN.
+1 hasonló
Minősített adatok kiszivárogtatása miatt menesztette a Pentagon vezető katonai tervezőjét Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter. Brett Sylvia altábornagy beismerte, hogy egy éven keresztül titkos információkat adott át Ukrajnáról és Iránról két különböző sajtóorgánum újságírójának - tudta meg az Axios a vizsgálat dokumentumait szemlézve.
+1 hasonló
Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői az elmúlt hetekben arra kértek több NATO-tagállamot, hogy fogják vissza az Oroszország jelentette fenyegetéssel kapcsolatos retorikájukat, mivel a Pentagon szerint ezzel aláássák a kontinens biztonságát - jelentette a Reuters.
+1 hasonló
A demokraták ismét eséllyel pályázhatnak a többség megszerzésére az amerikai szenátusban, miután a CNN hírtévé csütörtökön ismertetett felmérései szerint a hagyományosan republikánus államokban is versenyben vannak a mandátumokért a november 3-án esedékes félidős választásokon.
Az Egyesült Államok tisztviselői több közel-keleti országot is figyelmeztettek, hogy készüljenek fel egy Irán elleni újabb támadás következményeire, amelyre az amerikai félidős választások után kerülhet sor - jelentette a Times of Israel.