#Külföld
Immár sokadik alkalommal merül fel, hogy lezárható lehet az iráni háború – most Teherán nyújtott be javaslatot, de épp akkor, amikor Trump elnök a hatalmát potenciálisan korlátozó félidős amerikai választásokkal van elfoglalva. Az ígéret szerint két napon belül meg lehetne nyitni a Hormuzi-szorost.
A szenátusban is bajba kerülhetnek a republikánusok, de a képviselőházban szinte biztosan többségbe kerülnek a demokraták a keddi félidős választáson. Erre készülve egy sor törvényjavaslatot már előre csőre töltöttek, és alig várják, hogy vizsgálatokat indítsanak például Trump családtagjainak ügyei és kormányának tagjai ellen.
Árulás árulás hátán, onnan lehetett tudni, hogy hazudnak Andropovék, hogy mozgott a szájuk.
Szabadság
Heves vitát, váltott ki a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényjavaslata a képviselőház hétfői ülésén – számol be a Hotnews hírportál. A szélsőségesen nacionalista párt a Kovászna megyei Bálványosfürdő nevét hivatalosan „Bălvăniș”-ra változtatná. A 2024-ben benyújtott tervezetet a szenátus korábban már elutasította, és a képviselőház illetékes szakbizottságai is negatívan véleményezték.
Szürreális jelenetek Skóciából.
Ez nem az első hasonló eset az elmúlt napokban.
Öt, a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia párt listáin mandátumhoz jutott szenátor hétfőn bejelentette a plénumban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciójához igazol át – írja az Agerpres.
Ionel Carp és Cristian Bem az SOS Románia párt listáin, Valentina Aldea, Liviu Sorin Robe és Robert Daniel Ghiță a POT listáin jutott be a parlamentbe.
A bejelentés előzménye, hogy múlt héten a Béke – Románia az első parlamenti frakció, amelynek Ionel Carp és Cristian Bem is tagja…
A helyszíni sürgősségi ellátást követően az érintettetek kórházba szállították.
Orbán Vucicnál, felpörgött nyomozás a lélegeztetőgép-biznisz ügyében és Schiffer Andrásék tiltakozása a vezetőszár miatt – ezúttal is Önök döntöttek a témákról, amelyekről Lampé Ágnes és Egri Viktor mellett Zárug Péter Farkas beszélget.
A 2024-es és 2025-ös adatokat tartalmazó jelentés szerint a közúti balesetek során bekövetkezett halálesetek száma hasonló mértékben csökkent a vizsgált évben, mint 2024-ben, a visszaesés üteme ötéves viszonylatban lassú maradt – írja az MTI.
A jelentés szerint az EU-ban egymillió lakosra jutó halálos balesetek száma alapján Svédországban (ahol egymillió lakosra 19 haláleset jut) és Dániában (ahol 24) a legbiztonságosabbak az utak. Noha 2019 óta történtek előrelépések, továbbra is Bulgáriában…
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A célpont egy Közép-Iránban található bázis lenne.
Bár a novemberi amerikai félidős választáson nem Donald Trump sorsáról döntenek a szavazók, az eredmény mégis alapvetően befolyásolhatja, milyen mozgástere marad az elnöknek a hivatali ideje második felében.
Halálhírét barátnője osztotta meg a közösségi oldalán.
Az Európai Unió szabályainak megfelelően a techcég visszamenőleg is beépítette modelljeibe az átlag felhasználónak láthatatlan, szövegbe kódolt jelöléseket.
Politika
S_Georgina
2026. 11. 02., h - 17:39
A magyar miniszterelnök a hétfői parlamenti ülésen a szerbiai választások eredményéről is beszélt.
Már harmadik egymást követő tanévben csökkent a magyar tannyelvű általános iskolák elsőseinek száma Szlovákiában. A 2026/2027-es tanévben 3416 gyermek kezdte meg tanulmányait magyar első osztályban, 69-cel kevesebb, mint egy évvel korábban. A demográfiai mutatók alapján a következő években tovább folytatódhat a csökkenés.
Az egész a Nobel-békedíjjal kezdődött.
A hatóság tájékoztatása szerint tavaly január és szeptember között 922 menedékkérelmet regisztráltak. Az idei kérelmek közül 721-et (52,7 százalék) a határrendészetnél, 633-at (46,2 százalék) a bevándorlási főfelügyelőség területi kirendeltségeinél, további 15-öt (1,1 százalék) pedig más illetékes hatóságoknál nyújtottak be – írja az Agerpres.
A bevándorlási főfelügyelőséghez benyújtott kérelmek közül a legtöbbet – 251-et – a bukaresti regionális menekültügyi központban regisztrálták. Ez az…