#Kultúra
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
Jeles magyar költők a költségvetés tervezetét látva felelősségre vonják a kormányt, és belerúgnak abba, aki már régóta lábra jön. Vélemény.
Új köntöst kapott, és még a neve is megváltozott: nézze meg a szakmai bemutatón készült fotóinkon, milyen lett a szombathelyi színház közösségi tere!
December 4-én az MVM Dome színpadán ünneplik A Pál utcai fiúk musical tizedik évfordulóját a Mi vagyunk a Grund! elnevezésű jótékonysági koncerten. Az eseményen a darab népszerű dalai mellett a regény világát megidéző jelenetek is megelevenednek. Az est bevételéből útjára indítják A Pál utcai fiúk-díjat. Az elismerést ezentúl minden évben olyan fiatalokból álló, önszerveződő közösségek kapják, amelyek összetartásukkal, bátorságukkal és közösségépítő munkájukkal példát mutatnak. Dés László a…
Járai szerint ha Maár Gyula a rendszer kegyeltje lett volna, később nem „Törőcsik nagyanyjának” kellett volna kijárni neki a Kossuth-díjat.
Rögtön az elején magasra tették a lécet.
Miközben egyre rosszabb számokat produkál a gazdaság, Magyar Péter és miniszterei inkább a múlttal foglalkoznak.
Az Operaház vezetője egyedülállóan ötvözte a zeneművészetet politikával, bulvárral, botránnyal.
Balesettel végződött az ámokfutó menekülése.
Megkerestük Ókovács Szilvesztert, miután november 2-án felmentették az Operaház főigazgatói posztjáról. Kérdeztük vádakról, Nagy Ervinről, Magyar Péterről is. Írásban válaszolt.
Az olasz filmrendező az erotikus és kísérleti filmjeivel vált ismertté. Leghíresebb alkotása a hírhedt, nagy vihart kavart Caligula volt.
Nem fért el a tömeg a megnyitón a CEU-n.
Öt év, nyolcvan állomás és a vidéki labdarúgás csodálatos történetei – fotókkal gazdagított kötet dolgozná fel a civil kezdeményezés tapasztalatait.
Szabadság
A belvárosi unitárius templomban kedden este megszervezett nyitórendezvénnyel kezdődtek el hivatalosan a 11. Kolozsvári Zsidó Napok. Rácz Norbert unitárius lelkész köszöntőjében örömmel nyugtázta a jelenlevők mosolygó arcát, majd kifejtette: már hagyománnyá vált, hogy a zsidó napok egy-egy programpontját az unitárius templomban tartják. „Ebben a ködös novemberi őszies időben ez a koncert az örömről és melegségről szól. Legyen ez a mai este egy koncertnyi nyár” – konferálta fel a Budapest…
Fajgerné Dudás Andrea Merülés című kiállításának vásznai a férje, János halála utáni hónapokban készültek. A budapesti Deák Erika Galériában látható tárlatról a művésszel és a galéria tulajdonosával beszélgettünk arról, hogyan lett az időről szóló kiállítási tervből egy egészen más anyag, mit jelent a víz a képeken, és miért nem szükséges a nézőnek feltétlenül ismernie a háttértörténetet.
Szabadság
November 6. és 15. között huszonegyedik alkalommal várja a közönséget az Ars Hungarica, Nagyszeben és térségének magyar kulturális fesztiválja. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozat a gazdag, helyi magyar örökség és a kortárs művészeti élet fontos találkozási pontja. A zenei és színházi produkcióktól kezdve a képzőművészeti tárlatokon át az irodalmi beszélgetésekig számos esemény biztosít teret a magyar kulturális értékek, a hagyományok közös megélésére.
Az Új Színház jelenlegi igazgatója szerint a vezetői kompetenciamérést az állami vezetőknél kellene kezdeni.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház ismét különleges eseménynek adott otthont.Tovább »
Szabadság
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál részeként Lucian Ban zongoraművész és Elevation kvartettjének lemezbemutató koncertjén lehet részt venni november 14-én, szombaton 21 órakor az Egyetemiek Háza koncerttermében.
A Buddy szokatlan, de annál hatásosabb koncepcióval rukkol elő.