#Politika
Magyar Péter sógora Melléthei-Barna Márton nem rövid ideig vot miniszter, de úgy tűnik a kormányváltással így is jól járt.
Hét korábbi képviselő megőrizte a mandátumát, két új tag viszont érkezik.
A Magyar Szövetség erősebb lesz Dunaszerdahelyen, mint az elmúlt négy évben.
Horn Gábor szerint méltó volt az október 23-i megemlékezés, és kiemelte: 16 év után végre nem egy párt saját ünnepeként jelent meg az állami rendezvény.
Olvasóinknál a magyarországi események vitték a prímet az elmúlt napokban. A Világgazdasági heti összefoglalója következik.
A polgármester-választáson 3322 érvényes szavazólapot számoltak össze, ezek közül 1691-en Csémi László neve mellett szerepelt a jelölés.
Mutatjuk a neveket.
Furcsa dolog a matek.
A Fidesz képviselője szerint ennek tudható be, hogy csak Ursula von der Leyen jött el a nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezésre.
Vajon ki osztja meg jobban a magyarságot?
A volt miniszterelnök nem akart érdemi válaszokat adni Párizsban az őt megszólító újságírónak, azt kérte inkább, hogy hagyja békén.
Benyújtották a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosító csomagot.
Tényleg lehetnek bizonyítékok az Orbán-kormány és az oroszok együttműködéséről? Orbán Viktorban megvan az igény arra, hogy érdemi vezetője legyen a Fidesznek? Nézze meg Ön is legújabb lapajánlónkat Markotay Csabával!
Tegnap egy párizsi teraszon fotózták le Orbán Viktort, ma is újra megtalálta a sajtó a volt miniszterelnököt, akinek valahogy épp akkor akad mindig külföldön dolga, amikor itthon fontos dolgok történnek.
„A nyomozás során kiderült, hogy az elmúlt három évben egy 28 éves bukaresti férfi orvosi tevékenységet végezhetett az Ilfov megyei Bragadiru városban, anélkül, hogy ilyen képesítéssel rendelkezett volna” – közölte az Ilfov Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ Ilfov).
A rendőrség jogosulatlan szakma- vagy tevékenységgyakorlás gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
A nyomozók csütörtökön két helyszínen tartottak házkutatást Bukarestben, illetve Bragadiruban. A házkutatások során 264.100 lejt és…
Mint kiderült, a fiatalok jóval ritkábban jelennek meg a szavazóhelyiségekben.
Politikai ígéretet tett a kormányfő Volodimir Zelenszkijnek a gabonafolyosók bővítésére, az agrártárca azonban semmilyen könnyítést nem készít elő.
A vasárnapi voksoláskor akart támadni egy férfi.
A magyar ügynökakták nyilvánosságra hozataláról, a szerb választásról és az orosz elnök machinációiról is írnak a nemzetközi lapok.
Újabb rendőri beavatkozások kísérik a franciaországi tüntetéshullámot. Lyonban könnygázt vetettek be, Párizsban pedig rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a demonstráció. Országszerte már 135 embert állítottak elő. Emmanuel Macron francia elnök a megmozdulások korlátozását rendelte el, miközben a francia fővárosban Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök is felbukkant, a Louvre közelében fényképezték le.