#régió
A tűzoltók beavatkozása nem befolyásolta a szavazás menetét.
A hetven évvel ezelőtti fiatalok a magyar forradalomban saját közösségük jövőjének reményét is felismerték.
+1 hasonló
A felújítás első szakasza nem érintette a parkot és a zöldfelületeket.
A fát november 27-én ünnepélyesen kivilágítják.
Az év tolsó hónapjában a vérellátó központok leterheltek.
A továbbtanulás előtt álló diákoknak ma már nemcsak azt kell végiggondolniuk, mi érdekli őket, hanem azt is, milyen lehetőségeket kínál az adott pálya.
Tanúvallomások szerint a gyanúsított a nácizmussal és a rasszizmussal rokonszenvező kijelentéseket tett. Többször beszélt pozitívan például Adolf Hitlerről.
Idegen vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettség megszegésének bűntette miatt indítottak ellene eljárást.
A siker mögött hosszú hónapok kitartó munkája, számtalan délutáni gyakorlás, próbálkozás, javítás és újratervezés áll.
Azt egyelőre nem tudni, mitől nyílt fel ennyire a Toyota teteje.
Amikor az áldozat megpróbált elmenekülni, a gyanúsított fizikai erőszakot alkalmazott vele szemben.
Veszélyes vegyi anyagokat mutattak ki a közösségi oldalakon rendkívül népszerűvé vált, gőzgombócot mintázó stresszoldó játékok egyes változataiban.
A 76 éves férfit hivatalosan meggyanúsították, illetve javasolták vizsgálati fogságba helyezését.
A hét elején ugyanakkor még 13 fokig melegedhet a levegő.
Az előadás egyedülálló, szimfonikus mű még nem készült Ady Endre verseire.
Megváltozhat-e évtizedek alatt egy gyilkos? Mit jelent a bűnbánat annak, aki tudja, hogy talán a börtönben hal meg? Arányos büntetés-e a tényleges életfogytiglan – és mi történik, ha az igazságszolgáltatás téved? Erről lesz szó a KÖZÖD podcast keddi nyilvános felvételén.
„Megerősíthetem, hogy a 155-ös segélyhívó operátorai tömeges sérüléssel járó eseménynél koordinálják a mentést. A helyszínen három mentőautó és két mentőhelikopter dolgozik. A sérültek számáról akkor adunk tájékoztatást, amint azt a helyzet lehetővé teszi” – közölte Petra Klimešová, a mentőszolgálat szóvivője a noviny.sk hírportállal. A rendőrség szerint az elkerülő utat lezárták. A mentőegységek a helyszínen dolgoznak, […]
A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek.
Gömörben kiemelkedő a jelöltek választási sikere.
Az esetre Ľubomír Geci hívta fel a figyelmet.