#régió
Torlódásokra, nehezebb parkolásra és több gyalogosra számíthatnak a közlekedők a temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
+5 hasonló
A 44. naptári héten 3459 alkoholszondás vizsgálatot végzett a rendőrség a megyében.
+2 hasonló
A baleset pontos okát és körülményeit további vizsgálat tisztázza.
A csaló hozzáfért a nő internetbankjához, és a tudta nélkül több átutalást hajtott végre a megtakarítási számlájáról.
Mindkét sofőrt megszondáztatták, egyikük sem fogyasztott alkoholt.
Mozgalmas volt a hétvége a rendőrség számára.
Egy lakóházból hallottak lövéseket.
A községi hivatalok adatai azonban nem igazolják a tömeges átjelentkezéssel kapcsolatos gyanút.
A tervek szerint az új átkelő teljes hossza megközelítőleg 90 méter lesz.
A felújítás első szakasza nem érintette a parkot és a zöldfelületeket.
A fát november 27-én ünnepélyesen kivilágítják.
Az év tolsó hónapjában a vérellátó központok leterheltek.
A továbbtanulás előtt álló diákoknak ma már nemcsak azt kell végiggondolniuk, mi érdekli őket, hanem azt is, milyen lehetőségeket kínál az adott pálya.
Tanúvallomások szerint a gyanúsított a nácizmussal és a rasszizmussal rokonszenvező kijelentéseket tett. Többször beszélt pozitívan például Adolf Hitlerről.
Idegen vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettség megszegésének bűntette miatt indítottak ellene eljárást.
A siker mögött hosszú hónapok kitartó munkája, számtalan délutáni gyakorlás, próbálkozás, javítás és újratervezés áll.
Azt egyelőre nem tudni, mitől nyílt fel ennyire a Toyota teteje.
Amikor az áldozat megpróbált elmenekülni, a gyanúsított fizikai erőszakot alkalmazott vele szemben.
Veszélyes vegyi anyagokat mutattak ki a közösségi oldalakon rendkívül népszerűvé vált, gőzgombócot mintázó stresszoldó játékok egyes változataiban.
A 76 éves férfit hivatalosan meggyanúsították, illetve javasolták vizsgálati fogságba helyezését.