#régió
Az előadás egyedülálló, szimfonikus mű még nem készült Ady Endre verseire.
Az újonc galántaiaknak nem termett babér.
Megváltozhat-e évtizedek alatt egy gyilkos? Mit jelent a bűnbánat annak, aki tudja, hogy talán a börtönben hal meg? Arányos büntetés-e a tényleges életfogytiglan – és mi történik, ha az igazságszolgáltatás téved? Erről lesz szó a KÖZÖD podcast keddi nyilvános felvételén.
„Megerősíthetem, hogy a 155-ös segélyhívó operátorai tömeges sérüléssel járó eseménynél koordinálják a mentést. A helyszínen három mentőautó és két mentőhelikopter dolgozik. A sérültek számáról akkor adunk tájékoztatást, amint azt a helyzet lehetővé teszi” – közölte Petra Klimešová, a mentőszolgálat szóvivője a noviny.sk hírportállal. A rendőrség szerint az elkerülő utat lezárták. A mentőegységek a helyszínen dolgoznak, […]
Az ügyben büntetőeljárás indult.
A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek.
Gömörben kiemelkedő a jelöltek választási sikere.
Az esetre Ľubomír Geci hívta fel a figyelmet.
Új köntösben tér vissza Böszörményi Gyula regényének musicalváltozata
A történtekből az is kiderül, hogy miközben az utasok többsége nyugodtan utazik, a következő vasúti kocsiban akár egészen más jelenetek játszódhatnak le.
Kihalnak a szlovákiai magyarok? És ki dönti el, hogy ki „elég magyar”? Identitásról, előítéletekről, asszimilációról és közösségünk jövőjéről beszélgettünk Gyenge Veronival és Lošonská Dékány Nikivel, a Na Slovensku po slovensky podcast alkotóival a KÖZÖD legújabb adásában.
A feltételezett elkövetőt a rendőrök őrizetbe vették.
Ha valaki otthon felejti a mécsest, vagy éppen nincs nála elegendő, nyugodtan elvehet egyet az asztalról.
A lefoglalt anyagokat szakértői vizsgálatra küldték.
Az elkövetőt a rendőrök elkapták.
A kiállítás november 15-ig tekinthető meg a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában.
A Wizz Air december 3-tól heti három alkalommal repül majd Pozsonyból Nápolyba.
Csapdába csalták a szélhámosokat.
A csökkentés az összes menetjegyre vonatkozik, tehát például a kedvezményes diákjegyek és nyugdíjas jegyek is az eddigi ár felébe kerülnek.
Az eb állítólag többször is átszökött a férfi udvarára.