#Sport
A női vízilabda-válogatott vasárnaptól keddig készül a decemberi világkupa divízió I-es tornájára.
November 15-én a kelenföldi Szent Gellért Plébánia altemplomában vesznek végső búcsút Fekete Páltól. A magyar ökölvívás kiemelkedő alakja, többszörös magyar bajnok bokszoló az élete 93. évében hunyt el októberben.
Jó formában teljesít a lengyel Pogoń Szczecin együttesében Szalai Attila, aki a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában megerősítette: egyeztetett Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, és elsődleges célja, hogy teljesítményével ismét kiharcolja a meghívót a magyar válogatottba.
Súlyos sportszerűtlenség árnyékolta be a magyar U15-ös labdarúgó-válogatott Malajzia elleni mérkőzését. A mieink játékosát játékon kívül ütötte arcon az egyik ázsiai fiatal. Szerencsére nem sérült meg komolyabban.
A nap másik magyar döntőse, Vitek Dárius is iránitól kapott ki, ráadásul egy percig sem tartott a döntője.
Nehezen birkózott meg robbanásszerűen megugró ismertségével Lamine Yamal kedvese, Inés García. A világ- és Európa-bajnok spanyol futballsztár szerelme bevallotta, szorongással és alvászavarokkal is küzdött emiatt. Elárulta, minderre maga a focista is figyelmeztette, miután megismerkedtek.
Szerbia nem egy másik vezért választott az eddigi helyett, hanem egy fogalomra, egy szimbólumra szavazott, a fiatalokra és a jövőre – ez pedig nemzetközi viszonylatban is ritkaság, mondhatni, egyedülálló. A kiemelt vezető nélküli egyetemisták látványos győzelmét látványos Vučić-vereség és a vajdasági magyar párt látványos bukása kísérte.
A múlt hét közepéig idénybeli addigi minden tétmérkőzését megnyerő FC Barcelona a Bajnokok Ligájában kikapott a PSG-től, majd vasárnap elveszítette a Real Madrid elleni Clásicót is. Hansi Flick vezetőedző úgy véli, ki kell tisztítani a fejeket.
Benyújtotta a politikusok sportbeli összeférhetetlenségére vonatkozó törvénytervezetet a Tisza-kormány. A miniszterelnök korábbi közlése szerint az új szabályok többek között Kubatov Gáborra is vonatkoztak volna, ám jogászok szerint nem biztos, hogy a most ismert szöveg tényleg érinti a Fradi elnökét.
Nagy port kavart a magyar futballberkekben Umathum Roland négy hónapos eltiltása. Az ETO 15 éves tehetsége egy utánpótlás-meccsen viselkedett tiszteletlenül a játékvezetővel szemben. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerint az U16-os válogatott csapatkapitánya a létező legenyhébb büntetést kapta.
Vagány mozdulattal szabadult ki a szorongatott helyzetből.
Kinevezte új cégvezetőjét a DVSC labdarúgócsapata. Fredrik Söderberg korábban a svéd AIK vezérigazgatója volt. Makray Balázs is marad a klubnál, új szerepkörben.
Román és magyar élvonalbeli múlttal rendelkező futballisták, köztük korábbi válogatottak is pályára léptek a Bihar FC Old Boys által rendezett hétvégi nemzetközi tornán. A Perla sátorral fedett műfüves pályáján a házigazdák a Kecskeméti TE és Szeged öregfiúcsapatával mérkőztek meg. A 35 éven felüliek számára kiírt viadalon 5+1-es felállásban, kétszer húszperces találkozókat játszottak a résztvevők. A Bihar FC eredményesen kezdett, a kecskemétiek ellen 2–1-es félidei vezetést követően 5–2-re…
A közmédia berkeiben tizenöt éve tudósít többek között olimpiáról, labdarúgó-vb-ről és Formula–1-es nagydíjakról.
Heti körkép a felvidéki származású játékosok és edzők teljesítményéről.
Ukrán dróntámadás érte a vonatot, amelyen a Lokomotiv Moszkva labdarúgói az orosz főváros felé utaztak. A futballisták sértetlenül átvészelték a dróncsapást. A Voronyezst ért támadásoknak viszont több halálos áldozata is volt.
Amikor Kylian Mbappé a mérkőzés hajrájában a kapuba lőtt, 2–1-es győzelemhez segítve a Real Madridot a Barcelona ellen, José Mourinho térdre ereszkedett és végigcsúszott a gyepen – a Real Madrid vezetőedzője a rá jellemző módon ünnepelt, miközben tovább erősítette lenyűgöző dominanciáját ősi riválisával szemben.
Október 24–25. között rendezték meg a Nagyváradi Padelbajnokság első fordulóját, amelyen a nyílt kategóriában mérhették össze tudásukat a résztvevők. A versenynek a nagyváradi Padel Arena adott otthont, a mérkőzéseket pedig körmérkőzéses rendszerben bonyolították le, a végső sorrendet pedig a találkozókon elért eredmények alapján állították fel.
A viadal végén az Iounț Tiriteu és Andrei Tomele alkotta kettős szerezte meg az első helyet. A második helyen a Spiros Baltsavias és Ionuț Mureșan…
Ellentétesen látja a két klub a Nyárasd–Udvard mérkőzés hajrájában történteket.
A csapat eredményessége az elmúlt időszakban elmaradt attól, amit a vezetőség elvárt.