#Sport

0 komment

Fantasztikus ezüst Skóciából! Horváth Laura a Föld legkeményebbjei között tündökölt

Második helyen végzett Horváth Laura a világ legjobb crossfitesei számára kiírt, rangos Rogue Invitational elnevezésű meghívásos versenyen Skóciában. A korábbi háromszoros bajnok magyar kiválóság a kilenc feladatsorból négyet is megnyert a női mezőnyben, ám összetettben végül a brit Lucy Campbell mögé szorult. Horváth az újabb parádés dobogós helyezésével ismét bebizonyította, hogy a sportág szűk világelitjéhez tartozik.
0 komment

Barátnője után helyét is elveszítheti Vinícius Júnior a Real kezdőjében, de azért jót szórakozott a Barcán az El Clásico után

Hosszú sorozatot szakított meg a Barcelonával szemben a Real Madrid, ugyanis bő három és fél év után tudott ismét mérkőzést nyerni a Camp Nouban. A vasárnap esti 2-1-es madridi siker amellett, hogy közel sem biztos, hogy olyan egyoldalú lesz a jelenlegi bajnoki kiírás, mint ahogy az az első kilenc forduló után tűnt, arra is rámutatott, hogy a királyi gárdához a nyáron szerződtetett Yan Diomande a kezdeti nehézségek ellenére igazolni látszik 125 millió eurós vételárát. Ez utóbbi Vinícius Júnior…
0 komment

A világ legsikeresebb vízilabdacsapatának otthonába látogatnak Vancsikék

A klubvízilabda legeredményesebb együttesének vendégeként folytatja BL-szereplését a Nagyváradi VSK. Petar Kovacevic csapata október 27-én, kedden, romániai idő szerint 21.30 órától a Pro Recco ellen száll vízbe a genovai Sciorba uszodában, a B csoport második fordulójában. A román bajnoki ezüstérmes teljes kerettel készülhet az összecsapásra, valamennyi játékosa egészséges, ráadásul a legutóbbi tétmérkőzés óta több mint egy hét jutott az olaszországi fellépés előkészítésére. A VSK a…
0 komment

Franciaországban nyert a Váradra készülő magyar válogatott

Biztató teljesítménnyel győzte le Franciaországot a magyar női kézilabda-válogatott. A győri 29–29-es döntetlent követően Golovin Vlagyimir együttese Strasbourgban 27–25-re nyert az olimpiai ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes házigazdák ellen. A magyar csapat jól kezdett, az első félidőben négy góllal is vezetett, a szünetre azonban minimálisra olvadt az előnye (13–12). Fordulás után a franciák átvették a vezetést, és az utolsó nyolc perchez érve még 25–23-ra álltak jobban. A hajrában…

Bejelentkezés vagy regisztráció